Höllering

Passuth László és a Hortobágy-film

A puszta meséje

Szekfü András

Georg Höllering egyik legközelebbi magyar munkatársa, a majdani regényíró, Passuth László volt.

Az 1930-as évek közepén, amikor megismerkedett Hölleringgel, Passuth László „csak” banktisztviselő, a Magyar-Olasz Bank Károly körúti fiókját vezeti Budapesten. Ugyan hosszabb ideje ír, de első regénye, az Eurázia épp ekkor nyer egy pályázaton és jelenik meg. Átütő sikerkönyve, az Esőisten siratja Mexikót még csak készül.

Passuth alapvetően három művében foglalkozik Hölleringgel, valamint néhány, főleg hagyatékban megmaradt kéziratban és levélben.

Az első írás szinte egyidejű a forgatással: 1935 szeptemberében jelenik meg a Nyugatban A Hortobágy film legendája című írása. Kettős írói szándék erőterét érezzük az írás mögött. Egyrészt, nyilvánvaló, hogy Passuth be akart számolni friss élményéről, a hortobágyi filmezésről. (1935 nyarán szabadságot vesz ki és két hétre leköltözik a Hortobágyra, ingyen segéderőként dolgozik Höllering csapatában.) Másrészt az is feltűnik, hogy ez a beszámolás nem valamelyik napilap vagy hetilap hasábjain történik (amint például Móricz kicsit korábbi riportja esetében), hanem az irodalmi élet nagytekintélyű folyóiratában, ahol a riport, mint műfaj gyakorlatilag nem is létezik. Másképp kell tehát megírni az élményeket. Passuth a stilizált bemutatást választja. Szövege ugyan tele van konkrét események leírásával, de a megközelítés szubjektív, lírai.

„Mesétlen őstéma – az első nyáron. E hajdani tengerfenék, néhol legelő, szikes-foltok a csúnyaföld karimáján. Négyeskút, hallgatag géme ott gubbaszt a csendben, négy fakó, csonka faív, a puszta sajátos gótikája. Hajnalodik, ürgék cikáznak a kivillanó rőt korong körül, heraldikus ősmadár lecsap rájuk a levegőből, bíbicrajok felhőkbe rendeződnek, ágaskodó magyar pingvinek szigete: gólyafalka. A csendben megvonaglik a meseszerű pusztai keret, a táj – e szelíd kísérő – eltörpül, por- és viharfelhők közt rohanó ménes sodra megett.”

Míg Móricz Komor ló című filmnovellájában a Hortobágy legendáját írta meg szűk egy évvel korábban, Passuth, nyilvánvaló hivatkozással és tiszteletadással, a Hortobágy-film legendáját. (A játékfilmet ekkorra már leforgatták, de a hangfelvételek, a vágás még épp csak elkezdődött.) Az idézett bekezdésben a sok erős érzelmi töltetű szó és kifejezés között feltűnik egy ritka példány: megvonaglik. Ez is (tudatos vagy öntudatlan) tiszteletadás Móricznak: „Hajnalodik. A Hortobágy harmincezer holdas háta végigvonaglik.” – így kezdődik a Komor ló.

Másodszor Passuth egy ifjúsági regényében tér vissza a filmforgatás élményeihez. A Megszólal a sírvilág (1959) a régészet szépségeivel ismerteti meg a fiatal olvasókat. Ehhez az író kölcsönveszi a Hortobágy-film Jancsijának (Kányási István) alakját, és az ő életét szövi tovább regényes fikcióban. A regényben a film rendezője magával viszi külföldre a tehetséges csikósfiút, aki ott elvégzi az egyetemet, elismert régész lesz, és egyszer hazatér Magyarországra. Bár Passuth itt szabadon kezeli a részleteket, számos jelenetben érezhető, hogy nem tud ellenállni az emlékek realitásainak. A filmrendező (Höllering) figurája például magyar emberré változik, nyilván, hogy (közvetítő nélkül) tudjon beszélgetni a csikósfiúval. Megőrzi viszont az eredeti személy számos vonását. A regényben Passuth leírja a Hortobágy-film vetítését a budapesti cenzúrabizottságon. A leírás sok részlete pontosan megegyezik a cenzúrabizottság fennmaradt irataival. Passuth magától Hölleringtől,

első kézből hallotta a cenzúrabizottságon történteket. Ezért, bár regényről van szó, kellő kritikával mégis forrásként kezelhetjük a szöveg bizonyos részeit.

A harmadik Passuth-forrás az író idős korában írt négy és fél kötetes regényes önéletrajza. 1966 és 1981 között jelennek meg a kötetek, az utolsó rövid kötet már posztumusz. Műfaji megjelölésük: regény. Bár nyilvánvalóan és az író által is vállaltan önéletrajzi kötetekről van szó, bizonyára szüksége volt Passuthnak arra a kicsit nagyobb írói szabadságra, amit a regény megjelölés biztosíthatott. Az önéletrajzi sorozat kötetei műfajilag összetettek, sokféle szövegből állnak össze. Passuth emlékei mellett két fő forrásból dolgozott. Felhasználta saját leveleit és naplójegyzeteit. Ezek egy része fennmaradt a hagyatékban. A naplójegyzetek kényesnek ítélt szakaszait egy diákkorában Kolozsvárott elsajátított, ma már ismeretlen gyorsírással írta. Nem volt azonban rendszeres naplóíró. A másik fő forrás a korabeli napi sajtó volt, illetve saját korabeli sajtószemléi, melyeket egy idegen nyelvű magyar folyóiratnak készített. A megjelent kötetekben feltűnően hiányzik a kiadói segítség, a gondos lektorálás.

A Hölleringgel való találkozások két kötetben olvashatóak: Rézkor (1969), Gyilokjáró (1973). Forrásértéküket növeli, hogy Passuth kiválóan beszélt németül (és még több más nyelven is), tehát Hölleringgel annak anyanyelvén, tolmács nélkül, négyszemközt is hosszasan beszélgetett. Fel tudjuk használni e szövegeket Höllering jellemének, egyénisége kisugárzásának érzékeltetésére. Passuth abszolút pozitív elfogultsága Höllering iránt szintén jelentést hordoz: nem lehetett akárki ez az osztrák, ha így elvarázsolta az írót. A kapcsolat kiterjedt a családokra is, Passuth menyasszonyát, Békássy Lolát is magával vitte a hortobágyi forgatásra (szigorúan két szobában laktak, a kor erkölcsi parancsa szerint), és Budapesten mindketten megismerkedtek Dorával, Höllering feleségével, és fiukkal, a kis Andreas-szal.

A memoárkötetek még egy tekintetben egyedülálló betekintést nyújtanak a film elkészültébe, és ez a pénzügyi szempont. Passuth úgy ismerkedett meg Hölleringgel, hogy az bankszámlát nyitott a forgatás pénzügyi műveleteinek intézésére. Mivel a két férfi hamarosan összebarátkozott, Hölleringnek nem maradt pénzügyi titka barátja előtt. A banktisztviselő-író leírja, barátja hogyan élt a legkülönbözőbb pénzügyi és adó-trükkökkel, hogyan mozgatott meg eget és földet, hogy gyakorlatilag pénz nélkül is finanszírozhassa a filmjét. És amit az író-barát csak sejttet az önéletrajzban: Höllering szorult helyzetében többször több ezer pengős kölcsönöket kér és kap, vagy a banktól, vagy magától Passuthtól. A történetnek ezt az oldalát néhány, a hagyatékban fennmaradt drámai hangú levél őrzi.

Passuth és Höllering barátsága minden nehézség ellenére több évtizeden át megmaradt. Az 1936-os búcsú után legközelebb 1960-ban találkoztak személyesen, amikor Passuth Londonba látogatott. Közben elválasztotta őket a világháború (amelyben Magyarország és Nagy-Britannia az ellentétes oldalon harcoltak), és az utána hamarosan leereszkedő vasfüggöny és a kibontakozó hidegháború. Csak a levelek mentek oda és vissza, hogy de jó volna újra találkozni. Az utolsó kapcsolat, amelyről tudunk 1967-ben volt: Höllering Magyarországon járt, és a zsúfolt program miatt csak telefonon tudta felhívni régi barátját. Ő ekkor 70 éves, Passuth 67.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 40-41. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11776

Cikk értékelése:

szavazat: 265 átlag: 5.45