KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/május
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Hirsch Tibor: Nem vénnek való filmek Szürkületi zóna
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Permanens vizuális forradalmár Grunwalsky 70
• Kelecsényi László: „Soha nem lesz belőlem operatőr” Beszélgetés Szécsényi Ferenccel
ASSAYAS
• Báron György: Az eltűnt lázadás nyomában Egy magyar Párizsban: Olivier Assayas
BOLLYWOOD
• Vajdovich Györgyi: Ahol a szuperhős is táncra perdül Bollywood műfajkeverék
• Tóth Luca: Bollywood Bollywoodról Om Shanti Om
ÖRDÖGŰZŐK
• Varga Dénes: Mindenkiben ott bujkál Az ördögűző utóélete
• Schubert Gusztáv: A gonosz álarcában Ördögűzés: Loudun és Salem
TITANIC
• Baski Sándor: Kikötött Titanic Filmfesztivál
• Huber Zoltán: A múlt árnyai Csehek a Titanicon
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Baski Sándor: Nem vénember Hollywood és az idősek
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Periferikus éleslátás Graz
MOZIPEST
• Erdélyi Z. Ágnes: Nappal Muskátli, éjjel Szép Ilonka András Ferenc Budapestje
• Varró Attila: Főtaxi-sofőr Dögkeselyű
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Kedves ellenségem Stephenie Meyer: A burok
• Szabó Noémi: Széplelkű paraziták Andrew Niccol: A burok
KRITIKA
• Huber Zoltán: Első fecskék Feledés
DVD
• Varga Zoltán: Rontó Ralph
• Pápai Zsolt: Rozsda és csont
• Bata Norbert: Magyar animációs sorozatok
• Nagy V. Gergő: Az újságos fiú
• Sepsi László: Szárazon
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Vajda Judit: Idősebbek is elkezdhetik Az időskori testi szerelem a vásznon

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Paul Virilio: Háború és televízió

A lidércfény sebessége

Tillmann József A.

Az igazi beavatkozás maga a televízió. Virilio, a hadikép-kommentátor.

 

Ezidőtájt, amikor az 1991-es öbölháború, a „hirtelen félbeszakadt, sőt abbahagyott háború” folytatását nézzük, különösen aktuális a sebesség, a háború és a médiumok teoretikusának akkori reflexióit olvasni. Nem mintha változatlan érvénnyel vonatkoznának a mostani történésekre, inkább a mindenkori híradások és értelmezések korlátozott érvényét teszik nyilvánvalóvá. Mint ahogy azt is, miben tévedett a könyv szerzője, és mennyiben haladt túl a katonai és mediális fejlődés az akkori szinten.

Bár Virilio kritikájának éle a hadi- és médiatechnika működését és működtetőit illeti, könyvében szó sincs arról, hogy ezenközben valamiféle általános pacifizmus rózsaszín ködén keresztül szemlélődne. („A ‘Szaddam Husszein maga Hitler’ kijelentés meglehetősen visszafogottnak tűnik számomra, sőt optimistának, mivel a Közép-Keleten 1990-ben kirajzolódó veszélyek túlszárnyalják a negyvenes évek Európájában átélt borzalmakat.”)

Az „abbahagyott háború” folytatására tizenkét év múltán bonyolultabb katonai-politikai feltételek között kerül sor. Megváltozott a mediális helyzet is: amíg 1991-ben az amerikai CNN volt az események szinte kizárólagos közvetítője, addig mára szerepét az arab al-Dzsazíra vette át - „27 embere van Bagdadban, ahol ők lettek a legfontosabb képforrás.” (a CNN-t kitiltották Bagdadból - A szerk.). Ez némileg más megvilágításba helyezi a könyvben kommentált fejleményeket. Ugyanis Virilio - eredetileg napilapokban megjelent - írásainak „fő csapásiránya” a televízió, pontosabban a CNN volt. („Az öbölháborúba való igazi beavatkozás maga a televízió. Pontosabban az atlantai CNN tévécsatorna… A CNN által monopolizált információ.”)

Időközben az is kiderült, hogy korántsem közömbös, mely televízió és hová közvetít, illetve hogy a tévéképeket az egyes kultúrákban miként értelmezik. A „posztkoloniális” képkultúra perspektívája Virilio „eurocentrikus” megközelítésénél kissé összetettebb képet mutat. Most Szelim Nasszib, Párizsban élő libanoni író, aki az al-Dzsazíra és a CNN, illetve a BBC háborús tudósításait elemzi rendszeresen a Libération, az El Páis és a Tageszeitung számára, arról számol be, hogy „az al-Dzsazíra 50 évvel ezelőtti nézőpontot sugall publikumának: az arabokat mint közösséget támadták meg és Szaddam Husszein mint családfő jelenik meg, aki övéit védi a gonoszakkal szemben. ‘Az arab kormányoknak népeik mögé kell állniuk, hogy az irakiakat támogassák, akik mindnyájunkért, az arabokért harcolnak.’ - mondja egy tudósító. E víziónak semmiféle ellensúlya sem jelenik meg az elemzésekben vagy a riportokban.”

Képtilalmas kultúrában a képek hatványozott hatásúak. Az értelmezési horizontok különbözősége pedig egészen eltérő jelentéssel képes felruházni egyazon képet vagy képsort. Az arab országok nagyvárosaiban az iraki diktátort éltető sokezres tömegek - az előbbi elemzés megállapításaival összhangban - azt mutatják, hogy a törzsi-vallásközösségi kollektivizmus értelmezési horizontja működik. Míg az európai és amerikai városokban a háború ellen tüntetnek, addig előbbiek Husszein mellett, harcának fokozását kívánják.

Virilio végkövetkeztetése ugyanakkor változatlanul érvényes: „Az érzékelés zavara, a médiaidomítás dresszírozza az ellenfeleket, s hirtelen, akaratuk ellenére szövetségessé teszi őket, távolról egyesítve őket a képernyőn keresztül.”

Látnivaló, hogy nemcsak a háború ellen tüntető „bocskai”-ruhás nacionalista neurotikusok bohózata mosódik össze az internacionális pacifista heppeningekkel, hanem mindezek a közel-keleti vezetők tunikás- lebernyeges fellépéseivel is konform.

„A háború mindig a megtévesztés útját járja.” - Szun-ce klasszikus hadművészeti traktátusának megállapítása két és félezer évvel később is érvényes. A megtévesztő, a hamis persze másként mutatkozik ma: „nem a hamis másítja meg az igazságot, hanem az, aminek nincs jelentősége”- írja Virilio. Úgy véli, fölösleges az „információ” és a „propaganda” megkülönböztetése, hiszen „az egymásnak ellentmondó információ túláradása, vagyis a túlinformálás” feleslegessé teszi ezt a megkülönböztetést.

Ám a képeket figyelő elemző sem az igazság letéteményese. Jól érzékelhető ellenszenve, minek folytán például félreértelmezi a tele- s interaktivitás fogalmát („Most már távcselekvésről, teleakcióról van szó. A CNN-nek köszönhetően a jelen lévő partnerek tökéletes interaktivitással bírnak /.../ beleavatkoznak az életünkbe, azaz házi távcselekvésre kényszerítenek minket”). Olykor nyilvánvalóan az emlékezete is megcsalja, amikor arról ír, hogy „egykor a népek nappal háborúztak, sohasem éjszaka”, hisz gyakran idézett mesterénél, Szun-cénél is olvashat az éjszakai harcról („éjszakai csatában alkalmazzunk tüzet és dobot”).

Elemzéseinek legnagyobb hiányossága azonban az, hogy nála fel sem merül a (tévé)néző szabadsága: nem veszi tekintetbe tájékozódó- és döntőképességét. Azt az elemi tényt, hogy nem fatális kapcsolatról van szó; a nézőnek ugyanis mindig keze ügyében van a távirányító - mellyel bármikor kikapcsolhatja a közvetítő berendezést.

E könyve még inkább alátámasztja egykori (Tiszta háború) beszélgetőpartnere, Sylvere Lotringer kritikáját: „Virilio megvilágította a sebesség logikáját és logisztikáját, de saját fényének káprázatába esett.”

 

Mágus Design Stúdió, Budapest, 2003.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2275