KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/február
MAÁR GYULA
• Harmat György: Kizökkentek az időből Maár Gyula első alkotói korszakáról
• Báron György: Töltőtolltól kameráig A fiatal Maár kritikái
MAGYAR MŰHELY
• Gervai András: Hét szűk esztendő Magyar filmesek és a hatalom (1947-1953)
• Mészáros Márton: „Csatázom tovább!” Beszélgetés Rófusz Ferenccel
• Huber Zoltán: „Leszálltam a magas lóról” Beszélgetés Antal Nimróddal
NAGYMENŐK ÉS LÚZEREK
• Baski Sándor: Az élet császárai Amerikai rémálom
• Huber Zoltán: A látszat hatalma Jordan Belfort: A Wall Street farkasa
• Pápai Zsolt: Szex, drogok és bázispontok Martin Scorsese: A Wall Street farkasa
• Varró Attila: A túlélés művészete David O. Russell: Amerikai botrány
• Szabó Ádám: A vágóhíd felé Kortárs gengszterfilm: az elveszett férfiasság
• Benke Attila: Zongoralecke vesztes gengsztereknek James Toback: Ujjak
VERHOEVEN
• Csiger Ádám: Hús + vér Paul Verhoeven – 1. rész
• Csala Borbála: Provokatőrből próféta Verhoeven Hollandiája
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: A periféria reménytelensége Albán filmek
FESZTIVÁL
• Mátyás Győző: A szabadság fényében Stockholm
• Orosz Anna Ida: A valóságon túl Anilogue
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: A pilóta fia Hőskeresők
• Kovács Kata: Kockázat nélkül A legyőzhetetlenek
• Roboz Gábor: Technofília Fekete tükör
KRITIKA
• Varga Balázs: Egy meg egy nem megy A nimfomániás
• Zsubori Anna: Apám, Disney Banks úr megmentése
• Árva Márton: Az orvos ártó keze A német doktor
MOZI
• Baski Sándor: Mielőtt meghaltam
• Vajda Judit: Augusztus Oklahomában
• Huber Zoltán: A könyvtolvaj
• Kovács Kata: Kertvárosi bordély
• Forgács Nóra Kinga: Walter Mitty titkos élete
• Margitházi Beja: Apáim története
• Kovács Marcell: A túlélő
• Géczi Zoltán: A háború angyalai
• Andorka György: Jack Ryan: Árnyékügynök
• Sepsi László: Bűbáj és kéjelgés
• Tüske Zsuzsanna: A nő
• Varró Attila: Eltűnő hullámok
DVD
• Győrffy Iván: Noé bárkái
• Czirják Pál: Stanley Kubrick korai filmjei
• Pápai Zsolt: Öngyilkos bevetés
• Soós Tamás Dénes: Női fény
• Pápai Zsolt: Az Európa-rejtély
• Ardai Zoltán: Gyöngyvirágtól lombhullásig
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Olvastuk

Magyaros rétestészta

Galambos Attila

Még mindig késik a filmtörvény!

 

Fura, mondhatni rendhagyó téma tartja lázban a magyarországi közvéleményt a helyi országgyűlés jövő héten megkezdődő ülésszaka előtt. A Tisztelt Ház elé került törvénytervezetek között – néhány pénzintézet múltbeli kétes ügyleteinek feltárása, az Európai Unió által régóta követelt egységes kutyaadó, valamint a harminchárom órás munkahét bevezetése, a hulladék elszállításáról a sztratoszférán túli bizottsággal kötött szerződés mellett – szerepel az úgynevezett filmtörvény is. Ám míg a fent említett témákban nagyfokú egyetértés mutatkozik a törvényhozó pártok között, addig a filmtörvény olyan ellentéteket gerjeszt, amelyek kiléptek a politika szürke mindennapjaiból és már a közvéleményt is foglalkoztatja. A médiumok szinte naponta rendeznek vitaműsorokat a törvénnyel kapcsolatban, több orgánumban összefoglaló sorozatokat közölnek a filmtörvény eddigi sorsának történetéről, amely immár több évtizedesnek mondható.

A felzúdulás, az érdeklődés oka pedig az, hogy a hivatalosan felkért szakértők törvénytervezete helyett egy önálló, magát függetlennek tartó csoport javaslata került a Parlament elé. Ennek immár négy éve. Protestáltak a szakértők és további, szintén kész tervezetekkel rendelkező csoportok (szám szerint tizenhármán). A közvélemény egyrészt a ritkán tapasztalható szakmai és politikai széthúzás miatt kapta fel a fejét, másrészt pedig az egyik szakmai szervezet nevére lett figyelmes. A Celluloid alapú Mozgókép Nemzeti Tanácsa megjelenésével és harcos kiállásával mindenkit megosztott. Az ókonzervatív szervezet a 2003 előtti állapotok szerinti filmtörvényt szeretné bevezetni, néhány hangzatos elv alapján.

Az olvasónak mindehhez tudnia kell, hogy a magyarországi kultúra elsősorban kirakatkultúra. Szinte minden kulturális irány kijelöl egy nagy, fontos Eseményt, amikor a figyelem összpontosul, s mindenki tudja, hogy az adott kultúra él és gyarapodik. A mozgóképesek filmszemléje is ezt a célt szolgálta egészen 2003-ig. Abban az évben azonban minden megváltozott. 41 játékfilm nevezése futott be, ám ezek közül csak 4 készült a hagyományos, drága és csak a filmszínházakban vetíthető celluloidra. A fennmaradó 37 alkotásból pedig 32 független, amatőr filmkészítők munkája volt. A sorozatos sárdobálások, a táborok közötti ellentétek botránnyá fajultak. A filmesztéták, kritikusok egy része, illetve az elsősorban külföldi bérmunkákban szerepet vállaló hagyományos filmkészítők mindent megtettek az újhullám elcsendesítése érdekében. Védték kiváltságos, bebetonozott érdekeiket, ám a hagyományon kívül sem esztétikai, sem üzleti érveik nem voltak, nem lehettek. A függetlenek pedig bebocsáttatást követeltek a fontos, szakmai szervezetekbe, méghozzá önálló szereplőkként és nem valamely meglévő csoport részeként.

Az akkori felbuzdulást követően időlegesen felgyorsultak a filmtörvény létrehozását elősegítő lépések, de mindig akadt olyan szakmai szereplő, aki kimaradt az egyeztetésből, tiltakozott és minden kezdődhetett elölről.

A 35 mm-es vita pedig elhomályosította azok hangját, akik a filmtörvény megalkotását nem csak kulturális megfontolásokból szorgalmazták. Ez a maroknyi csoport néhol fejét rázva, néhol kacagva figyelte az eseményeket. A kultúrvitán kívül állva tisztán látták: mindez nem vezet sehova. Az akkor (2004-ben) filmszínházakban hivatalosan bemutatott 5 magyar játékfilm szerény nézettségét és bevételi eredményeit figyelembe véve újból sürgették az Európai Unión kívülről érkezett (elsősorban amerikai) filmek gazdasági visszaszorítását. Alapelvként leszögezték, hogy a bemutatott filmek árbevételének 8 százalékát a magyar filmgyártásba kell visszaforgatni. Ezzel elvben mindenki egyet is értett, de lassan körvonalazódott, hogy mindenki másként gondolta. A 35 mm-es vitában megismert függetlenek azt kifogásolták, hogy a várható bevételt a konzervatív szakmai szervezetek kapják meg, ők viszont nem tudnak belőle filmet készíteni. Ugyanakkor a gyártás minimális szinten is megoldható, mint ahogy saját példájuk, 32 filmjük bizonyítja, ám nem jutnak el a filmszínházakba, ezért mozgóképeiket előfizetéses rendszerben terjesztik független internet-szolgáltatók segítségével. A függetlenek nyílt reformelképzelései mellett már akkor suttogtak arról, hogy az addig kiváltságos helyzetben levő stúdiók viszont két okból sem kívánnak nyíltan ütközni az Unión kívüli forgalmazó vállalatokkal: az elsősorban amerikai filmvállalatok kezében levő forgalmazók anyacégei nyomást gyakorolhatnak a jól fizető bérmunkák megszüntetésével, másfelől az új filmszínházak nagy része is a forgalmazó cégek tulajdona, így a magyar filmeket könnyen „láthatatlanná” tehetik. Ez utóbbi kérdés felvetette a monopóliumok meglétét is.

Az egykoron volt vita végül kifulladt. A függetlenek maradtak a világhálón és néhány független filmszínházban, néhányukat pedig beolvasztotta a filmipar. Évente elkészült négy-öt magyar nagyjátékfilm, szerény bevétellel és még szerényebb érdeklődéssel.

Mindezek után került előtérbe a négy évvel ezelőtti tervezet, ám nem tartalma, hanem a társaság neve miatt. Az ügyektől mentes politikai közélet lecsapott a témára, így az eljutott a médiáig és a közvélemény is felkapta a fejét. Izzottak a telefonvonalak, egyre másra születtek az újságcikkek, amelyek mind azt tudakolták: mi az a celluloid?

Mindez viszont a lényegi kérdéseket is előtérbe helyezte, táborok alakultak, és minden jel arra mutat, hogy a sajátos magyar rétestészta-ügy ezúttal sem tér nyugvópontra. Az országgyűlés megbízható információink szerint nem tárgyalja a filmtörvényt, inkább az egyre égetőbb kutya- és hulladékügyekkel foglalkozik.

 

 

Sight, Sound and Cellulitis


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/09 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4584