KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/január
JODOROWSKY
• Jankovics Márton: A világfi hazatérése Jodorowsky, a mágus
• Sepsi László: A próféta kudarca Frank Pavich: Jodorowsky’s Dune
JAPÁN SZELLEM
• Varró Attila: Harcosok és hittérítők 47 rónin
• Csiger Ádám: Ház az erdő mélyén Hausu
FREARS
• Takács Ferenc: Itt és most Stephen Frears
• Vajda Judit: Nihil nimis Philomena – Határtalan szeretet
MISS HOLLYWOOD
• Kovács Kata: Neurózis és happy end Nicole Holofcener
• Baski Sándor: Hölgyválasz A korhatáros komédiák evolúciója
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Nehéz ébredés A szocializmus reform-filmjei – 2. rész
• Kővári Orsolya: „Az oroszlán: asszimilált bárány” Filmszínpad: Rába Roland
QUEER FILMEK
• Kis Katalin: A bús heteroszexuális férfi panaszai Melegek a magyar filmben
• Harmat György: Ugyanaz a szerelem Budapest Pride LMBTQ Fesztivál
• Huber Zoltán: Másképpen más Coming Out
TEST ÉS LÉLEK
• Kovács Petra: Titkok a vásznon London: Európai Pszichoanalitikus Filmfesztivál
• Pintér Judit Nóra: A szenvedés képei Betegség a filmvásznon
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: Béketeremtő filmes háború Bosnyák filmek
CAPA 100+
• Bácsvári Kornélia: A mexikói bőrönd Capa 100+
• Kolozsi László: Capa filmje Robert Capa/A Játékos
KÖNYV
• Kelecsényi László: A vér nem válik vízzé Inkey Alice: No de Alizka!
FILM / REGÉNY
• Bocsor Péter: Fehéren feketén Solomon Northup: Twelve Years a Slave
• Roboz Gábor: Halványuló kézjegy Steve McQueen: 12 év rabszolgaság
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: A ló másik oldala Overdose – Vágta egy álomért
• Bilsiczky Balázs: Határtalanul Háromkirályok
• Andorka György: A halhatatlanság halála A futurológiai kongresszus
MOZI
• Baski Sándor: Ezerízű szerelem
• Forgács Nóra Kinga: Csinibabák
• Alföldi Nóra: Joséphine
• Csiger Ádám: Csókok és gólok
• Kránicz Bence: Harcban élve
• Huber Zoltán: Behálózva
• Roboz Gábor: Kísértés
• Tüske Zsuzsanna: Dom Hemingway
• Parádi Orsolya: Belle és Sébastien
• Varró Attila: Csillaghercegnő
• Sepsi László: A hobbit: Smaug pusztasága
• Vajda Judit: Vágyak szerelmesei
DVD
• Pápai Zsolt: 80 huszár
• Soós Tamás Dénes: Amerikai vérbosszú
• Soós Tamás Dénes: Klein úr
• Tosoki Gyula: A bűn árnyékában
• Benke Attila: Vörös nap
• Varga Zoltán: Szellemes karácsony
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hidegvérrel

Vértelenül

Csurka István

 

Még jóformán másfél évtized sem telt el Truman Capote regényének megjelenése és az általa felkavart nagy por elülte után, s a pergő viták közé került újítási példaműből szőrén-szálán eltűnt az újítás és megmaradt a regény. Ez így van rendjén. Minden jó regény dokumentumregény, merítette volt anyagát a szerző akár létező emberekkel készített interjúkból és írásos peranyagokból, akár pedig lelke titkos rekeszéből és maga, vagy törzse leírt s leíratlan történetéből.

Jól és tisztán látta ezt Richard Brooks is, aki filmet készített a Hidegvérrelből. Nem dűlt be az újításba, nem esett hasra a dokumentumok előtt, nem kezdett el nagy hókuszpókuszolás közepett új eszközök és új formák után kutatni, hogy kifejezhesse az újítást. Műve a bizonyság rá, hogy mennyire jól tudta: a film még sokkal inkább ki van szolgáltatva a saját dokumentum voltának, mint a regény, s ugyanakkor még sokkal kevésbé képes azzá válni, akármennyire objektív is a kamera. A tényekből és adatokból, a maga eredetijében fényképezett helyszínekből, sőt, még a civil dadogással előadott önéletrajzból is azonnal mese válik a vásznon. A toll is, a kamera is végérvényesen művészetre van ítélve.

Egyetlen egy tehát csupán a föladat: jó regényből jó filmet kell csinálni. S ez az, amihez Richard Brooks kiválóan ért. Nagy gyakorlatra tett szert ebben. Az általa megfilmesített szerzők és címek fölsorolásából is kitetszik ez. Megcsinálta többek között F. S. Fitzgerald Újra Babilonban című regényét, a Karamazov testvéreket, a Macska a forró bádogtetőn és Az ifjúság édes madarát, mindkettőt T. Williams művéből, s ezenkívül még Sinclair Lewis és Joseph Conrad tartozott a szerzői közé, mielőtt elérkezett volna Truman Capote-hoz.

Úgyszólván csupa nehézsúlyú. Nyilvánvaló, hogy jómagának is nehézsúlyúnak kell lennie ehhez a mérkőzéssorozathoz. Az is. Művész és abszolút profi is. Semmi meghatódottság, semmi tisztelet a mű nagysága iránt, annál több viszont a lényege iránt. Mindent megtart a két, lényegében véve szánalomra méltó gyilkos csavargó történetéből, ami dramatikus és ami filmszerű, s bátran, könnyű szívvel elhagy mindent, ami fellazítaná a filmet. Sebészorvosi biztonsággal vágja ki Truman Capote önmagában véve, regényileg szűkszavú szövegéből a film számára kevésbé érdekes, vagy csupán csak környezetfestő értékű részeket, és icipici kis megcsavarásokkal, feltöltésekkel, helyzetbe állításokkal izgalmas drámává emeli az elbeszélést.

Brooks nagyszerű rendező, tökéletesen mozgatja a színészeit, remek ritmusérzéke van, vágásai találóak, de mindenekelőtt kiváló dramaturg. Lenyűgöző biztonsággal csontozza ki a meleg húst. Pontosan tudja azt, amit sok dramatizáló és filmre átköltő nem tud, hogy hiába van meg minden elbeszélésben és regényben az a bizonyos drámai vagy filmszerű váz, csontrendszer, ha ez nincs pontosan feltárva, sőt imitt-amott kiegészítve, az esetleges gyermekkori törések helyén, akkor még a legelrévültebb tisztelettel sem lehet a mű más műfajbeli hű mását újrateremteni, mígnem akármekkora tiszteletlenséget és ámulatmentességet megengedhet magának, aki minden felesleges cafatot levagdosott erről a csontrendszerről.

Truman Capote-nak van egy egyedülállóan nagy cselekményvezetési, szerkesztési ötlete, amellyel tulajdonképpen minden fogadkozásnál jobban megteremti a mű dokumentumjellegét. Ez pedig mindössze annyi, hogy magát a mű lényegét, a hidegvérrel elkövetett négyes gyilkosságot csak akkor pörgeti le előttünk a maga teljességében, amikor a nyomozás már föltárta, amikor a két gyilkos már bevallotta, illetve éppen vallja befelé. Ilyenformán az órára-percre pontos eseményleírásból végtelenül izgalmas visszatekintés keletkezik, ez a visszatekintés azonban tele van a legforróbb jelenidejúséggel, drámaisággal. Beletartozik az események menetébe. Mi sem természetesebb, mint hogy Brooks-ot, a nagy dramaturgot ez az ötlet ragadja meg, s e köré az ötlet köré szögezi föl az egész filmet. Ilyenformán aztán nemcsak azt az izgalmat kelti föl bennünk, amit véres események felidézésével, horrorokkal szoktak fölkelteni mások, hanem azt is, ami sokkal több ennél: hogy láthatunk, ha akarunk, ha nem hunyjuk be a szemünket, egy valódi, már megtörtént gyilkosságot, pontosan úgy, ahogy megtörtént.

Borzongva meredünk a vászonra.

És csak utólag kezdjük csodálni a dramaturgia mindenhatóságát. Lám, lám, nem kell az igazi dokumentumhitelességhez sem eredeti helyszín, sem civil nyámmogás a vásznon, sem pedig ujjlenyomatokkal tetovált tárgyak közelképe, csak kell bizony, csak kell dramaturgia.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/09 14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7721