KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/február
MAÁR GYULA
• Harmat György: Kizökkentek az időből Maár Gyula első alkotói korszakáról
• Báron György: Töltőtolltól kameráig A fiatal Maár kritikái
MAGYAR MŰHELY
• Gervai András: Hét szűk esztendő Magyar filmesek és a hatalom (1947-1953)
• Mészáros Márton: „Csatázom tovább!” Beszélgetés Rófusz Ferenccel
• Huber Zoltán: „Leszálltam a magas lóról” Beszélgetés Antal Nimróddal
NAGYMENŐK ÉS LÚZEREK
• Baski Sándor: Az élet császárai Amerikai rémálom
• Huber Zoltán: A látszat hatalma Jordan Belfort: A Wall Street farkasa
• Pápai Zsolt: Szex, drogok és bázispontok Martin Scorsese: A Wall Street farkasa
• Varró Attila: A túlélés művészete David O. Russell: Amerikai botrány
• Szabó Ádám: A vágóhíd felé Kortárs gengszterfilm: az elveszett férfiasság
• Benke Attila: Zongoralecke vesztes gengsztereknek James Toback: Ujjak
VERHOEVEN
• Csiger Ádám: Hús + vér Paul Verhoeven – 1. rész
• Csala Borbála: Provokatőrből próféta Verhoeven Hollandiája
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: A periféria reménytelensége Albán filmek
FESZTIVÁL
• Mátyás Győző: A szabadság fényében Stockholm
• Orosz Anna Ida: A valóságon túl Anilogue
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: A pilóta fia Hőskeresők
• Kovács Kata: Kockázat nélkül A legyőzhetetlenek
• Roboz Gábor: Technofília Fekete tükör
KRITIKA
• Varga Balázs: Egy meg egy nem megy A nimfomániás
• Zsubori Anna: Apám, Disney Banks úr megmentése
• Árva Márton: Az orvos ártó keze A német doktor
MOZI
• Baski Sándor: Mielőtt meghaltam
• Vajda Judit: Augusztus Oklahomában
• Huber Zoltán: A könyvtolvaj
• Kovács Kata: Kertvárosi bordély
• Forgács Nóra Kinga: Walter Mitty titkos élete
• Margitházi Beja: Apáim története
• Kovács Marcell: A túlélő
• Géczi Zoltán: A háború angyalai
• Andorka György: Jack Ryan: Árnyékügynök
• Sepsi László: Bűbáj és kéjelgés
• Tüske Zsuzsanna: A nő
• Varró Attila: Eltűnő hullámok
DVD
• Győrffy Iván: Noé bárkái
• Czirják Pál: Stanley Kubrick korai filmjei
• Pápai Zsolt: Öngyilkos bevetés
• Soós Tamás Dénes: Női fény
• Pápai Zsolt: Az Európa-rejtély
• Ardai Zoltán: Gyöngyvirágtól lombhullásig
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Titanic

Beszélgetés Jafar Panahival

Hajcsat a párnán

Varró Attila

A fehér léggömb és A kör rendezője Kiarostami mellett a perzsa film legismertebb mestere.

 

– Második filmje, a Tükör keretét egy futballmérkőzés adja, amely Irán és Dél-Korea között zajlik. Lát-e Ön valamilyen összefüggést a Khatami-rendszer idején világhírűvé vált iráni film és a friss távol-keleti hullámok, főként a tajvani és koreai alkotások népszerűsége között?

– Ez a siker nem csak a két említett országra vonatkozik, hiszen Kínában is beszélhetünk egy új filmművészet létrejöttéről. Európa megtelt már a szexszel és agresszióval, és az emberi érzelmek, emberi témák felé fordulva így fedezték fel a közel- és távol-keleti országok műveit. Szemben a Hollywoodból kikerülő filmekkel, amelyek egyértelmű olvasatot kínálnak a közönségnek, a mi munkáink bátrabban hagyatkoznak a néző önálló döntéseire, nagyobb szabadságot adnak az értelmezéshez.

 – Ön az utóbbi években bekerült a függetlennek nevezhető iráni filmkészítők kis létszámú gárdájába, tekintve, hogy legfrissebb műve, A kör elkészítéséhez sem az államtól, sem a piacorientált hazai magáncégektől nem kapott anyagi támogatást. Bár ez a státusz mindenképp megkönnyíti a személyes, szerzői filmek létrejöttét, nem akadályozza-e azt, hogy a film nagyobb hazai közönség elé kerüljön?

– Amikor a rendező és a producer egy személy, megvan az a szabadsága, hogy döntsön az egész film menetéről, a szereplők sorsáról és a végkifejletről. Amikor elkészítek egy filmet, sohasem foglalkoztat későbbi sorsa, kizárólag az számít, hogy a végeredmény megfeleljen saját egyszemélyes közönségem igényeinek. Természetesen fontos, hogy egy film bemutatásával visszatérüljön a belefektetett pénz, de elsősorban azért, hogy abból egy következő film készülhessen. A Tükör esetében többek között épp bizonyos szerzői jogi problémák miatt tartottam vissza két évig a film hivatalos bemutatását, azután, hogy egy fesztiválon az engedélyem nélkül vetítették le egy kópiáját.

 A körben Ön egyszerre szakít két korábbi munkája gyermekhőseivel és a - többek közt – Kiarostami nevével is fémjelzett költői, önreflektív elemeket is felvonultató stílussal: új filmje közvetlenül, radikális módon országa társadalmi problémáival foglalkozik. Míg A fehér léggömb Teheránja nosztalgikus hangulatú kisváros, ahol a különféle nációk segítik egymást, A kör klausztrofób metropoliszának lakói inkább gátolják egymás mozgásterét. Ez a szemléletváltás egyfajta személyes átalakulást tükröz, vagy a független helyzetből és az enyhülő állami nyomásból fakadó nagyobb szabadság eredménye?

– Mindenkor a téma határozza meg, hogy milyen legyen a forma: amikor a gyerek közvetítőként jelenik meg a filmben, nyilvánvalóan az ő szemén keresztül szemléljük az eseményeket – ugyanakkor A fehér léggömb elején az anya szemszögéből indul a történet, ekkor elsősorban a nehézségeket látjuk. A felnőtt-filmeknél természetesen sokkal tisztábban, csupaszabban lehet a valóságot megmutatni. A gyermekfilmek sikere épp annak köszönhető, látszólag olyan problémákat tárgyalnak, amelyek a gyerekkort érintik – ezzel szemben a felnőttekről készült filmeknél a közönség a saját hétköznapi gondjaival kell hogy szembesüljön. Minden államban, ahol működik a cenzúra, függetlenül attól, hogy enyhül-e a nyomás, vagy nem, az elgondolkodtató filmek ugyanazokkal a nehézségekkel néznek szembe. Míg a kommersz filmek egyszerűen kihasználják a kedvező szeleket, és a látványosságra összpontosítanak, az én munkáim mindig ugyanolyan ellenállással találkoznak. Amikor annak idején A fehér léggömböt készítettem a televízió számára, az első csatorna kereken visszautasította a tervet; majd amikor a kész mű nemzetközi fesztiválokra került, sokan támadták az iráni sajtóban. Egy kritikus egyenesen keresztény propagandának nevezte, azt állítva, hogy azért népszerű a filmem Európában, mert a benne szereplő jólelkű öregasszony keresztény vallású. Arról azonban megfeledkezett, hogy a szereplő vallási hovatartozására egyedül az akcentusából lehetett következtetni, az pedig nem derül ki az idegen nyelvű feliratokból. Zárt gondolkodású emberek mindig voltak és lesznek, akik mindent csak politikai-ideológiai szempontok szerint kívánnak értelmezni. Három-négy lépéssel mindig a művészet mögött járnak, ezért is kérik számon például egy alkotótól, hogy miért nem folytatja a korábban megkezdett utat.

– Az iráni cenzúra alapját szolgáló korlátozások az Ön esetében inkább csak gátolják az alkotói szabadságot, vagy segítik, serkentik valamilyen módon a kreativitását?

– Elsősorban a filmkészítő kezdeményezőkészségén, ügyességén múlik, hogyan használja ki a cenzúra korlátait. Amikor Satyajit Ray az Apu világát forgatta, Indiában semmilyen módon nem lehetett szexjelenetet ábrázolni, ezért a nászéjszakán történt eseményeket a rendező a párnán talált hajcsat képével fejezte ki. Ebben az esetben a szabályok hozzásegítették az alkotót, hogy egy nagyon tömör, nagyon érdekes filmet hozzon létre, ám hiba volna azt állítani, hogy a cenzúra jó dolog. Az iszlám előírások értelmében hogyha lefilmeznek egy házaspárt, az asszonynak még az otthonában is fejkendőt kell viselnie, ez viszont nem így történik a valóságban, a felvett anyag tehát hazugság lenne. Amikor filmezek, elutasítom az ilyen hazugságokat: mivel nem tudom bemutatni a vásznon, hogyan viselkedik bizalmas kettesben egy pár, inkább nyilvános területeken, sikátorokban, tereken, középületekben forgatok. Ebből fakad többek között a szoros időkeretekhez való vonzódásom is: ha kint filmezek az utcákon, nyilván nem tudok hónapokig dolgozni a felvételeken, kénytelen vagyok másfél-két órás intervallumon belül elmondani a történetemet, hogy az a közönség számára hihető legyen.

 A kör esetében már a szereplőválasztás is egyfajta kihívást jelent a cenzúra szempontjából, hiszen míg az iszlám korlátozásai kevésbé vonatkoznak a gyermekhősökre, addig felnőtt – sőt börtönviselt – nőkről filmet forgatni mindenképp problematikusabb. Ugyanakkor apróbb kihágások, mint a cigarettára gyújtó nő ábrázolása, vagy a rádióból hallható magányos női énekes ellen nem emeltek kifogást. Tágíthatóak-e ezek a körök apránként, vagy nincs belőlük kitörési lehetőség?

– A cenzúrának nagyobb bajai voltak a történetemmel, az egész mű mondanivalóját támadták. Az elkészült film bemutatását az utolsó 18 perc rendőröket ábrázoló jeleneteinek megvágásához kötik a hatóságok, amelyet én kategorikusan megtagadtam. A kör 15 díjat kapott a világ különböző fesztiváljain, de hazájában máig nem került a közönség elé: pillanatnyilag nem tehetek mást, csak várok rá, hogy megváltozzon a helyzet. Addig mindenesetre nem fogok új filmet készíteni, amíg nem lesz új mondanivalóm.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/12 28-29. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3527