KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/június
BRIT BRIGANTIK
• Kovács Marcell: Véres hétköznapok Ben Wheatley
• Varró Attila: A világ tetején Brit bűnfilmek
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „A múltat kell megoldani” Kortárs történelmi filmek
• Schubert Gusztáv: Kísértet-história Kapa, Pepe és a történelem
• Huber Zoltán: Teambuilding a diktatúrában Magyar kult: Állami Áruház
• Kovács Kata: Látszik valami az arcán Beszélgetés Nagy Dénessel
• Bilsiczky Balázs: Spontán égés Beszélgetés Császi Ádámmal
INDIE AMERIKA
• Pernecker Dávid: Hö-hö-hö Mike Judge
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Horváth Eszter: Társas magány Indie Titanic
• Géczi Zoltán: Az Irgalmatlan Nővérek ultimátuma Beszélgetés Jen és Sylvia Soskával
• Sepsi László: Csak videóra Hatvani Balázs: Gingerclown 3D
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varga Dénes: Mindhalálig jazz Fitzgerald és Hollywood
BRIT BRIGANTIK
• Csiger Ádám: Milliók mozija Danny Boyle
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varró Attila: Előre a Múltba A nagy Gatsby
FILMISKOLA
• Geréb Anna: Balettbábszínházfilm Alekszandr Sirjajev, az ősfilmes
MOZIPEST
• Erdélyi Z. Ágnes: „Össze tudjuk rakni Budapestből a világot” Koltai Lajos Budapestje
FILM / REGÉNY
• Hegyi Zoltán: Újraolvasó Boris Vian: Tajtékos napok
• Horváth Eszter: Sandacsacsa és Szívtépő Michel Gondry: Tajtékos napok
KRITIKA
• Sepsi László: A legenda magányossága A nagymester
• Gelencsér Gábor: Pinceforradalom Én és te
• Barotányi Zoltán: A selejt bosszúja Elment az öszöd
BRIT BRIGANTIK
• Roboz Gábor: Antihipnózis Danny Boyle: Transz
• Kránicz Bence: Ölésre ítélve Hasfelmetsző Jack a moziban

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Constantine, a démonvadász

Vaskó Péter

 

Hollywood az egyik legnagyobb ereklyefogyasztó, és különösen hálás a kultikus eredetű McGuffinokért. Az újabb képregényadaptáció, a Constantine középpontjában elvileg Cassius Longinus centurio lándzsája áll, amellyel a római százados átszúrta a már halott, keresztre feszített Jézus szívét. (A „végzet lándzsáját” ma a hoffsburgi múzeumban őrzik, bár a helyzetet némileg bonyolítja, hogy a római St. Augustin templomban is őriznek egy Longinus- lándzsát – de ez már legyen Indiana Jones baja.) A cím is az ereklyéhez köthető, a lándzsát Heléna császárnő adta fiának, Nagy Konstantin császárnak, majd a kelet-római császárok örökölték egymástól, később birtokolta Nagy Károly, kergette Napóleon, 1938-ban pedig Hitler kaparintotta meg.

A lándzsát most egyszeri Pedro találja meg horogkeresztes zászlóba tekerve, és viszi a vészt illegálisan Mexikóból az Államokba (mint tudjuk, minden út az USA-ba vezet), hogy annak segítségével diadalmaskodhassanak a sötétség seregei.

A gonosz útjában egyedül a cinikus és láncdohányos Constantine, a démoni nyomozó állhat, aki rutinszerűen ingázik a föld és pokol bugyrai között, bevetve a sátáni seregek ellen minden kelléket, amit csak egy ördögűző bazár kínálhat a sikító gyufától a megszentelt boxerig.

A forgatókönyv, csakúgy mint a színészi játék, nem haladja meg a hollywoodi tisztes középszert. Az ötlettelen rendezőknek a blazírt, nagyarcú coolság filmes helyiértékét Han Solo óta sikerült az abszolút nulla fok közelébe hűteniük, és ez alól Francis Lawrence, a népszerű kliprendező (Britney Spears, Aerosmith) sem kivétel. Az pedig már a mi pechünk, hogy Keanu Reeves legfeljebb egy nagycsoportos elszánt zordságát tudja produkálni, akinek a játszón éppen széttaposták a homokkuglófját.

A kliprutin elcipeli a filmet, de egy centire sem emeli fel, az igazi borzalom pedig éppen a transzcendencia nélküli horror. A jó horror magánál félelmetesebbet idéz fel, míg a rossz inflálja a spiritualitást, és a Constantine sajnos ez utóbbira példa. Hiába nyúlja le a rendező az Ördögűzőt, a Hellraisert, Hitchcock busz-effektjét, sőt a Van Helsingből még a sorozatlövő démondöglesztő számszeríjat is metálra fényezve (a célkeresztet rajta tessék szó szerint venni), földszintes ijesztegetés marad az egész. A film tanulságai így (mintha csak a Bush-adminisztráció „háborúzz, ne szeretkezz” osztálya rendelte volna) a következőkben foglalhatók össze: minden politika, beleértve menny és pokol dolgait, az ölés férfias dolog, a szex és dohányzás azonban káros az egészségre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8246