KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/május
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Hirsch Tibor: Nem vénnek való filmek Szürkületi zóna
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Permanens vizuális forradalmár Grunwalsky 70
• Kelecsényi László: „Soha nem lesz belőlem operatőr” Beszélgetés Szécsényi Ferenccel
ASSAYAS
• Báron György: Az eltűnt lázadás nyomában Egy magyar Párizsban: Olivier Assayas
BOLLYWOOD
• Vajdovich Györgyi: Ahol a szuperhős is táncra perdül Bollywood műfajkeverék
• Tóth Luca: Bollywood Bollywoodról Om Shanti Om
ÖRDÖGŰZŐK
• Varga Dénes: Mindenkiben ott bujkál Az ördögűző utóélete
• Schubert Gusztáv: A gonosz álarcában Ördögűzés: Loudun és Salem
TITANIC
• Baski Sándor: Kikötött Titanic Filmfesztivál
• Huber Zoltán: A múlt árnyai Csehek a Titanicon
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Baski Sándor: Nem vénember Hollywood és az idősek
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Periferikus éleslátás Graz
MOZIPEST
• Erdélyi Z. Ágnes: Nappal Muskátli, éjjel Szép Ilonka András Ferenc Budapestje
• Varró Attila: Főtaxi-sofőr Dögkeselyű
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Kedves ellenségem Stephenie Meyer: A burok
• Szabó Noémi: Széplelkű paraziták Andrew Niccol: A burok
KRITIKA
• Huber Zoltán: Első fecskék Feledés
DVD
• Varga Zoltán: Rontó Ralph
• Pápai Zsolt: Rozsda és csont
• Bata Norbert: Magyar animációs sorozatok
• Nagy V. Gergő: Az újságos fiú
• Sepsi László: Szárazon
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Vajda Judit: Idősebbek is elkezdhetik Az időskori testi szerelem a vásznon

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmzene

John Williams

Háromból kettő

Fáy Miklós

Ma John Williams „a filmkomponista”. Csillagok háborúja, Cápa, Pokoli torony, Superman, E. T., Indiana Jones. Miért ír egy „klasszikus” filmzenéket?

Sokáig úgy hittem, hogy a zenei világban három híres John Williams él. Az egyik gitárművész, a másik elég jó karmester, a Boston Pops, a Bostoni Szimfonikusok nyári, szabadidős zenekarának vezetője, a harmadik pedig az elismert filmzeneszerző. Aztán kiderült, hogy a három csak kettő, a karmester és a komponista ugyanaz a személy, kopasz, szakállas, hatvanöt éves férfi.

Az érzékeny művészetbarát azonnal felhorkan: ha ez a Williams zeneszerzőként nem autodidakta (nem az: a Juillard Schoolban kapta meg a diplomáját), karmesterként pedig napi és bensőséges kapcsolatban van a legnagyobb zeneszerzőkkel, akkor vajon miért ír filmzenéket? Miért adja el magát, miért nem ír operát vagy szimfóniát, valamit, ami önálló, nem kíséret, nem szolgai, hanem főszereplő? A kérdés azonban álságos. Korngold, a német zeneszerző odahaza operákat írt, Hollywoodban pedig filmzenéket, mégsem lett tudathasadásos, Prokofjev esetében senkinek nem probléma, hogyan lett A jégmezők lovagjának kíséretéből az Alekszandr Nyevszkij kantáta, a zene megáll önmagában, képek nélkül. A dilemma, ha egyáltalán fölvetődött, akkor sem itt. Williamsnek azt kellett eldöntenie, hogy írja tovább a szimfóniákat és hegedűversenyeket, szakmai sikerrel, de minden feltűnéstől mentesen, vagy filmzenéket alkot szakmai és közönségsikerrel, Oscar- és egyéb díjakkal. John Williams pedig megírta a Földrengés, a Pokoli torony, az E. T., a Cápa, a Superman, az Indiana Jones és a Csillagok háborúja zenéjét. Felismerte képességei korlátait, vagy nagyúri gesztussal herdálja a tehetségét? Mennyit ér ez a zene?

Ahhoz, hogy mennyit ér, azt is tudni kell, hogy hogyan készül. A legtöbb amerikai film elkészítésekor ugyanis a vágó már zenére dolgozik, hogy ritmusa, lendülete legyen a képsoroknak. A zene azonban nem a végleges filmzene, csak valami hasonló, egy másik film kísérete, Charlie Parker szólója vagy Csajkovszkij Ötödik szimfóniája. A kész anyagot végül megmutatják a zeneszerzőnek, tessék erre valami emlékezeteset alkotni. Nemcsak a történet, a hangulat, a képek kötik meg a komponista fantáziáját, de egy másik zenemű ritmusa is. Az ismert Kosztolányi mondás szerint verset fordítani olyan, mint gúzsba kötve táncolni. Filmzenét írni viszont olyan, mint bekötött szájjal fütyörészni. Williamsnek megmutatták a Csillagok háborúját, és a szokásos megkötéseken túl még azt is kérték, hogy mivel úgyis sok a különleges és új hanghatás, a zene lehetőleg legyen teljesen hagyományos, múlt századi és romantikus. Williams pedig lényegében a szokványos szimfonikus zenekar lehetőségeiben gondolkodva végigkomponálta a filmet. Száztizenhat percbe írt indulót, andalító témákat, dzsesszt, szimfonikus tablót. Ez nem egyszerű profizmus, becsülettel elvégzett szakmunka, hanem gúzsba kötött piruett, bekötött szájú, mégis tökéletes magas cé.

Más kérdés, hogy ebből mennyit érzékel a néző. A Csillagok háborúja főcímének témájára mindenki emlékszik, aki a filmet látta, és aki csak kicsit is figyelmesen hallgatta, az talán észrevette a Wagner hatásokat, hogy az utolsó jelenet, a nagy kitüntetések zenéje mennyire emlékeztet a Tannhäuserből a vendégek bevonulására. De ki veszi észre, hogy a robotlopó manók jelenete alatt szabályos zenekari scherzo szólal meg, olyan színvonalon, hogy a koncertteremben mindenki pirosra tapsolná a tenyerét, na ugye, hogy a modern zene is lehet szép alapon? Rengeteg jó zenét nyomnak el a képek, semmibe vesznek a dallamok, a hangszerelési bravúrok.

De nem akarom John Williamset sajnálni. Mesésen gazdag, köztiszteletben álló személyiség, annyit dolgozik, amennyit akar, legutóbbi munkáját, a Sleepers zenéjét nálunk is fogják játszani, mindenki hallhatja, hogy még mindig milyen ügyes az öreg. Legfeljebb csöndben reménykedhetünk, hogy jön még egy jobb kor, amikor majd megint nem ismerik föl a géniuszt, és az igazi tehetségek ismét éhezve, nyomorogva alkotják majd meg remekműveiket.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/04 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1476