KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/június
BRIT BRIGANTIK
• Kovács Marcell: Véres hétköznapok Ben Wheatley
• Varró Attila: A világ tetején Brit bűnfilmek
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „A múltat kell megoldani” Kortárs történelmi filmek
• Schubert Gusztáv: Kísértet-história Kapa, Pepe és a történelem
• Huber Zoltán: Teambuilding a diktatúrában Magyar kult: Állami Áruház
• Kovács Kata: Látszik valami az arcán Beszélgetés Nagy Dénessel
• Bilsiczky Balázs: Spontán égés Beszélgetés Császi Ádámmal
INDIE AMERIKA
• Pernecker Dávid: Hö-hö-hö Mike Judge
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Horváth Eszter: Társas magány Indie Titanic
• Géczi Zoltán: Az Irgalmatlan Nővérek ultimátuma Beszélgetés Jen és Sylvia Soskával
• Sepsi László: Csak videóra Hatvani Balázs: Gingerclown 3D
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varga Dénes: Mindhalálig jazz Fitzgerald és Hollywood
BRIT BRIGANTIK
• Csiger Ádám: Milliók mozija Danny Boyle
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varró Attila: Előre a Múltba A nagy Gatsby
FILMISKOLA
• Geréb Anna: Balettbábszínházfilm Alekszandr Sirjajev, az ősfilmes
MOZIPEST
• Erdélyi Z. Ágnes: „Össze tudjuk rakni Budapestből a világot” Koltai Lajos Budapestje
FILM / REGÉNY
• Hegyi Zoltán: Újraolvasó Boris Vian: Tajtékos napok
• Horváth Eszter: Sandacsacsa és Szívtépő Michel Gondry: Tajtékos napok
KRITIKA
• Sepsi László: A legenda magányossága A nagymester
• Gelencsér Gábor: Pinceforradalom Én és te
• Barotányi Zoltán: A selejt bosszúja Elment az öszöd
BRIT BRIGANTIK
• Roboz Gábor: Antihipnózis Danny Boyle: Transz
• Kránicz Bence: Ölésre ítélve Hasfelmetsző Jack a moziban

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Egy szerelem története: Férfi/Nő

Kétarcú memoár

Varró Attila

Házastársi dráma a férj és a feleség szemszögéből.

Még a végére sem értünk az idei ősz művészfilm-szezonjának, máris mozikba került a Sráckor párdarabja: egy hollywoodi sztárokkal megtámogatott (sőt belőlük táplálkozó), függetlenfilmes családi dráma három és fél órában, amit ismét egy igen erős formai high concept varázsol különlegessé. Az Egy szerelem története: Férfi/Nő történetét és narratív truváját tekintve egyaránt pandantja Linklater alkotásának: egy hétéves kisfiú felnőtté válása és szüleivel bonyolódó kapcsolata helyett egy újszülött kisfiú halálának következményeiről mesél, az apa és az anya szemszögéből kétszer is bemutatva a tragédiát követő hónapok eseményeit. Az elsőfilmes Ned Benson Vihar kapujában-típusú alkotása első pillantásra egy zűrös szakítás krónikája, amelynek nem csak főszereplőnője és konkrét modellje az író-rendező hajdani élettársa, Jessica Chastain, de az ő javaslatára készült el a női verzió a majdnem tíz éve stúdiók között hányódó szkript mellé. Benson duplafilmje azonban távolról sem a hollywoodi szerzőknél megszokott önéletrajzi románc művészzseni és színésznő között (amelyek többnyire a férfihős érzelmi kapcsolatképtelenségét szemléltetik Ray szívszorító In a Lonely Place-étől Fosse kőkemény Mindhalálig zenéjén át az Allen/Farrow páros kapcsolatát záró Férjek és feleségekig). Az eredeti címben szereplő hiány nem csupán a házasságból radikális húzással szabaduló rejtélyes feleség manapság divatos figurájára vonatkozik (Holtodiglan, White Bird in a Blizzard), de a kisfiúra is, akinek haláláról szinte mellesleg értesülünk az expozíciókból, majd árnyéka komótosan, ám könyörtelenül elterül a krízisen, hogy a végkifejletre egyértelművé váljon: a tragédia feldolgozása egyaránt a válság fő konfliktusát és lehetséges megoldását jelent(het)i.

Helyenként giccshatárt sértő túlkapásai ellenére Benson precízen kivitelezett filmpárosa meggyőzően ábrázolja ezt a házastársi purgatóriumot, de legfőbb érdemét az alapkoncepcióból fakadó többlet jelenti a hasonszőrű veszteség-melodrámák sokszínű felhozatalában (Engedd el!-től az Antikrisztusig). Miként az egyetlen kétórás verzióban is forgalmazott darabból kiderül (Disappearance of Eleanor Rigby: Them), a kétszálú elbeszélés önmagában csupán annyival járul hozzá a filmhez, hogy nyomatékosítja a két ember összetartozását: noha Benson számos formai megoldással hangsúlyozza a magára maradt férj és a népes családjához visszaköltöző feleség eltérő világát (hideg/meleg színvilág, dinamikus/statikus kamera), szinte minden jelenetben látványos szinkronba állítja egymással életük eseményeit a szülői elvárások beteljesítésének mellékkonfliktusától kezdve a konkrét motívumduplázásokig – legyen az halott aranyhal/szentjánosbogár, bunyó a baráttal/húggal, a felismerést hozó részeg buli, vagy akár a két szoba falán látható önreflektív filmplakát (Hímnem/nőnem ill. Egy férfi és egy nő). A rendhagyó dupla elmesélés azonban az intenzív szubjektivitás finom fátyolszűrője mögé rejti az eseményeket (a kamera egyik verzióban sem tágít a főhős mellől), és ezek az apró eltérések mélyebb – kíméletlenebb – betekintést nyújtanak a párkapcsolatba a bőséggel elhangzó bölcs kinyilatkoztatások („A tragédia idegen ország számunkra, ahol nem beszéljük az őslakók nyelvét”), és őszinte önvallomások („A tragédia a férjemet elpuhította, engem megkeményített”) soránál.

Benson a főhősök elszórt közös jeleneteiben fokozatosan fosztja meg közönségét a megbízható elbeszélés illúziójától, egészen a homlokegyenest eltérő nyitott befejezésig: a két verzió eseményei egyre jelentősebb pontokon térnek el egymástól (először csak egy másfajta színészi gesztus, aztán kétféle öltözék, majd másként elhangzó mondatok, végül gyökeresen különböző kijelentések), nem csak egyfajta izgalmas suspense játékot űzve a figyelmes – és jó memóriájú – nézőkkel, de sokkal erősebb érzelmi azonosulást teremtve a főhősökkel a finálé revelációjára. Ráadásul ezek az eltérések egy domináns sorrendet is felállítanak a két film között, mintha csak igazolni akarnák a férj szerelmi vallomását („Előtted nem tudtam, ki vagyok, te értelmet adtál nekem”): a Férfiban felbukkanó ellipszisek nem egyszer a ben nyernek magyarázatot, fordított sorrendben ezek feszültsége eltűnik, inkább redundánssá téve a filmpárt (lásd a történet vége felé található otthoni találkozás megtörtént vagy képzelt mivoltát). Az Egy szerelem története elsősorban nem egy szerelem, inkább a hiányok története, a másikban tátongó űröké, amiket nekünk kell betöltenünk a saját hitünkkel, akár szerelmi kapcsolatban, akár mozivásznakon találkozunk velük.

 

Egy szerelem története: Férfi/Nő (Disappearance of Eleanor Rigby) – amerikai, 2014. Rendezte és írta: Ned Benson. Kép: Christopher Blauvelt. Zene: Son Lux. Szereplők: James McAvoy (Conor), Jessica Chastain (Eleanor), Ciarán Hinds (Ludlow), William Hurt (Rigby), Viola Davis (Lillian), Isabelle Huppert. Gyártó: Unison Films / Myriad Pictures. Forgalmazó: Vertigo Media Kft. Feliratos. 89 perc/ 100 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/11 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12015