KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/február
MAÁR GYULA
• Harmat György: Kizökkentek az időből Maár Gyula első alkotói korszakáról
• Báron György: Töltőtolltól kameráig A fiatal Maár kritikái
MAGYAR MŰHELY
• Gervai András: Hét szűk esztendő Magyar filmesek és a hatalom (1947-1953)
• Mészáros Márton: „Csatázom tovább!” Beszélgetés Rófusz Ferenccel
• Huber Zoltán: „Leszálltam a magas lóról” Beszélgetés Antal Nimróddal
NAGYMENŐK ÉS LÚZEREK
• Baski Sándor: Az élet császárai Amerikai rémálom
• Huber Zoltán: A látszat hatalma Jordan Belfort: A Wall Street farkasa
• Pápai Zsolt: Szex, drogok és bázispontok Martin Scorsese: A Wall Street farkasa
• Varró Attila: A túlélés művészete David O. Russell: Amerikai botrány
• Szabó Ádám: A vágóhíd felé Kortárs gengszterfilm: az elveszett férfiasság
• Benke Attila: Zongoralecke vesztes gengsztereknek James Toback: Ujjak
VERHOEVEN
• Csiger Ádám: Hús + vér Paul Verhoeven – 1. rész
• Csala Borbála: Provokatőrből próféta Verhoeven Hollandiája
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: A periféria reménytelensége Albán filmek
FESZTIVÁL
• Mátyás Győző: A szabadság fényében Stockholm
• Orosz Anna Ida: A valóságon túl Anilogue
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: A pilóta fia Hőskeresők
• Kovács Kata: Kockázat nélkül A legyőzhetetlenek
• Roboz Gábor: Technofília Fekete tükör
KRITIKA
• Varga Balázs: Egy meg egy nem megy A nimfomániás
• Zsubori Anna: Apám, Disney Banks úr megmentése
• Árva Márton: Az orvos ártó keze A német doktor
MOZI
• Baski Sándor: Mielőtt meghaltam
• Vajda Judit: Augusztus Oklahomában
• Huber Zoltán: A könyvtolvaj
• Kovács Kata: Kertvárosi bordély
• Forgács Nóra Kinga: Walter Mitty titkos élete
• Margitházi Beja: Apáim története
• Kovács Marcell: A túlélő
• Géczi Zoltán: A háború angyalai
• Andorka György: Jack Ryan: Árnyékügynök
• Sepsi László: Bűbáj és kéjelgés
• Tüske Zsuzsanna: A nő
• Varró Attila: Eltűnő hullámok
DVD
• Győrffy Iván: Noé bárkái
• Czirják Pál: Stanley Kubrick korai filmjei
• Pápai Zsolt: Öngyilkos bevetés
• Soós Tamás Dénes: Női fény
• Pápai Zsolt: Az Európa-rejtély
• Ardai Zoltán: Gyöngyvirágtól lombhullásig
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Monodrámák

Spalding Gray monológjai filmen

Elbeszélt élet

Roboz Gábor

A minimalista amerikai performer mindent a beszédre, a történetre és a képzeletre bízott, a monológjait megfilmesítők ugyanezt teszik.

A hatvanhárom évet élt Spalding Gray munkássága állásfoglalás a történetmondás szükségessége, sőt létfenntartó ereje mellett. A 2004-ben elhunyt amerikai színész-előadóművész az 1980-as években szerzett magának nevet az önéletrajzi monológ területén, hogy aztán színházi és filmes szerepei mellett leginkább saját élményeinek elbeszélésével építse a karrierjét. A monológok közül négy film formájában is fennmaradt: az Úszás Kambodzsába (Swimming to Cambodia,1987), A gyönyör szörnyűségei (Terrors of Pleasure,1988), a Szörnyeteg a dobozban (Monster in a Box, 1992), Gray anatómiája (Gray’s Anatomy,1996), és a mozgóképes örökséget a tavalyi Sundance-fesztiválon debütált dokumentumfilm, a Minden jól alakul (And Everything Is Going Fine, 2010) teszi teljessé.

A szóban forgó filmekben mindössze annyi történik, hogy egy ránézésre teljesen hétköznapi, favágóinges alak leül egy asztalhoz, és végigbeszél szűk másfél órát. A távolról a stand-up comedykkel és közelebbről a monodrámákkal rokonítható előadások megtekintésekor azonban hamar világossá válik, hogy Gray nemcsak rendelkezik a kellő mennyiségű életanyaggal, hanem képes szenvedélyesen előadott szövegekké szűrni az élményeit. Bár az emléktúráknak mindig van valamiféle csapásiránya – az Úszás Kambodzsába esetében a Gyilkos mezők (1984) című film forgatása, amelyen mellékszereplőként részt vett –, a neurotikus monologista tudatárama lényegében anekdoták és személyes traumák elbeszélése, amelyben az is megeshet, hogy egy intenzív marijuánás élmény után pár perccel már anyjának gyakran emlegetett öngyilkosságára terelődik a szó.

A filmek kizárólag Gray személyére fókuszálnak, így az alkotók a filmszerűség erősítése érdekében kénytelenek a lehető legtöbbet kihozni stilizációs eszköztárukból. A Jonathan Demme által jegyzett Úszás Kambodzsába még egészen visszafogott formai játékot valósít meg: a rendező ugyan mozgatja a kamerát, plánoz, és esetenként a hangkulisszával is (zene, effektek) megtámogatja a képeket, továbbá a világítással is szívesen poentíroz, viszonylag ritkán irányítja a figyelmet a formára. Demme ugyanakkor a Gyilkos mezők néhány jelenetének beemelésével a Gray-filmek között egyedülálló módon színészi szerepben is megmutatja a mesélőt, ráadásul munkája talán legeredetibb megoldásaként egy ponton a beállítás/ellenbeállítás formában játszatja el Gray-jel az aktuális (párbeszédes) anekdotát.

A neves brit dokumentumfilmes, Nick Broomfield rendezte Monster in a Box kicsit módosított változatban át is veszi ezt az ötletet, és valamivel hangsúlyosabb stilizációt mutat fel. Broomfield is használ különféle hanghatásokat, és a fényjátékkal jó néhányszor homogénné teszi a hátteret, ő azonban már csak a nyitásnál ad képet a fel-felnevető közönségről, és nála Gray gyakrabban teremt szemkontaktust az otthon ülő nézőkkel.

A Gray’s Anatomyt jegyző Steven Soderbergh a hangsávval kevéssé bíbelődik, a felvételeket azonban nemegyszer szélsőségesen felstilizálja, és már nem csak az érzelmileg hevesebb részeknél. A háttér homogenizálása helyett ugyanakkor inkább Grayt redukálja gyakran fekete figurává, és még az adott anekdota terét is képes az elbeszélő köré szerkeszteni (lásd az indián szertartás beszámolóját). Közönséget a rendező nem mutat (csak be-bevág beszélőfejes felvételeket az aktuális témáról nyilatkozó civilekről), és a tér absztrahálásával még jobban kiemeli a történetmondót és a történetet. A szintén általa rendezett And Everything Is Going Fine dokumentumfilmje hagyományos felvételfüzér a korábbi filmek bizonyos jeleneteiből és egyes Gray-jel készült interjúk részleteiből, így Soderbergh eléri, hogy az alanyát ne mások elbeszéléseiből, hanem Gray saját megnyilvánulásaiból ismerjük meg.

A fenti filmek sűrű tartalmukat a Gray esetenként lázas retorikája által befolyásolt formával társítják, és bár karakteres alkotók munkái, a szerzői pozíción a rendezőknek legjobb esetben is osztoznia kell az életét történetekké konzerváló mesélővel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 27-27. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10545