KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/február
MAÁR GYULA
• Harmat György: Kizökkentek az időből Maár Gyula első alkotói korszakáról
• Báron György: Töltőtolltól kameráig A fiatal Maár kritikái
MAGYAR MŰHELY
• Gervai András: Hét szűk esztendő Magyar filmesek és a hatalom (1947-1953)
• Mészáros Márton: „Csatázom tovább!” Beszélgetés Rófusz Ferenccel
• Huber Zoltán: „Leszálltam a magas lóról” Beszélgetés Antal Nimróddal
NAGYMENŐK ÉS LÚZEREK
• Baski Sándor: Az élet császárai Amerikai rémálom
• Huber Zoltán: A látszat hatalma Jordan Belfort: A Wall Street farkasa
• Pápai Zsolt: Szex, drogok és bázispontok Martin Scorsese: A Wall Street farkasa
• Varró Attila: A túlélés művészete David O. Russell: Amerikai botrány
• Szabó Ádám: A vágóhíd felé Kortárs gengszterfilm: az elveszett férfiasság
• Benke Attila: Zongoralecke vesztes gengsztereknek James Toback: Ujjak
VERHOEVEN
• Csiger Ádám: Hús + vér Paul Verhoeven – 1. rész
• Csala Borbála: Provokatőrből próféta Verhoeven Hollandiája
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: A periféria reménytelensége Albán filmek
FESZTIVÁL
• Mátyás Győző: A szabadság fényében Stockholm
• Orosz Anna Ida: A valóságon túl Anilogue
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: A pilóta fia Hőskeresők
• Kovács Kata: Kockázat nélkül A legyőzhetetlenek
• Roboz Gábor: Technofília Fekete tükör
KRITIKA
• Varga Balázs: Egy meg egy nem megy A nimfomániás
• Zsubori Anna: Apám, Disney Banks úr megmentése
• Árva Márton: Az orvos ártó keze A német doktor
MOZI
• Baski Sándor: Mielőtt meghaltam
• Vajda Judit: Augusztus Oklahomában
• Huber Zoltán: A könyvtolvaj
• Kovács Kata: Kertvárosi bordély
• Forgács Nóra Kinga: Walter Mitty titkos élete
• Margitházi Beja: Apáim története
• Kovács Marcell: A túlélő
• Géczi Zoltán: A háború angyalai
• Andorka György: Jack Ryan: Árnyékügynök
• Sepsi László: Bűbáj és kéjelgés
• Tüske Zsuzsanna: A nő
• Varró Attila: Eltűnő hullámok
DVD
• Győrffy Iván: Noé bárkái
• Czirják Pál: Stanley Kubrick korai filmjei
• Pápai Zsolt: Öngyilkos bevetés
• Soós Tamás Dénes: Női fény
• Pápai Zsolt: Az Európa-rejtély
• Ardai Zoltán: Gyöngyvirágtól lombhullásig
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Bódy Gábor forgatókönyveiről

Kettős portré

Zalán Vince

 

„Halántékodon a jelek a kielégítő és a lehetetlen között futkosnak”

Bódy Gábor

 

Egykor, jó évekkel ezelőtt a Balázs Béla Stúdió híres-hírhedt keddi összejöveteleit a Gorkij fasorban tartotta. Szokásban volt, hogy a stúdió egy-egy új produkcióját elkészülte után rögvest levetítették a tagságnak s a meghívottaknak, majd vita, beszélgetés következett, amelyet általában a film alkotója által felkért személy – korreferátornak nevezték, mivel maga a film tekintetett a referátumnak – bevezetője nyitott meg. E váltakozó hangulatú, de többnyire lelkesítő esték közül számomra az egyik legemlékezetesebb Bódy Gábor első játékfilmjének, az Amerikai anzixnak a bemutatója volt. A vetítőterem zsúfolásig telt: feküdtek a vászon előtt, a lányok a fiúk ölében ültek, megteltek a karfák, a padló, az ajtóban tízen álltak. Nyilván a csilláron is lógtak volna, ha van a teremben. A vetítés után senki sem mozdult, nem rohant, nem igyekezett sehová – (akkoriban ez volt a szokás) –, hanem tekintetét a korreferátorra vetette, aki ez alkalommal nem volt más, mint Erdély Miklós. Ez a film tele van hibával – kezdte nyugodt hangon. A szavai nyomán keletkezett meglepetést aztán maga oldotta föl, így folytatta: ha a hibáknál mi is kopognánk egyet, mint Wagner operájában Beckmesser, akkor bizony sűrű kopogás hallatszana. Ezután avatott kiselőadás következett A nürnbergi mesterdalnokokról, mely expozé az inkább lelkes, mint tájékozott hallgatóságra, valljuk meg, rá is fért. Hamarosan minden résztvevő megértette, hogy miként érti Erdély az Amerikai anzix általa felemlegetett hibáit. És ebben a megértésben két összefüggés kapott hangsúlyt igazán. Egyrészt, hogy ezek a hibák a mindenkori profi filmezés legitimált kánonjaihoz képest hibák, másrészt, hogy hibák, azaz nem tévedések, nem kevésbé sikerült megoldások, nem tapasztalatlanságból eredő melléfogások, hanem hibák. Sőt, azt lehet mondani, tudatosan elkövetett hibák, és ilyenformán igencsak irritálóak és pimaszak is.

Igen, Bódy Gábor követett el hibákat, s nemcsak az Amerikai anzixban, hanem későbbi filmjeiben is. Valószínű, hogy lesznek majd, akik értetlenül forgatják a JAK-füzetek sorozatában megjelent kettősforgatókönyv-kötetét: a Tüzes angyalt és a Psychotechnikum azaz Gulliver mindenekelőtti utazása Digitáliábant. Ám talán mégis lesznek, kik észreveszik, hogy e két – immáron szerzőjük által soha le nem forgatandó – forgatókönyv, mind erényeivel, mind hibáival, milyen szorosan kötődik Bódy Gábor életművéhez, annak szerves része. Különösen így, együttes megjelenésükben árulkodóak – (együttes megjelentetésük nyilván korábban senkinek semmiféle tervében nem szerepelt) –, furcsa diptichont alkotna. A Valerij Brjuszov regénye nyomán írt Tüzes angyal, amely talán leginkább a Nárcisz és Psyché folytatásának, vagy inkább újrafogalmazásának tetszik, a sors és a szenvedély, a ráció és a megvilágosodás kapcsolatának, a szellem, a lélek és a test hatalmának egymást ölelő tájaira vezet; a Psychotechnikum... kalandja pedig a lelkek kalandja a modern élet civili-zatórikus „gyönyörei” közt, a csúcstechnika emberi sorsokat rejtő emberidegen világában. Persze, még ha ezek is a forgatókönyvek fő hangsúlyai, ez a megfogalmazás kényszerű leegyszerűsítés, hisz a Tüzes angyal nemcsak az alakváltoztató, kifürkészhetetlen, (vak?) szenvedélyek foglalata, minthogy a Psychotechnikum... sem csak antidigitális pamflet. Ismétlem, hangsúlyokról, illetve hangsúlykülönbségekről van elsősorban szó, hiszen maguk a Bódy-szövegek nemcsak a cselekmények vázlatát érzékeltetik, de képesek felidézni, ami az elveszett jelen és az önmegismerés kalandjából szavakba foglalható. Már maga a psychotechnikum szó is kifejezi a téma Janus-arcát. S a forgatókönyvben találkozhatunk ideáltipikus digitális nőkkel, a holt nyelvek gépével, s így tovább.

Ugyanakkor ilyen mondatokat olvashatunk: „Hogy szerethetnéd azt, aki nincs, csak közvetítés. Hogy szerethetnéd a Hírt, ha lelked nem nyílik meg az előtt, akiről szól?” Ez a mondat nyugodtan szerepelhetne a más hangsúlyú Tüzes angyalban is. Vagyis félreértenénk a szerzőt, ha ezekben a forgatókönyvekben puszta technikakritikát látnánk. Bódy ugyanis mindig is kereste-kutatta az új technikai eszközöket – (művész lévén talán helyesebb volna kifejezőeszközöket mondani) –, kísérletezett a videóval, a komputerrel stb., de nem öncélúan. Hanem mert azt elemezte-próbálgatta, hogy ezek minek a megjelenítésére alkalmasak, pontosabban: alkalmasak-e olyan emberi tartalmak, jelentések megfogalmazására, amelyre az eddigi technika alkalmatlannak bizonyult, sőt nemegyszer épp maga lett a kifejezés, a kifejeződés gátja. Azt fürkészte, hogy vajon értő rendezői kezek nem lennének-e képesek általuk olyan jelek megformálására, amelyek megfelelnek a kor emberi jelentéseinek, amelyek segítségével megnyilvánulhatnak ezek a jelentések. A technikakritika tehát elsősorban a technikai civilizáció elidegenedettségére és relativitására vonatkozik. Másrészt a technika Bódynál csak „felszín”, mely mögött korunk egyik feloldhatatlannak tetsző ellentéte található: a kommunikációs ipar hallatlan fejlettsége, illetve az emberi kommunikáció meredek ívű hanyatlása.

„Amire még nem volt példa – olvashatjuk egyhelyütt – majdnem beszélgetés bontakozott ki a »társalgóban«”. Nos, e forgatókönyvek mintha azt sugallnak, hogy civilizáció szabdalta világunkban is működik (ha igen rejtetten is) egyfajta közös létakarat, amely hol angyal, hol boszorkány képében ad hírt létezéséről, amely felismerteti velünk, hogy fájdalmunk enyhítését csak fájdalmunk okozójától remélhetjük, hogy létezik a megnevezhetetlen, ahol „senkisem »tett rendet«, mégis minden a helyén van. És semmi felesleges.” S ami az új kommunikációs rendszer alapja lehet. Vagyis, ha felismertük (ha egyáltalán felismertük) a technika relativitását, sőt (mondjuk) Swift regénye nyomán mindenek relativitását, akkor ez csak akkor igazán a rációt segítő felismerés, ha ehhez valamiféle megfoghatatlannak érzett-tudott, de legalább tételezett létező abszolút, működő közös is társul. A Psychotechnikum... nem azért modern forgatókönyv, nem azért különbözik forgatókönyv mivoltában is mai filmektől, mert benne digitális a korbácsos ostor, hanem mert a Tüzes angyallal együtt megrendítő tükre annak a szenvedélyes keresésnek, annak az értelmet nyitogató fantáziának, amellyel Bódy Gábor megalkotta létünk kettős portréját, amellyel láthatóvá szerette volna tenni embervoltunk természetét és földi utazásunk megmagyarázhatatlan szeszélyeit Digitáliában.

 

Bódy Gábor: Tüzes angyal Psychotechnikum azaz Gulliver mindenekelőtti utazása Digitáliába. Bp. 1987. Magvető. JAK-füzetek 30. 237. o.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 35. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4984