Kritika

Epizód egy vasgyűjtő életéből

Illegális élet

Margitházi Beja

Szegénynek vagy cigánynak lenni rosszabb, vagy egyszerre mindkettőnek? Danis Tanović dokudrámája a bosnyák perifériáról.

Romatéma, amatőr szereplők, megtörtént események, újra Ezüst Medve – ha éppen ezeket a történeteket nem lenne felesleges efféle, a lényegről mit sem mondó címkékkel jelölni, úgy is tűnhetne, hogy Danis Tanović ötödik nagyjátékfilmje valamiképpen Fliegauf Bence előző évi Csak a szél-jének párfilmje. A rokonság azonban igencsak távoli, mert annak ellenére, hogy a téma valójában fájdalmasan ugyanaz, a két rendezői attitűdöt és stílust világok választják el egymástól, így a szegénység és kiszolgáltatottság hétköznaponta, testközelből más-más arcát mutatja meg a bosnyák, illetve a magyar filmben.

Tanovićnak jó szeme van a drámához, két évig a frontvonalon filmezett, és bár későbbi, traumákra fókuszáló játékfilmjeivel nem tudta megismételni több tucatnyi nemzetközi díjjal elhalmozott, a háború abszurd tragikomikumát kibontó elsőfilmje (Senkiföldje) sikerét, végidőkben edzett szociális érzékenysége egy évtizeddel később újra dokfilmesként aktivizálta. A 2011 karácsonyán olvasott újsághír nyomába eredve jut el az isten háta mögötti, bosznia-hercegovinai faluba, hogy az ott talált történethez egyből a „leghitelesebb” színészeket is megkapja: a vasgyűjtő Nazif Mujić és felesége Senada Alimanović végül el is játsszák saját magukat az egy évvel korábbi eseményeket bemutató, kilenc hideg téli nap alatt kézikamerával, minimális stábbal és büdzséből leforgatott drámában. A helyszín Poljice, de a bosnyák cigány falu bárhol lehetne Kelet-Európában, ahol a vidéki élet a reménytelen szegénység szinonimája. A csóróság itt még az éppen élhető határán egyensúlyoz: van ház (tákolt), fűtés (erdőből), vastag ruhák (fejenként egy), meleg étel (egyszerű), kocsi (elromlik) és tévé (hangyás) is, de egy betegség, netán fizetős műtét már nem fér bele. Márpedig Senada rosszul lesz, és mivel a tb-rendszerben láthatatlan, a közeli kórházban néhány hónapos halott magzatával csak súlyos summa fejében operálnák. Nem tehetünk semmit – tárják szélesre sajnálkozva karjukat orvosok, ápolónők, főnővérek és az igazgató, miután a vérzést ingyen is elállítják (!).

Szegénynek vagy cigánynak lenni rosszabb, vagy egyszerre mindkettőnek? Kit és mit diszkriminál a rendszer, a betegséget, a pénztelenséget vagy a rendszeren kívüliséget? – provokatív és költői kérdéseket itt azonban nem állít élére senki: sem Tanović, akinek éppen ez a végig diszkréten a háttérbe húzódó, egy mozdulattal sem beleszóló, az eseményeket a maguk egyszerűségében megmutató gesztusa kíván lenni a társadalomkritika és a provokáció maga; és Nazifék sem, akik mintha nem is lepődnének meg annyira a visszautasításon. Végeredményben ez a fatalizmus az egész film legsúlyosabb közlése, az, ahogyan megértjük, hogy itt lázadás, felháborodás helyett életprogramszerű vegetálás, túlélés zajlik, beletörődés az illegalitásba. Ettől nem kap „egy kanyi” segélyt sem a háborús veterán Nazif, hiába harcolt egy teljes évig a fronton, Senada emiatt nem akar visszamenni a szociális munkással a kórházba, és ezért oldódik meg végül a probléma a sógornőtől kölcsönkapott hamis papírokkal. Az ügyeskedés egyszerre az életösztön megnyilatkozása, a tehetetlenség beismerése, és a félreállítottság elfogadása, amihez a szűk, szomszédi-családi közösség is természetes bajtársiassággal, megindítóan asszisztál.

Az Epizódok talált történetének ereje a dráma mögötti hétköznapok már-már kispolgári idilljétől teljesedik ki: a Mujić családban nem feszülnek indulatok, a családfő nem ordít, iszik és üt, hanem hallgat, aggódik és ölel, a gyerekek nőnek, mint a vadvirágok, és szinte semmit sem vesznek észre a fejük felett zajló események súlyából, olyan gondosan köréjük van igazítva a burok. És éppen ez a napi rutin, a kitartott, üres percek, közelről láttatott küszködések képesek közvetíteni azt, hogy az „illegális” élet, a fizetetlen tb-vel és villanyszámlákkal van olyan kerek, derűs és szívmelengető, hogy észrevétlenül belebombázzon néhány masszív sztereotípiába.

Epizód egy vasgyűjtő életéből (Epizoda u zivotu zeljeza) – boszniai-francia-szlovén, 2013. Rendezte és írta: Danis Tanović. Kép: Erol Zubcević. Szereplők: Nazif Mujić (Nazif), Senada Alimanović (Senada), Semsa Mujić (Semsa), Sandra Mujić (Sandra). Gyártó: SCCA / Vertigo/Emotionfilm. Forgalmazó: Vertigo Media Kft. Feliratos. 75 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 53-53. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11687

Cikk értékelése:

szavazat: 446 átlag: 5.45