KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/július
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: „Tán őszi fáknak hulló levelére?...” Gémes József (1939 – 2013)
JAPÁN ZSÁNER
• Varró Attila: Tokiói történetek Ozu zsánerfilmjei
• Vágvölgyi B. András: Zen mesterem meghalt Donald Richie (1924-2013)
• Csiger Ádám: A háború művészete Nindzsafilmek – 1. rész
HOLLYWOODI FANTÁZIA
• Huber Zoltán: Ismét izgalmas Új amerikai SF-filmek
• Varró Attila: Nehéz Istenné lenni Az Acélember
• Szabó Ádám: Sötét megváltók Képregényhősök válságban
• Andorka György: Illúzió az illúzióban Bűvészfilmek
ALPINISTA KAMERA
• Baski Sándor: Mert ott van Hegymászó-filmek
KECHICHE
• Gyenge Zsolt: Pünkösdi pálmaág Abdellatif Kechiche
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Egymásra néztek Galgóczi és Galambos
LENGYEL FILM
• Pályi András: A hőskorszak vége Lengyel Filmtavasz
• Veress József: A másik múzsa Wajda ecsetje és ceruzája
MOZIPEST
• Ardai Zoltán: Hosszú a búcsú Krúdy Budapestje
• Sipos Júlia: A Perzsa séta effektus Beszélgetés Pásztor Erika Katalinával
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Tisztelet a fiataloknak Linz
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: The Walking Dead Szemben a többséggel
• Kolozsi László: Magassági ámor Szabadság – Különjárat
KRITIKA
• Nagy V. Gergő: A kerítésen túl Lágy eső
• Barotányi Zoltán: Nyilván tartottak tőlünk A tartótiszt
DVD
• Benke Attila: A hét szamuráj – Vágatlan változat
• Kaplan György: Fejlövés
• Sepsi László: LEGO Batman: A film
FILMZENE
• Hubai Gergely: Milliót érő hangjegyek A James Bond téma
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI Egri csillagok
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: A nyitott zárt kör Jacques Rancière: Utóidő

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Carandiru

Pápai Zsolt

 

1992 októberében a közelmúlt legnagyobb börtönlázadása tört ki a Sao Pauló-i Carandiru fogházban, ahol a pacifikálás során több mint száz fegyvertelen rabot mészároltak le a külső erőkkel is megtámogatott rendfenntartók. A véres akcióról az 1989 és 2002 között a Carandiruban börtönorvosként dolgozó Drauzio Varella írt könyvet, amelynek alapján Hector Babenco készített filmet. A méretes vargabetűkkel tarkított karriert befutó Babenco a cinema novo forrásvidékéről indult a hetvenes években, majd huszáros váltással az Egyesült Államokba települt, és ott (t)rendhagyó produkciók (A Pókasszony csókja; Gyomok között) sorát forgatta, ám idővel a szuverén alkotókat Hollywoodban megmérgező csömörérzés őt sem kerülhette el. Visszatért hát Brazíliába: a Carandiru legfrissebb pályaszakaszának második nagyjátékfilmje.

A Carandiruban dokumentarista és álomgyári tapasztalatait is kamatoztatta. A két és fél órás gigaprojekt játékidejének első háromnegyedében realisztikus tónusú betétekben mutatja be a börtön életviszonyait, illetve – flashbackek segítségével – néhány reprezentáns lakóját, és noha az egyes figurák múltjának esetenkénti túl részletező feltárása üresjáratokat is eredményez, markáns karakterek és jellegzetes sorsok rajzolódnak ki előttünk. A film felépítéséből is kitetszik, hogy Babenco számára nem a kőkemény akcióthrillerekbe kívánkozó vulkánerejű felkelés eseményeinek ismertetése a fontos elsősorban, hanem egy fenemód kusza viszonyokkal teli mikroközösség jellemzése. Modellt épít tehát a rendező, a börtön kisvilágát az egész brazil társadalom tablójaként igyekszik megjeleníteni. A flashbackek azt sugallják, hogy a falakon kívül éppúgy a lelki és egzisztenciális nyomorúság szülte ököljog uralkodik, mint a börtönön belül, a két univerzum tehát nem válik el élesen egymástól. Ezt az analógiát mélyíti, hogy a külvilág belsői alig különböznek a börtönben rögzített jelenetektől, lényegében mélybarna és ónsötét árnyalatok színezik mindkét miliőt.

Amennyire erőteljes a hol gyomorszorító szcénákat, hol pedig lírai epizódokat is elősoroló expozíció, annyira meggyőzőek a lázadást lefestő pillanatok, a tömegjelenetek levezénylésekor a direktor kiválóan adaptálja a hollywoodi mozitól tanult hatáseszközöket. A végeredmény sokkoló: a javarészt jól dokumentált információk felhasználásával készült Carandiru apokaliptikus vízió, rémlátomás a jelenről. Igazi katasztrófafilm, de nem műfaji, hanem szó szerinti  értelemben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1805