KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/április
HITCHCOCK
• Benke Attila: Tévedések és áldozatok Hitchcock és hősei
• Hubai Gergely: Halálkeringők Hitchcock filmzenéje
• Schubert Gusztáv: A géniusz műhelyében Stephen Rebello: Alfred Hitchcock Így készült a Psycho
AUDREY HEPBURN
• Tüske Zsuzsanna: Az apás Galatea Audrey Hepburn
ÓZ FÖLDJÉN
• Sepsi László: Lefelé a Sárga úton Óz-filmek
• Ardai Zoltán: A sziluett Óz, a csodák csodája
SZUPERHŐS ÉS FILOZÓFUS
• Huber Zoltán: Így használd az okostelefonod Heidegger és a Vasember
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: „Nem is tudtuk, hogy ilyen sötétben élünk” Beszélgetés a Nevelésügyi sorozat rendezőivel
• Szalai Györgyi: Felejtés ellen Emlékezés Wilt Pálra
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Vágyak és vezeklések Berlinale 2013
• Gyenge Zsolt: Az anyaszomorító Călin Peter Netzer: A gyermek fekvése
CHYTILOVÁ
• Zalán Vince: A harmadik jelentés Chytilová „százszorszép” filmjei – 3. rész
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Lakatlanul Beszélgetés Szemerey Samuval
FILM / REGÉNY
• Szabó Noémi: Többnyire ártalmatlan Isaac Marion: Eleven testek
• Sepsi László: Fél-élet Jonathan Levine: Eleven testek
JAPÁN REBELLISEK
• Vágvölgyi B. András: Szex, hírnév, politika Nagisa Ôshima
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Amerika anno zéró A Mester
• Bikácsy Gergely: Érzelmek iskolája Május után
MOZI
• Baski Sándor: ill Manors – Rázós környék
• Sepsi László: No
• Huber Zoltán: Halálhegy – A Dyatlov-rejtély
• Forgács Nóra Kinga: Tango Libre – Szabad a tánc
• Margitházi Beja: Teddy Bear
• Alföldi Nóra: A csodacsapat
• Kovács Kata: Camille kétszer
• Géczi Zoltán: Likvidálva
• Barkóczi Janka: Egy hölgy Párizsban
• Parádi Orsolya: Tökéletes hang
• Kránicz Bence: Csapda
• Tüske Zsuzsanna: Dől a moné
• Varró Attila: Az óriásölő
DVD
• Szabó Ádám: Ölni kíméletesen
• Pápai Zsolt: Limonádé Joe
• Soós Tamás: Fejbenjáró bűn
• Nagy V. Gergő: Két nap az élet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Az X-Men visszatért
JAPÁN REBELLISEK
• Csiger Ádám: Harcosok klubja Japán radikális rendezői

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Holly Woodi történet

Hirsch Tibor

 

Van egy rendező. Régi nagy név. Megöregedett Viszont mégis nagyon sóvárogja a Nagy Visszatérést. Évről évre halványul múlt idők Oscarjainak fénye, és a Woody-alteregóra többé filmet nem bíznak. Ha rábíznák, elszúrná. Innen indul a bonyodalom, kibontakozik, lezáródik. Mert amúgy egyszerű az egész: mégis rábízzák, és ő mégis elszúrja. Hogy hogyan szúrja el (nyilván mindig másképpen), ez lehet érdekes a kívülállónak, de nyilván nem érdekes a film producerének. A producer szempontjából színtiszta unalom. Mindig más, de mindig ugyanaz. Például a pszichoszomatikus vakság. Használhatatlan filmművésznél a biztos bukás okainak örökös érdekessége és eredetisége – papírforma.

Van egy rendező. Régi nagy név. Woody Allennek hívják. Sok filmet csinál: hogy mindig ugyanolyat, vagy egyre gyengébbeket – megoszlanak a vélemények. Témája szerint azért mindegyik érdekes, a rossz is, tehát az érdekesség nála papírforma. Az is papírforma, hogy mindegyiket úgy fogja megcsinálni – sikertelen mait és közepesen sikeres holnapit – mint aki nagyon sóvárogja a maga mindig érdekes témáival a Nagy Visszatérést.

Legújabb érdekes témája pedig egy rendező, aki nagyon sóvárogja. Egy régi nagy név. Aki még mindig érdekes, de éppen érdekességében unalmas, mert nála az érdekesség a papírforma. Akinek nem volna szabad filmet csinálni, hiszen megöregedett, és mégis csinál, és elrontja. És persze érdekes okból rontja el.

Ez volna az érdekes téma, érdekes üzenettel. Az érdekes üzenet: ezzel az érdekesség-hajhászó, modoros, hisztis, nárcisztikus lélekkel, ha az ember már úgyis öreg, ha az emberben már úgysem bíznak, csak tucat-filmet lehet alkotni.

És tessék: Woody Allen (az igazi) csinál egy újabb tucat-filmet. Vagyis a tételt bizonyítja. Vagyis nem bizonyítja: hiszen csak jó filmben mutathatná meg hitelesen, hogy a maga érdekességeibe belezavarodott öreg rendezőnek szükségszerűen rossz filmet kell csinálnia. Vagyis mégis bizonyítja: ezzel a paradoxonnal. Hogy a személyesség sem garancia a jó filmre, az önsajnálat sem, a téma bizarr érdekessége sem, az őszinteség sem.

Jó, mondjuk az őszinteség – az igazi – garancia volna. Az igazi őszinteséget azonban az önszeretet képes agyonnyomni. Ha legalább ez a nagyon öreg ember egyszer kevésbé dekoratív hölgyekkel szerettetné meg magát történetei végére. Ha legalább egyszer nem tenne úgy, mint akinek ez még mindig kijár. Ha legalább a happy end külön kis sugallatával, miszerint, ami Amerikában blöff, azt Európában beveszik a sznobok, mint filmművészetet – nem sértene meg engem, minket személyesen.

Mert hogy megsért. Húszegynéhány esztendeje, az Annie Hall idején, még pontosan tudta, hogy ez a filmművészeti kettős mérce másképpen van. Harminc esztendeje gondolta ugyanígy, de akkor még megilletődve. Akkor még igazi Európa-komplexusai voltak. Most pedig tessék, egy gyenge záró-poén kedvéért elárul bennünket.

Szóval van egy rendező. Nagy név. Megöregedett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2244