KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/április
HITCHCOCK
• Benke Attila: Tévedések és áldozatok Hitchcock és hősei
• Hubai Gergely: Halálkeringők Hitchcock filmzenéje
• Schubert Gusztáv: A géniusz műhelyében Stephen Rebello: Alfred Hitchcock Így készült a Psycho
AUDREY HEPBURN
• Tüske Zsuzsanna: Az apás Galatea Audrey Hepburn
ÓZ FÖLDJÉN
• Sepsi László: Lefelé a Sárga úton Óz-filmek
• Ardai Zoltán: A sziluett Óz, a csodák csodája
SZUPERHŐS ÉS FILOZÓFUS
• Huber Zoltán: Így használd az okostelefonod Heidegger és a Vasember
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: „Nem is tudtuk, hogy ilyen sötétben élünk” Beszélgetés a Nevelésügyi sorozat rendezőivel
• Szalai Györgyi: Felejtés ellen Emlékezés Wilt Pálra
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Vágyak és vezeklések Berlinale 2013
• Gyenge Zsolt: Az anyaszomorító Călin Peter Netzer: A gyermek fekvése
CHYTILOVÁ
• Zalán Vince: A harmadik jelentés Chytilová „százszorszép” filmjei – 3. rész
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Lakatlanul Beszélgetés Szemerey Samuval
FILM / REGÉNY
• Szabó Noémi: Többnyire ártalmatlan Isaac Marion: Eleven testek
• Sepsi László: Fél-élet Jonathan Levine: Eleven testek
JAPÁN REBELLISEK
• Vágvölgyi B. András: Szex, hírnév, politika Nagisa Ôshima
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Amerika anno zéró A Mester
• Bikácsy Gergely: Érzelmek iskolája Május után
MOZI
• Baski Sándor: ill Manors – Rázós környék
• Sepsi László: No
• Huber Zoltán: Halálhegy – A Dyatlov-rejtély
• Forgács Nóra Kinga: Tango Libre – Szabad a tánc
• Margitházi Beja: Teddy Bear
• Alföldi Nóra: A csodacsapat
• Kovács Kata: Camille kétszer
• Géczi Zoltán: Likvidálva
• Barkóczi Janka: Egy hölgy Párizsban
• Parádi Orsolya: Tökéletes hang
• Kránicz Bence: Csapda
• Tüske Zsuzsanna: Dől a moné
• Varró Attila: Az óriásölő
DVD
• Szabó Ádám: Ölni kíméletesen
• Pápai Zsolt: Limonádé Joe
• Soós Tamás: Fejbenjáró bűn
• Nagy V. Gergő: Két nap az élet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Az X-Men visszatért
JAPÁN REBELLISEK
• Csiger Ádám: Harcosok klubja Japán radikális rendezői

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Nekrológ

1926–1911

Romvári József

Gazdag Gyula

Jónéhány díszlettervezõvel hozott össze a sors, de A Díszlettervezõ számomra mindig Romvári József volt és marad. Nem csak mert mindent tudott, ami mesterségérõl tudható. Elsõ találkozásunktól fogva nagylelkûen osztotta meg tudását, tanított, méghozzá nagyszerûen. Amikor fõiskolásként másodasszisztens lehettem Bors Máté kalandjaiban, elmagyarázta, hogy milyen szakmai fogásokkal kötötte össze a létezõ helyszíneket az épített díszletekkel. A válogatás címû dokumentumfilm elõkészítése során a gyártásvezetõt keresve véletlenül Romvárit találtam a pasaréti mûteremben, a Szerelem díszletében, körbevezetett, felhívta a figyelmem a díszlet rejtett zugaira. Nem tudom, hány fiatal rendezõ-palántát tüntetett ki ezzel, én különleges kiváltságnak tekintettem. Lelkesen es büszkén osztotta meg tudását, némi huncutsággal és humorral engedett betekintést mûhelytitkaiba.

Közös munkáink során is huncut örömmel mutatta meg ötleteit. Kiválóan tudott forgatókönyvet olvasni, így már elsõ ötletei is a történetet szolgálták, néha úgy, hogy pénzt takarítsunk meg, sokszor az anyagi kényszert alkotói találékonysággal elõnnyé változtatva. Megoldásai nem mindig voltak látványosak, a nézõ sokszor természetes adottságnak látja õket, és fel sem merül benne, hogy a díszlettervezõ tehetsége és mesterségbeli tudása nélkûl szegényebb történetet látna. A sípoló macskakõben szinte pénz nélkül épített fel egy lánytábort: ugyan a sínek mellett megtalálta a MÁV-nak is megfelelõ helyszínt, de egy mûködõ tábor illúzióját teremtette meg a semmi közepén. A Bástyasétány hetvennégyben egy apró Ámor-szobrot 5½ méteresre nagyítva másoltatott le. Úgy állt a szobor az óbudai Gázgyárban, mintha mindig ott állt volna. A kõbányai téglagyárban megtalálta a film alaphelyszínét, szürreális tér-ajánlatával inspirálva a forgatókönyv átírását, amely a történet kívánta látványt kínálta. Épített díszletei észrevétlen átmenettel kapcsolódtak a valóságban talált helyszínekhez, ami fantáziát, ötletet és tudást kíván. Hasonló, nagyszerû megoldásokat talált késõbb a Hol volt, hol nem volt...-ban és a Túsztörténetben is. Az Elveszett illúziók és a Hol volt, hol nem volt... szokatlanul sok és sokféle helyszínt kívánt. Ajánlatai kivétel nélkül hibátlanok voltak: jellemet rajzoltak, nyomasztottak vagy éppen otthonosságot teremtettek, visszahozták egy elmúlt kor szagát, vagy a meséhez teremtettek hátteret. Következetesen szolgálták a vizuális stílust, inspirációt kínálva a stábnak, még ha naponta három különbözõ helyszínen kellett is forgatnunk. Elsõ vázlatai is áttekinthetõ kompozíciók voltak. Legvadabb, szürreális ötletét is szigorú rend keretezte, még ha papírszalvétára skiccelt is, hogy munkatársai értsék és használhassák. A munka minden pillanatában segítette munkatársait. Építész, berendezõ, kellékes biztosan támaszkodhattak rá, éppúgy a gyártásvezetõ, az operatõr és a rendezõ.

Közös munkáink a tér meghatározásával kezdõdtek, azt gondolom, a tér volt mûvészetének alapja. A forgatókönyv elolvasása, megbeszélése után játékteret ajánlott, amely a történetet szolgálta, inspirálva a színészeket és az operatõrt. Váratlan, néha szeszélyesnek tûnõ zugokat teremtett, amelyek mindig funkcionálisnak bizonyultak. Terei kezdettõl fogva a forgatókönyv által megteremtett jellemet továbbépítõ részletek kidolgozására inspiráltak, így az utolsó pillanatig, a forgatás kezdetéig pepecselhetett, legyen szó díszletfalak öregítésérõl, vagy kellékekrõl, szereplõk életének „véletlenül” ott maradt nyomairól. Úgy láttam, ezekben az utolsó simításokban lelte igazán örömét. Legszívesebben elsõ megbeszéléseinkre emlékszem, a feladat felmérésének és a megoldás ígéretének izgalmára. Mesteremberként viselkedett, aki térrel, anyaggal, textúrával, a helyszínek és történetük, meg a kellékek, bútorok reszleteinek ismeretével dolgozott. Valójában igazi mûvész is volt. Errõl nem beszélt, viszont szüntelenül gyakorolta.

A közös munka, a megoldások együttes keresgélése és a rátalálás öröme olyan közösséget hozott létre közöttünk, amit barátságnak merek nevezni. Már abbahagyta a munkát, amikor naponta ugyanazon az úton sétálva néha találkoztunk, vagy együtt ebédeltünk a Budagyöngyében – ezekre a kivételes percekre többé nem kerülhet sor. A felbecsülhetetlen szakmai ajándék, amit kaptam tõle, mindig velem marad. Embersége, csöndes jókedve pótolhatatlan és mindig hiányozni fog.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 02-03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10802