KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/július
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: „Tán őszi fáknak hulló levelére?...” Gémes József (1939 – 2013)
JAPÁN ZSÁNER
• Varró Attila: Tokiói történetek Ozu zsánerfilmjei
• Vágvölgyi B. András: Zen mesterem meghalt Donald Richie (1924-2013)
• Csiger Ádám: A háború művészete Nindzsafilmek – 1. rész
HOLLYWOODI FANTÁZIA
• Huber Zoltán: Ismét izgalmas Új amerikai SF-filmek
• Varró Attila: Nehéz Istenné lenni Az Acélember
• Szabó Ádám: Sötét megváltók Képregényhősök válságban
• Andorka György: Illúzió az illúzióban Bűvészfilmek
ALPINISTA KAMERA
• Baski Sándor: Mert ott van Hegymászó-filmek
KECHICHE
• Gyenge Zsolt: Pünkösdi pálmaág Abdellatif Kechiche
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Egymásra néztek Galgóczi és Galambos
LENGYEL FILM
• Pályi András: A hőskorszak vége Lengyel Filmtavasz
• Veress József: A másik múzsa Wajda ecsetje és ceruzája
MOZIPEST
• Ardai Zoltán: Hosszú a búcsú Krúdy Budapestje
• Sipos Júlia: A Perzsa séta effektus Beszélgetés Pásztor Erika Katalinával
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Tisztelet a fiataloknak Linz
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: The Walking Dead Szemben a többséggel
• Kolozsi László: Magassági ámor Szabadság – Különjárat
KRITIKA
• Nagy V. Gergő: A kerítésen túl Lágy eső
• Barotányi Zoltán: Nyilván tartottak tőlünk A tartótiszt
DVD
• Benke Attila: A hét szamuráj – Vágatlan változat
• Kaplan György: Fejlövés
• Sepsi László: LEGO Batman: A film
FILMZENE
• Hubai Gergely: Milliót érő hangjegyek A James Bond téma
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI Egri csillagok
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: A nyitott zárt kör Jacques Rancière: Utóidő

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Hamupipőke

Varró Attila

Cinderella – amerikai, 2015. Rendezte. Kenneth Branagh. Írta: Aline Broosh McKenna, Chris Weitz. Kép: Haris Zambarloukos. Zene: Patrick Doyle. Szereplők: Lily James (Ella), Cate Blanchett (Lady Tremaine), Richard Madden (Károly), Derek Jacobi (Király), Helena Bonham-Carter (Tündérkeresztanya). Gyártó: Walt Disney Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 112 perc.

Az irodalmi klasszikusok rekontextualizálásáról híres Kenneth Branagh talán ideális választásnak tűnhetett a Burton-féle Alice és Jolie Demónája után az újabb merész – netán szerzői – Disney-átiratra számító nézőknek, ám az elmúlt évek feledhető álomgyári férfimelói (Thor, Jack Ryan) ismeretében aligha meglepő a Hamupipőke ihlettelen bérmunkája: ez a brit rendező már régen nem az, aki nindzsa-támadással indít egy Shakespeare-romkomot . Sokkal keserűbb csalódást jelent a friss mesefilm elképesztő idejétmúltsága: a stúdió biztonsági játéka folytán a 65 éves rajzfilm élőszereplős digitál-remake-je pereg a vásznon, amelyhez elemelték ugyan a klasszikus mese jóval működőképesebb női kalandfilm feldolgozásának (Örökkön-örökké) számos motívumát, de sajnos pont nem azokat, amelyek új színt vinnének a megfakult Disney-giccsbe, többé téve az 50-es évek kertvárosi nej-szerepébe beszocializáló mézédes tanmesénél.

Míg a Vadregény nemrégiben kusza mondanivalójához a népmese-gyökerekhez hívebb sötét Grimm-verziót választotta kiindulópontként, a vadonatrégi Hamupipőke a szalonképessé finomított Perrault-változatból táplálkozik, így már az alapanyag megfosztja a történetet mindattól, ami legalább a kisgyerek-közönség számára izgalmassá tenné (szemben a friss francia Szépség és Szörnyeteg-gel, ami egyszerre szólt a felnőtt közönséghez és célozta meg az óvodás-ösztönént) : passzív hősnője könnyes szemmel tűri az elnyomó nagytestvérek és az apai szívet elrabló (mostoha)anya kínzásait, majd krisztusi gesztussal bocsát meg az ellene vétkezőknek. Branagh színtelen meséje hiteles érzelmek, valódi indulatok híján csupán üres fantáziakép egy képzeletbeli közönségnek, amely mindössze maroknyi Disney-igazgató és oktatási államtitkár fejében létezik, tömegbázisát vesztett szomorú propagandadarabja egy hajdani (stúdió)aranykornak – érthető, rendezője miért ábrázolja művészénjét immár a szervilis udvari festő mellékalakjában.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12161