|
|
|
Francia árnyakPárizs császáraVidocq visszatérVarró Attila
A bűnözőből lett rendőrnyomozó kalandos története a francia pitaval örök legendája.
Tekintve, hogy Eugène-François Vidocq (1775-1857) legendás alakja egyfajta mitokondriális
ősatyának tekinthető a bűnügyi műfajok evolúciójában, mivel egyaránt ihlető
alakja volt a Jean Valjean reformált gengszterének, Poe Dupin felügyelőjének és
Sherlock Holmes-nak, nem meglepő, hogy a francia film szinte születése óta
szívesen nyúl alakjához. A hamisítóból, fegyencből, gályarabból rendőrségi
besúgóvá, magándetektívvé, majd a Sûreté National első vezetőjévé vált kalandor minden filmes korszaknak
megadta, amit követelt tőle – legutóbb egy kínos digitális látványparádékban, agyonvágott
savate-akrobatikában és irracionális
elemekben bővelkedő akció-krimit az ezredfordulón Depardieu-vel. Jean-François
Richet eddigi karrierje megelőlegezte, hogy inkább a klasszikus
bűnfilm-hagyományok kerülnek majd előtérbe, ahogy ez a Halálos közellenségben történt, ugyanakkor az erőszakjelenetek sem
nélkülözik majd a kortárs kalandfilmtől várt karcos hitelességet (Az utolsó emberig).
A Párizs császára Vidocq-ját akár a középkorú Alain Delon is játszhatná
két Melville-opusz között, a Pat Garrett
és Billy a kölyök gall gengszter-remake-jében: Richet művében a hosszú
snittes és precízen koreografált akció-szekvenciák között viharos sorsdráma
bontakozik ki, a főhős életének azon kis szakaszára fókuszálva, amikor rablóból
pandúrrá lett, átélve a határhelyzet minden testi-lelki terhét. Hiába a szép
szerelmi szál, a felbukkanó kurtizán femme
fatale, a politikai háttérrajz Fouché rendőrminiszterrel, a kicsiny
bűnvadász-kommandó válogatott hőstettei, a történet újra és újra visszatér a
konszolidáció drámai alapkérdéshez – a főhős legkomolyabb ellenfele saját sötét
múltja, amely könyörtelenül szedi áldozatait közvetlen környezetéből,
elsősorban egy feltörekvő hajdani barát és elszánt bandita jelképes fiatalkori
alteregójának köszönhetően. Ráadásul, akárcsak Peckinpah, Richet sem hagyja ki
a kínálkozó ziccert, hogy hőse keserves pálfordulatát párhuzamba állítsa
nemzete történelmének talán legnagyobb fordulópontjával – Napóleon császári
uralkodásával, amely a nagy forradalom véres kamaszévei után átvezette
Franciaországot a demokrácia keserű felnőttkorába.
PÁRIZS CSÁSZÁRA (L’empereur
de Paris) – francia, 2018. Rendezte: Jean-François Richet. Írta: Éric Besnard
és Jean-François Richet. Kép: Ma-nuel Dacosse. Zene: Marco Beltrami és Marcus
Trumpp. Szereplők: Vincent Cassel (Vidocq), Olga Kurylenko (Bárónő), Freya
Mavor (Annette), Au-gust Diehl (Nathanael), Denis Ménochet (Dubillard), Denis
Lavant (Maillard), Fabrice Luchini (Fouché). Gyártó: Mandarin Films.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Szinkronizált.
110 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
|
|
