KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/február
MAÁR GYULA
• Harmat György: Kizökkentek az időből Maár Gyula első alkotói korszakáról
• Báron György: Töltőtolltól kameráig A fiatal Maár kritikái
MAGYAR MŰHELY
• Gervai András: Hét szűk esztendő Magyar filmesek és a hatalom (1947-1953)
• Mészáros Márton: „Csatázom tovább!” Beszélgetés Rófusz Ferenccel
• Huber Zoltán: „Leszálltam a magas lóról” Beszélgetés Antal Nimróddal
NAGYMENŐK ÉS LÚZEREK
• Baski Sándor: Az élet császárai Amerikai rémálom
• Huber Zoltán: A látszat hatalma Jordan Belfort: A Wall Street farkasa
• Pápai Zsolt: Szex, drogok és bázispontok Martin Scorsese: A Wall Street farkasa
• Varró Attila: A túlélés művészete David O. Russell: Amerikai botrány
• Szabó Ádám: A vágóhíd felé Kortárs gengszterfilm: az elveszett férfiasság
• Benke Attila: Zongoralecke vesztes gengsztereknek James Toback: Ujjak
VERHOEVEN
• Csiger Ádám: Hús + vér Paul Verhoeven – 1. rész
• Csala Borbála: Provokatőrből próféta Verhoeven Hollandiája
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: A periféria reménytelensége Albán filmek
FESZTIVÁL
• Mátyás Győző: A szabadság fényében Stockholm
• Orosz Anna Ida: A valóságon túl Anilogue
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: A pilóta fia Hőskeresők
• Kovács Kata: Kockázat nélkül A legyőzhetetlenek
• Roboz Gábor: Technofília Fekete tükör
KRITIKA
• Varga Balázs: Egy meg egy nem megy A nimfomániás
• Zsubori Anna: Apám, Disney Banks úr megmentése
• Árva Márton: Az orvos ártó keze A német doktor
MOZI
• Baski Sándor: Mielőtt meghaltam
• Vajda Judit: Augusztus Oklahomában
• Huber Zoltán: A könyvtolvaj
• Kovács Kata: Kertvárosi bordély
• Forgács Nóra Kinga: Walter Mitty titkos élete
• Margitházi Beja: Apáim története
• Kovács Marcell: A túlélő
• Géczi Zoltán: A háború angyalai
• Andorka György: Jack Ryan: Árnyékügynök
• Sepsi László: Bűbáj és kéjelgés
• Tüske Zsuzsanna: A nő
• Varró Attila: Eltűnő hullámok
DVD
• Győrffy Iván: Noé bárkái
• Czirják Pál: Stanley Kubrick korai filmjei
• Pápai Zsolt: Öngyilkos bevetés
• Soós Tamás Dénes: Női fény
• Pápai Zsolt: Az Európa-rejtély
• Ardai Zoltán: Gyöngyvirágtól lombhullásig
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A rózsa vére

Kelet-magyar szoljanka

Turcsányi Sándor

Tiszaháti szegénység, háztáji bűnözés, ukrán benzin kólásüvegben, autótankban. Szívünk mégse szorul.

 

Életkopf, Benzin és más jelentős, ám felette fővárosi illetőségű férfiak ügyködnek veszettül Karinthy Frigyes egyik kávéházi jelenetében, az egyikük vidéki gazduraság, a másik meg, úgymond, érti az ízes, vidékies beszédet, szóba kerül a dágvány, be kéne tán hordanyi, és gazdát cserél egy csekély summa. Kifolyólag abból, hogy kiszeraméra bávatag, ha meg nem sértem, kedves olvasó. Zsigmond Dezső filmje Magyarország (a látottak ismeretében önmagától is) távoli részében, az ukrán határ mentén játszódik, hol egyfelől virágzik a Tisza, másfelől virágzik a bűn, a szervezett (ukrán-, téeszcsé-, zöldséges- és roma maffia, minimum) és a szervezetlen (szoljankázik a nép kicsiben s közepesben is – ha hagynák, és ha a szoljanka nem eleve zónalevest jelent), keveredvén drámain múlt és jelen.

Élnek ott a természettel szép összhangban vagy most már inkább véd- és dacszövetségbe forrva koros férfiak, úgyszólván végóráikat töltve, és állva dőlnek ki, miként a vastag fák (gyakran balta által), és legtöbbjüket Berti bátyámnak hívják. Élnek velük különböző korú nőrokonok, nemritkán neves fővárosi művésznők elővezetésében, s tűrve némán – jobb is így, ha megszólalnának, bejönne a csűrből a morotva, hogy hallgassa a pesti rizsát. A kis szoljanka nem csészébe mért leves, hanem magánexport, benzinszállítás Ukrajnából kicsiben, kocsi 100 literes tankjában, kannában, kólásüvegben, öngyújtóban, zsebkendő négy sarkában, miegymásban. Piti bűnözés, megolajozott határőr, vak vámos, nyomorult fizetéskiegészítés, kisipari módszerrel, mintha hajszínezővel próbálna valaki olajat szőkíteni. Mert nagy az ínség, megesz a szegénység, számos rendszer és számos váltás örök kárvallottai között járunk, térdig.

A hollywoodi film nagy hazugsága a kétpólusú világszemlélet, amely szerint e bolygót vesztesek meg győztesek lakják, a belgák leléptek. Zsigmond megcsinálta nekünk, annyi más után újra, a lokálspecifikus vesztesek moziját. Felemelte szavát, ha jól értem. Érettük, alighanem. Szomorú történetüket egy szomorúan rossz filmben mesélve el.

Az alkotók korábbi munkái alapján úgyszólván módszerüknek tekinthető, hogy ha találnak egy sztorit, ami valódinak látszik, azt megcsinálják előbb dokumentumfilmnek, majd mozinak is. Sőt, mintha egy ideje már negligálnák a dokumentumot: egyből játékfilm lesz a true storybol. Ez bizony kevéssé bölcs dolog, az Eperjes-indiánosdi előbb-utóbb oda vezet, hogy az ember nem keres, hanem ír magának eperjesindiánt. És akkor leviszi a Madách Kamara sztárjait a békabrekegésbe, és egy szerényebb összegért hülyeségeket mondat velük.

Ne szépítsük, amit A rózsa vére című filmben látunk, teljességgel hiteltelen történet, természetesen nem az alkotók által megjelölt helyről, Kelet-Magyarországról, hanem valahonnan a bulvárlapok fekete krónikájából vagy az oknyomozó oldalról, ahol riporter, pirulva bár, de bevallja, hogy nem jutott túl a restin, ám ott is tudnak mindent.

Ne szépítsük, A rózsa vére rossz film. Nem vérlázítóan, hanem szívszorítóan rossz. Kidobott pénz, mondanám, na de hány ilyen volt már, kár is rá szót vesztegetni. Csakhogy...

Csakhogy a nagy dráma másban van.

A szomorúságban. Mert a fenti, többségükben sértő szavak után sem feltételezek – mert egy szikrányi okom sincs rá – szemernyi rossz szándékot sem az alkotókról. Mert ha dörzsölt simlisek rántanak össze egy számottevőbb kaszálás reményében valami szemetet (erre is volt már példa), az hagyján. A gyártóknak, azt hiszem, ez a második filmjük – az első a Zimmer Feri. Olybá tűnik, hogy számukra a közönség szent, de legalábbis boldog, mert lelkében ugyan szegény, de valahogy mindig marad egy ezrese mozira. Itt mégsem erről van szó. A rózsa vére című film ékes bizonyítéka annak a kétes bölcsességnek, hogy a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve.

Tehát kérném szeretettel: ha találunk egy falusi felszolgálónőt, ne szaladjunk rögtön Nagy-Kálózy Eszterért. Ültessük le először a szerencsétlent, mondaná el a történetét, oda a kamerának, azt meglátjuk, működik-e, vagy sem. Ha igen, forgassunk egy szép dokumentumfilmet, és kész.

Azt a szépséges, érzékeny, finom művésznőt pedig csak akkor hívjuk, ha álmodtunk valami óriást, mint még senki. Legalábbis nagyobbat, mint a házmester. Ez a legkevesebb, amit egy színész(nő) megérdemel. Még akkor is ott van az a néző, akit csőbe húzhatunk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/04 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3673