KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/július
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: „Tán őszi fáknak hulló levelére?...” Gémes József (1939 – 2013)
JAPÁN ZSÁNER
• Varró Attila: Tokiói történetek Ozu zsánerfilmjei
• Vágvölgyi B. András: Zen mesterem meghalt Donald Richie (1924-2013)
• Csiger Ádám: A háború művészete Nindzsafilmek – 1. rész
HOLLYWOODI FANTÁZIA
• Huber Zoltán: Ismét izgalmas Új amerikai SF-filmek
• Varró Attila: Nehéz Istenné lenni Az Acélember
• Szabó Ádám: Sötét megváltók Képregényhősök válságban
• Andorka György: Illúzió az illúzióban Bűvészfilmek
ALPINISTA KAMERA
• Baski Sándor: Mert ott van Hegymászó-filmek
KECHICHE
• Gyenge Zsolt: Pünkösdi pálmaág Abdellatif Kechiche
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Egymásra néztek Galgóczi és Galambos
LENGYEL FILM
• Pályi András: A hőskorszak vége Lengyel Filmtavasz
• Veress József: A másik múzsa Wajda ecsetje és ceruzája
MOZIPEST
• Ardai Zoltán: Hosszú a búcsú Krúdy Budapestje
• Sipos Júlia: A Perzsa séta effektus Beszélgetés Pásztor Erika Katalinával
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Tisztelet a fiataloknak Linz
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: The Walking Dead Szemben a többséggel
• Kolozsi László: Magassági ámor Szabadság – Különjárat
KRITIKA
• Nagy V. Gergő: A kerítésen túl Lágy eső
• Barotányi Zoltán: Nyilván tartottak tőlünk A tartótiszt
DVD
• Benke Attila: A hét szamuráj – Vágatlan változat
• Kaplan György: Fejlövés
• Sepsi László: LEGO Batman: A film
FILMZENE
• Hubai Gergely: Milliót érő hangjegyek A James Bond téma
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI Egri csillagok
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: A nyitott zárt kör Jacques Rancière: Utóidő

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Bakkermann

Falusi naturizmus

Csillag Márton

A Szőke-humor sikere az értelmiségi önreflexió és a népies bohózat kényes egyensúlyán áll vagy bukik.

 

A Zsiguli óta underground és kommersz között lavírozó Szőke András legfrissebb dokumentarista népmeséjében furcsa egyensúlyba került régi és formálódó új énje, kompromisszum alakult ki az alkotói víziók megjelenítése és a szélesebb nézői igények kiszolgálása között. A Bakkermann ilyen (és csakis ilyen) értelemben kísérleti film tehát, hiszen azt a vékony határsávot keresi, melyen belül a kommersz középszer nem túl elvont, és a művészi-szerzői alámerülések is közérthetők. Szőke ezzel a munkájával egyszerre két legyet akar lecsapni, félő azonban, hogy a két jószág tovaszáll, és egyedül az a kis muslica nyúlik ki tenyere alatt, mely a tőle elpártolni soha nem akaró rajongókat szimbolizálja.

Mióta az eszét tudja, Szőke András nyomoz. Alfred Hitchcockhoz hasonlóan az ő filmjeiben is mindig van egy McGuffin, egy ok, melyet pontosan nem ismerünk meg, csakhogy az ő történeteiben ez nem egy kitalált tárgy vagy egy államtitok, hanem egy szokatlan cselekedetet eredményező emberi motiváció, mely vagy banális, vagy értelmezhetetlen. Legalábbis józan ésszel vizsgálva. És a rejtély megoldásának kulcsa éppen a józanság hiánya: hazugságok, cinkos elhallgatások és szégyenteljes titkok sűrű hálójában folyik a nyomozás, mely végül megállapítja, hogy az ember (különösen a magyar ember) esendő, útjai pedig kifürkészhetetlenek. A Szőke-világ felépítménye zseniális keret egy folyamatosan változó, azaz a mocsárban egyre mélyebbre süppedő társadalom bemutatásához, és az első filmekben (Vattatyúk, Európa kemping, Kiss Vakond) legalább olyan megbízható és meghökkentő receptnek bizonyult, mint Tarr Béla hosszú snittjei. Csakhogy a rendező a kilencvenes évek végén kíváncsiságból vagy küldetéstudatból kirándulást tett a programfilmek birodalmában, amikor a kurzusfilmekre és az azokkal kapcsolatos vitákra válaszul elkészítette a Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele című opust. Szőke megmutatta, hogy az egzisztencialista mélyfúrásra alkalmas piti kis ügyek mellett nemzeti mítoszok, közösségi identitástörténetek elmondásához is ért, filmnyelvi kísérletei nagyregények elmondásához is alkalmasak – azaz sajátos módon éppen a nagy elbeszélések korának végét jelző posztmodern eszközeivel élesztette újra a magyarok mondáját, őseink történetét.

A Helyfoglalás… utáni Tündérdomb szintén historizáló történet volt, mely már vállaltan a rendező második otthonának választott Balaton-felvidéken játszódott, majd következett az első celluloidra forgatott darab, mely egyszerre jelentett technikai újítást és visszatérést a riportfilmes-oknyomozó gyökerekhez. A Zsiguli azonban inkább volt Szőke-stílusban előadott népies bohózat, mint a misztikus dokumentarizmus szépségeinek feltárása a szélesebb nézői tömegek előtt, az azt követő Hasutasok pedig egyenesen élve temette el a rendező által évtizedek alatt nagy műgonddal tökéletesített műfajt. A művészi értelemben vett feltámadás elmaradt, a Bakkermann azonban azt mutatja, hogy Szőke továbbra is a kommersz és az underground ötvözésén fáradozik, és közben újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat: a komplex karakterekből egyszerű idiótát farag, a cselekményt időnként bukdácsolássá redukálja, és ezzel elveszi az abszurd élét. A fent említett Hitchcock képes volt nemcsak ugyanazon recept, de azonos történet alapján is újabb remekművet forgatni (A férfi, aki túl sokat tudott), Szőke azonban olyan görcsösen ragaszkodik az eredeti összetevőkhöz, hogy egy ideje képtelen új ízt adni a régi történetnek, vagy új történetet a régi ízhez.

A magyar film évek óta hiányolja lelkes úttörőjét, aki korábban egy mosollyal tudott könnyet csalni szemünkbe vagy egy kiadós sírással megnevettetni bennünket, és amellett, hogy szórakoztatott, figyelmeztetett is: a valóság odaát és ideát, azaz a kamera mindkét oldalán megtalálható. Ma már csak a szórakozás maradt, mert talán már a valóságot sem érdemeljük meg – sem itt, sem ott.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/05 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9354