Radványi Géza első négy filmje: 1940–41Valaki EurópábanNemeskürty István
Radványi Gézát a háború szele fújta haza Nyugat-Európából; odakünn filmeket írt, forgatócsoportokban dolgozott, önálló rendezést azonban nem kapott. Mégsem kellett itthon kijárnia az akkor kötelező filmes iskolát: két forgatókönyv után 1940 augusztusában már saját filmjét rendezi, saját témájából. Az 1941 késő őszén megjelent Filmlexikon így mutatja be az akkor éppen harmadik éve itthon tartózkodó, 1907-ben született filmművészt:
„18 éves korától a második világháború kitöréséig külföldön élt. Bécsben, Párizsban, Londonban, Madridban és Berlinben dolgozott, és ez idő alatt 6 francia és 11 német film gyártásában vett részt, részben, mint asszisztens, részben, mint könyvíró. 1939-ben tért haza Budapestre...”
A két forgatókönyv közül az egyik saját műve: Sarajevo (első világháborús történet; Szatmári Jenővel, a húszas évek óta jeleskedő szerzővel együtt írta; Ráthonyi Ákosnak ez a film tizedik rendezése), a másik Hunyady Sándor 1932-es darabjának filmváltozata, egyben Podmaniczky Félix első rendezése: Erdélyi kastély. Mindkét filmet 1940. januárja–márciusa között forgatták, Radványi tehát 1939 folyamán írta a szcenáriumokat, melyeket legkésőbb 1939 őszén kellett jóváhagyásra felterjeszteni.
A szakma hamar megkedvelte a művelt, rokonszenves, feltűnést kerülő filmírót. A rövid életű Atelier cég rábízta saját forgatókönyvének rendezését, így készült el 1940 augusztus–szeptemberében a Zárt tárgyalás. A film témája: minél alaposabban merül el egy tekintélyes védőügyvéd féltékenységből gyilkossá vált védencének tragikus életében, annál féltékenyebb és gyanakvóbb lesz ő maga is a saját – elhanyagolt – feleségére. Magyar filmekben addig szinte ismeretlen lélektani hitel, feszült légkör, gondos színészi játék, színvonalas fényképezés, kultúrált rendezés jellemző a filmre. Ugyanakkor ez a történet bárhol, bármikor, bárkivel megeshet; éppúgy játszódhat Franciaországban, mint Magyarországon; a negyvenes évek Magyarországára nem különösen jellemző. Tény mindenesetre, hogy a Zárt tárgyalás kimagaslik a korabeli átlagból. Sikere további megbízásokat hozott az akkor harmincnégy éves rendezőnek: 1941-ben három filmre kapott megbízást! 1941 legelején ismét saját könyvéből, az Európa nem válaszolt rendezi a Magyar Filmiroda Könyves Kálmán körúti kis műtermében; 1941 nyarán az addig legnagyobb szabású, részben színes magyar filmet bízza rá a legigényesebb és legnagyvonalúbb cég, dr. Erdélyi István vállalata: A beszélő köntöst, Mikszáth regényének megfilmesítését; 1941 őszén pedig, szintén saját szcenáriumából, az Egy asszony visszanézt forgatja.
A Zárt tárgyalás és az Európa nem válaszol kedvező fogadtatásra talált az 1941-es velencei filmfesztiválon; Radványi Géza és felesége, Tasnády Fekete Mária Olaszországba szerződött. Radványi 1942-ben már Itáliában forgat. (Olasz filmje: Inferno giallo „Sárga pokol”; nálunk Fehér emberek címen mutatták be.) Negyedik filmjét, az Egy asszony visszanézt a hűséges vágó és asszisztens: Máriássy Félix fejezi be. 1942 decemberében mutatták be.
Két esztendő, négy film: szám szerint mindössze ennyi Radványi Géza 1945 előtti hazai pályafutása. Tartalmilag és a magyar filimtörténet szempontjából azonban több.
Rendezéstechnikája világszínvonalú; gyakran vág mozgásról mozgásra – akkor igen ritka merészség! –, mi által lüktető, mozgalmas, eleven életet tud érzékeltetni; egy-egy mozgásra gyakran válaszol ellentétes irányú kameramozgással, amivel együttgondolkodásra, következtetések levonására készteti a nézőt. Az Egy asszony visszanéz, egy magánéletét és családi boldogságát művészetének feláldozó színésznő életútja még a hatvanas években is gyakorta volt filmklubjaink példaműsora: beállításaiból, kameravezetéséből, színészmozgatásából, fény-árnyékhatásaiból remekül lehetett tanulni. A filmben Csortos Gyulát egyik legragyogóbb filmszerepében láthatjuk: Hollywoodban élő magyar filmírót alakít, aki egy szót sem ért angolul, és aki cinizmusnak álcázott derűs keserűséggel viseli anyagilag nagyon is kedvező, de szellemi légkör és mélyebb gondolatok nélküli életét.
Jelentősebb azonban ennél az 1941 februárjára elkészült és 1941 márciusában bemutatott Európa nem válaszol, az egyetlen magyar film, mely nyíltan és közvetlenül reagált a második világháború kitörésére. Radványi békepártisága a háború felé sodródó Magyarországon nagyon is baloldali és haladó magatartás. A film egy óceánjáró hajó életét mutatja be a fedélköztől az első osztályig; a kapitány az Atlanti-óceán közepén értesül a világháború kitöréséről, és elhatározza, hogy hajóját, melyen a hadviselő felek állampolgárai még békés és gyanútlan együttlétben tartózkodnak, a béke szigete felé fogja vezetni. „Nekem feladatom, hogy ezt a hajót minden viharon át, bármely körülmények között rendeltetési helyére vezessem; ez a hajó egy külön világ marad, a nyugalom szigete, bármi történjék is.” Mikor pedig az utasok megtudják az igazat, egy utas így szól a gazdag nagyvállalkozóhoz: „Ami nekünk szenvedés, az önnek üzletet fog jelenteni.” Szép és jól megoldott jelkép a nemzetközi jazz-band is, melynek magyar, német, amerikai tagjai egy akarattal húzzák ugyanazt a nótát... A zenekar egyik tagjaként Gábor Miklóst fedezhetjük fel.
Radványi a háborúba lépés nyarán forgatott Beszélő köntösben is megkísérelt Magyarország háborús helyzetére utalni: „Nem tehetjük azt, amit tenni kell, csak azt, amit lehet” – „Szabadságunk láncokból van kovácsolva.” A filmbéli kecskeméti városi tanács hintapolitikával igyekszik törökök és császáriak között békében megmaradni...
1943-ban Radványi Géza hazatért Olaszországból. Sok tervet kovácsolt, egyik sem valósult meg. A felszabadulásig nem rendezett több filmet. A haladó, humanista, megújuló magyar filmművészet gondolata azonban mindvégig foglalkoztatta. Ezt nyilatkozta a Film, Színház, Irodalom című képes hetilap tudósítójának:
„Kritika és ellenőrzés alá vettem munkámat és mesterségem problémáit, mert enélkül nehéz előbbre jutni! Nemrég jöttem haza Olaszországból, ahol nekünk, rendezőknek megmutatták az utóbbi idők amerikai, skandináv, sőt orosz eredetű filmtermékeinek egy részét.
Ma a film, mint kifejezési forma, abból áll, hogy beszél, fecseg, magyaráz. Nehéz ezen segíteni, mert már a közönség is hozzászokott. Ez azonban nem a közönség bűne, hanem a miénk, akik ehhez hozzászoktattuk. Visszatalálni a helyes útra ugyancsak nem a közönség feladata, hanem a miénk. A közönség a jót legalább olyan könnyen szokja meg, mint a rosszat. Ma persze nehéz a helyzet, háború van, és a közönség napi gondjai elől a mozik vászna elé menekül kikapcsolódni, tekintet nélkül arra, hogy a vásznon mit vetítenek. A közönségnek ezt a kiszolgáltatottságát könyvelik el azután selejtes filmek alkotói »személyes sikernek«, öntömjénezésük közepette elfelejtik, milyen veszély fenyegeti filmkarrierjüket, ha egy napon a közönség megint azért megy el moziba, hogy jót lásson, és nemcsak azért, hogy a mindennapi életben előforduló rosszat elfelejtse. Meggyőződésem, hogy amint helyrezökken a világ kereke, helyreáll az emberi ízlés is. A film is meg fogja találni új és igazi útját.
A háború négy esztendejének adottságai kétségtelenül nagy esélyt biztosítottak a magyar filmnek. A filmpiacot elzárta a nagy külföldi konkurencia elől, és ezzel mintegy védvámmal vette körül fiatal iparunkat. Ezt a négy évet arra kellett volna felhasználni, hogy minden magyar tehetség latba vetésével néhány, az átlagon felüli nívójú, komoly filmmel megalapozzuk a magyar film hitelét külföldön, s a külföldi vevőnek akkor is eszébe jusson a magyar film, mikor majd válogathat az egész világ filmtermékei közül. Ezt sajnos elmulasztottuk. Hogy miért? Erről vitatkozik most mindenki, pro és kontra, de én ebben a vitában nem szeretnék részt venni. Sajnálom azt a rengeteg elpocsékolt energiát, amit ezeknek a nyilatkozatoknak és ellennyilatkozatoknak megszerkesztésére fordítanak. Mindig arra kell gondolnom, hogy ennyi energiával talán néhány jó forgatókönyv is íródhatott volna, ami nagyobbat lendítene a magyar film problémájának kerekén, mint a meddő vitatkozás. Mindenki a másikat okolja, ahelyett, hogy nekidurálná magát, és csendben megpróbálna valamit csinálni, amit helyesnek tart.... Eljött az ideje annak, amikor nem arról van szó. hogy az ember egy filmmel többet vagy kevesebbet csinál-e, hanem arról, hogy mit csinál, és a munkáját nyugodt lelkiismerettel vállalja-e.
Nem „egy” filmet kell csinálni, hanem filmet, a film íratlan, de sajnos megkerülhetetlen törvényei alapján. Ezek a törvények az utóbbi időben az általános film-tohuvabohu zajában feledésbe mentek, de még érvényesek mindazok számára, akik a jövőben majd még filmet akarnak csinálni.”
Íme: a Valahol Európában majdani rendezőjének szavai. 1943-ból. Íme, az egyik átkötő kapocs a háború előtti és a háború utáni magyar filmművészet között.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 796 átlag: 5.47 |
 |
|
