KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/március
TERRORMOZI
• Géczi Zoltán: Az amazon háborúi Kathryn Bigelow
• Baski Sándor: Az elnök sorozata Homeland – A belső ellenség
FRIEDKIN
• Csiger Ádám: Portyán Hollywoodban William Friedkin
• Orosdy Dániel: Az elveszett cirkálás Kultmozi: Portyán
GÖRÖG ÚJ HULLÁM
• Pálos Máté: Idomított kutyák A görög újfilm
CHYTILOVÁ
• Zalán Vince: Chytilová „százszorszép” filmjei – 2. rész A harmadik jelentés
G-MAN FILMEK
• Pápai Zsolt: Szolgáló és védő gengszterek Klasszikus G-Man-filmek
• Varró Attila: Kész mozi Paul Lieberman: Gengszterosztag
• Sepsi László: Felnőni a feladathoz Gengszterosztag
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Önismereti tréningek Tévéhősök identitásválságban – 2. rész
KÖNYV
• Kelecsényi László: Godard – mindörökké JLG – Jean-Luc Godard dicsérete…
MOZIPEST
• Kolozsi László: Nekünk legyen mondva Nekem Budapest
HATÁRSÁV
• Nagy V. Gergő: Jeremy Deller – Mike Figgis: Az orgreave-i csata Gyógyhatás
KRITIKA
• Margitházi Beja: Az Ördög háta mögött Dombokon túl
• Horváth Eszter: A lét kerekén Horváth Eszter
• Margitházi Beja: Közel, Európában Agnieszka Holland: Olthatatlan; A város alatt
• Varró Attila: De, leányálom Spring Breakers – Csajok szabadon
• Huber Zoltán: Szép remények Tollbamondás
MOZI
• Baski Sándor: Az ígéret földje
• Forgács Nóra Kinga: Megtalált emlékek
• Tüske Zsuzsanna: Megtört város
• Árva Márton: Felhők felett
• Kovács Kata: Lenyűgöző teremtmények
• Huber Zoltán: Boszorkányvadászok
• Csiger Ádám: Erőnek erejével
• Vincze Teréz: A házban
• Roboz Gábor: Parker
• Géczi Zoltán: Született gengszterek
• Sepsi László: Die Hard – Drágább, mint az életed
• Vajda Judit: Személyiségtolvaj
• Varró Attila: Croodék
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
DVD
• Sepsi László: Batman: A sötét lovag visszatér 1–2.
• Pápai Zsolt: A robot és Frank
• Benke Attila: Hétköznapi emberek
• Géczi Zoltán: Az utolsó csavar
TERRORMOZI
• Barotányi Zoltán: Sötét helyek Amerika háborúban a terror ellen

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmzene

A keményfiúk megmentője

Fáy Miklós

Paris, Texas után új film, új porfészek: Jericho, Texas. És újra jó zene. Ry Cooder gitárvirtuóz és komponista állomásai.

 

Nem tudom, mi lenne ebből a filmből Ry Cooder nélkül. Halvány átirat Az utolsó emberig Kuroszavából, fegyverropogás és whiskyvedelés, de szomorkás módon lekéste az aranykort, Edward G. Robinsont és mellényt viselő társait. A gengszterfilmek ideje lejárt.

Nagy szerencséje van a filmnek a zenéjével. Átlagos ötletességű szerző alkalmazkodott volna a korhoz, olyan zenét ír vagy használ, ami a harmincas években volt modern, szólna a szaxofon, trombita, bőgő, dob. Ry Cooder inkább bent maradt a bőrében. Maradt gitárosnak, és autodidakta orgonistának, a méltóságteljes orgonaakkordok fölött az elektromos gitár dübörgése szolgáltatja az alapzajt. A gitár hangja erősíti meg az érzést, hogy nem egyszerű gengszterfilmet látunk, hanem álöltözetes westernt, öltönyös, nyakkendős cowboyok lövöldöznek egymásra a kihalt texasi faluban, ők sem töltenek, igaz, hogy nem is csípőből tüzelnek, hanem a hónuk alól rángatják elő a fegyvert. Az elektromos hangzás és az orgona együttese kiemeli a történetet mindenféle elképzelhető jelenből, és így lesz végre a film az, ami lenni akar: az amerikai kemény fiúk dicsérete. Himnusz minden időben.

Nem kellett hozzá különösebb szellemesség, átgondoltság, rendkívüli erőfeszítés; Ry Cooder nem csinált mást, mint amit egész életében. Mister America. A pályája kezdetén, a hatvanas évek első felében countryzenész Los Angelesben, és közben virtuózzá képezi magát a legkülönbözőbb pengetős hangszereken. Utána együttest alapít, mindenféle zenész mögé beáll kíséretnek, slágerénekesek megbízható háttere, de beszáll a Rolling Stonesba is, állítólag ő írta a Honky Tonk Woman jelentős részét.

Szólistaként 1970-től volt tíz jó éve. Évente jelentek meg lemezei, de ne feledjük: még mindig nem szerző, csak előadó, gitáros és énekes. Már markáns személyiség, és nemcsak azért, mert minden zenét a maga képére alakít, de azért is, mert kiszámíthatatlan a zenei érdeklődése, nem tudni, hogy milyen elv szerint válogat az amerikai hagyományból. Elénekli az egyik első kemény fiú, a tizenkét éves korában gyilkossá váló Billy the Kid balladáját, de játszik népdalt, bluest, countryt, gospelt, régi politikai dalokat és dzsesszt. Amíg komoly zenetudósok és világhírű előadók vitatják, hogy mi a tősgyökeres és hamisítatlan amerikai zene, addig Ry Cooder különösebb elvi megalapozás nélkül műveli azt. Eklektikus az ízlése, de szinte kizárólag az amerikai múlt érdekli.

A szólista karrier többé-kevésbé bedöglik, Ry Cooder viszont filmek kíséretéhez elkezdi végre a saját zenéjét játszani. Minden marad a régiben, minden a szó valóságos értelmében amerikai, amit ír és amit fölhasznál, egyaránt. Annyira félreérthetetlen a zenei világa, hogy Az utolsó emberigben még azt is megengedheti magának, hogy a mexikói szereplő egzotikus voltát, a történet eredetijére utaló finom megoldással, japán jellegű dallammal és japán hangszerrel, a bambuszfuvolával jelezze. Erőteljes, jó filmzenéket ír, bár eddig csak egy igazi nagy dobása volt, Wim Wenders filmje, a Párizs, Texas. A Last Man Standing lesz a második.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1649