KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/június
BRIT BRIGANTIK
• Kovács Marcell: Véres hétköznapok Ben Wheatley
• Varró Attila: A világ tetején Brit bűnfilmek
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „A múltat kell megoldani” Kortárs történelmi filmek
• Schubert Gusztáv: Kísértet-história Kapa, Pepe és a történelem
• Huber Zoltán: Teambuilding a diktatúrában Magyar kult: Állami Áruház
• Kovács Kata: Látszik valami az arcán Beszélgetés Nagy Dénessel
• Bilsiczky Balázs: Spontán égés Beszélgetés Császi Ádámmal
INDIE AMERIKA
• Pernecker Dávid: Hö-hö-hö Mike Judge
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Horváth Eszter: Társas magány Indie Titanic
• Géczi Zoltán: Az Irgalmatlan Nővérek ultimátuma Beszélgetés Jen és Sylvia Soskával
• Sepsi László: Csak videóra Hatvani Balázs: Gingerclown 3D
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varga Dénes: Mindhalálig jazz Fitzgerald és Hollywood
BRIT BRIGANTIK
• Csiger Ádám: Milliók mozija Danny Boyle
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varró Attila: Előre a Múltba A nagy Gatsby
FILMISKOLA
• Geréb Anna: Balettbábszínházfilm Alekszandr Sirjajev, az ősfilmes
MOZIPEST
• Erdélyi Z. Ágnes: „Össze tudjuk rakni Budapestből a világot” Koltai Lajos Budapestje
FILM / REGÉNY
• Hegyi Zoltán: Újraolvasó Boris Vian: Tajtékos napok
• Horváth Eszter: Sandacsacsa és Szívtépő Michel Gondry: Tajtékos napok
KRITIKA
• Sepsi László: A legenda magányossága A nagymester
• Gelencsér Gábor: Pinceforradalom Én és te
• Barotányi Zoltán: A selejt bosszúja Elment az öszöd
BRIT BRIGANTIK
• Roboz Gábor: Antihipnózis Danny Boyle: Transz
• Kránicz Bence: Ölésre ítélve Hasfelmetsző Jack a moziban

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kockázat ára

Ardai Zoltán

 

A filmes polit-krimi 1968 utáni európai virágzását – főként olasz és francia filmekről van szó – korántsem tekinthetjük egyszerűen művészeten-kívüli jelenségnek. Még akkor sem, ha e műfaj úttörői szinte valamennyien mutattak több-kevesebb hajlamot egyfajta sematizmusra (nevezetesen: társadalomkritikai didakticizmusra); a hajlam még nem maga a végzet. Bár egy ideig tartani lehetett attól, hogy a keleti védelmi rendszerben lehanyatló szocreál nyugaton folytatja majd művészet-pusztító útját, a filmművészet veszte aztán mégsem ez lett, ugyanakkor bebizonyosodott, hogy lehetséges didaxismentes polit-mozi is (Damiano Damiani Félek című 1977-es kalandfilmje például már föléemelkedik mindenfajta kommercialitásnak). A társadalombíráló kalandfilm egyik legfőbb francia specialistája Yves Boisset azonban mintha fordított utat járna be: nyolcvanas évekbeli munkáiban a korábbiaknál közvetlenebb, azaz nyersebb módon hangsúlyozza keserű véleményét (hazája amerikanizációjáról), miközben filmjeinek kivitelezése esztétikai és technikai tekintetben egyaránt mind felületesebbé vált. Ami A kockázat árában látható – többnyire halállal végződő – erőszakos jeleneteket illeti, oly mesterkéltek, hogy a legnaivabb nézőknek sem adnak módot döbbenetre. (Az ilyesfajta jeleneteket egyszerűen nem így kell megrendezni, de hisz tudta is ezt Boisset régen.) A filmbeli tévétársaság nyereségmegszállott vezérkarát, amely a jelzett brutális eseményekért elsősorban felelős, ötpercenként látjuk tanácskozni anélkül, hogy a cinikus népség valami egyebet is elárulna magáról, mint amit már az első pillanatban felfogtunk. Pedig a forgatókönyv Robert Sheckley-től vett alapötlete kitűnő, a magyar nézőnek egyébként már ismerős Az erőd című hazai filmből. (Gyilkolni vágyó, amúgy tisztes életű polgárok egy tévés műsorsorozat keretei közt lehetőséget kapnak büntetlen embervadászatokra: mindegyik leendő áldozat egymillió dollár túlélési díj reményében írásba adja, hogy esetleges haláláért csakis maga a felelős.) Boisset oly következetesen ügyetlenkedi el filmje lehetőség szerint legfélelmesebb jeleneteit, hogy akár arra is gyanakodhatunk: szándékosan teszi, nem akarván olyan hatásokkal szolgálni, mint a „leleplezett” tévétársaság, így csupán egy kérdés marad: vajon miért mutogatja egyáltalán ama véres-mocskos hajszát?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5317