KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/március
JANCSÓ MIKLÓS
• Szekfü András: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 1. rész
• Förgeteg Balázs: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Schreiber András: Két szűk esztendő Beszélgetés Havas Ágnessel
MELODRÁMA
• Pápai Zsolt: Pátosz és realizmus John Cassavetes modern melodrámái
• Kovács Ilona: Ha a botrány elmarad [RÉSZLET] Apácasors Diderot-tól napjainkig
LATIN BŰNÖK
• Géczi Zoltán: Latin bűn A latin-amerikai thriller evolúciója
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Czigány Tamás (1928-2014)
LATIN BŰNÖK
• Sepsi László: Foggal-körömmel Latin-amerikai horrorfilmek
VERHOEVEN
• Csiger Ádám: Hús + fém [RÉSZLET] Paul Verhoeven – 2. rész
• Andorka György: Engedelmes test Robotzsaru
BALKÁN EXPRESSZ
• Szíjártó Imre: Csonka napok Új szerb film
FILMZENE
• Pernecker Dávid: Ki ölte meg Bambit? Julien Temple Sex Pistols-filmjei
TELEVÍZÓ
• Gáncsos Kármen: Éjjel-nappal fikció Televíziós dokurealizmus
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Én és énke a filmvásznon Amszterdam
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: A börtönből jött királyfi Joyce Maynard: Nyárutó
• Baski Sándor: Családi pótlék Jason Reitman: Nyárutó
KRITIKA
• Pályi András: Kérdések a múlthoz Wałęsa – A remény embere
• Huber Zoltán: Variációk kanapéra Couch Surf
• Nagy V. Gergő: Vissza a kamaszkorba Megdönteni Hajnal Tímeát
• Muhi Klára: Azok a régi hengergőzések Szerelempatak
MOZI
• Csiger Ádám: A plebejus herceg
• Baski Sándor: A Grand Budapest Hotel
• Kránicz Bence: Prince Avalanche – Texas hercege
• Forgács Nóra Kinga: Vijay és én
• Sepsi László: Én, Frankenstein
• Andorka György: Téli mese
• Huber Zoltán: Herkules legendája
• Roboz Gábor: Nyomtalanul
• Varró Attila: Műkincsvadászok
• Horváth Eszter: Idegen a tónál
• Kovács Kata: Végtelen szerelem
DVD
• Pápai Zsolt: Meteo
• Csiger Ádám: Mozimaraton: Akciófilmek hétvégére díszdoboz
• Soós Tamás Dénes: Hamarosan…
• Tosoki Gyula: Félelmetes nap
• Soós Tamás Dénes: A folyosó túloldalán

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Köntörfalak

A lúzer utolsó éjszakája

Schubert Gusztáv

Dyga Zsombor finoman megmunkált, csavaros lúzer-történetében minden és mindenki más, mint aminek látszik.

Nemcsak a könyveknek, a szavaknak is megvan a sorsuk. A „lúzer” és a típus, melyet jelöl, szinte a semmiből robbant a köztudatba, és a mozivászonra, olyannyira, hogy mára már szinte leradírozhatatlannak tetszik onnan. A lúzer története – paradox módon – igazi sikertörténet. Ritkán szoktunk ennyire elalélni egy új karakter feltűnésétől. A rajongás nem is annyira az újdonságnak szól, az ügyefogyott, kétbalkezes vesztest már a régi görögök is ismerték, a burleszkfilm pedig másról sem szólt, csak róla. Csakhogy azok a csetlő-botló „örök vesztesek” a legvadabb geg-fergetegben is újra és újra talpra álltak, minden komiszság alól kimásztak. Buster Keaton vagy Chaplin figurája persze ettől még komikus maradt, de a méltóságát sohasem vesztette el, mert nem is olyan régen még úgy tudtuk: egy-ügyűnek lenni emberi dolog, tehát becsülendő állapot. A mai filmek örök vesztese nem becsülhető, mert nincs már se jelleme, se sorsa. A lúzer ezredfordulós diadalútja épp abból a radikalizmusból adódik, amellyel az „örök vesztest” megfosztják utolsó emberi vonásától, attól a tőkesúlytól, amely mindig helyrebillentette a méltóságát. A lúzer nem azért népszerű, mert szeretjük, hanem mert rettegünk tőle: ő a két lábon járó katasztrófa, mely minden győzelemre termett nézőt – ki ne tekintené magát annak – figyelmeztet: így jársz, ha nem vigyázol.

A lúzer-idea nemcsak az egyéniséget rombolja, hanem a közösséget is, a mi commedia dell’arténkban jószerivel már csak két típus maradt: ha nem vagy győztes, lúzer vagy. Ami persze merő érzékcsalódás, de van-e, aki e kollektív hallucinációnak ellent tudna állni. A világ így kerek, mint minden fekete-fehér ellentétpár ez is egy csapásra eloszlat mindent kételyt, megold minden dilemmát, és tévedhetetlenül eligazít, hogyan is cselekedjünk a mindennapi életben. Csakhogy a lúzer, akár a Viktória-tóba telepített behemót folyami sügér előbb-utóbb minden más fajt, minden más jellemtípust felfal. És világ végül tényleg olyan kopáran egyszerű lesz, amilyennek látni akartuk.

A Köntörfalak nem érthető meg a lúzer fogalom nélkül, nem mintha nyelvtörténeti-jelentéstani értekezés vagy a lúzer-eszme elleni vádirat lenne, mi sem áll távolabb e filmtől, mint a teoretikus fogalmazásmód. A Köntörfalak nem eszmedráma, hanem hetvenöt perc színtiszta akció, rejtély és fordulat – már amennyiben valaki mindezt az izgalmat egy háromszereplős, végigdumált, szavakkal végigharcolt kamaradarabban is képes felfedezni. Hetvenöt percen át megyünk felfelé egy csigalépcsőn, és minden fordulónál új tájat látunk, új zsánerbe csöppenünk, de legalábbis más szemszögből látjuk az előző jelenetben kiismertnek hitt szituációt. (A forgatókönyvet is jegyző Dyga mellett főképpen a lúzert megtestesítő Elek Ferencnek köszönhetően, aki minden színeváltozását el tudja hihetni.) Üresjárat nincs, a precíz csavarmenet mindvégig mozgásban tartja az agyunkat és a szívizmokat, és szép lassan, anélkül hogy megneszelnénk, mi is történik velünk, a végére kicsavarodunk a velejéig hamis lúzer-fogalomkörből. A Köntörfalak randifilmnek indul, és jó darabig annak is látszik, egy túlsúlyos nulla be akarja fűzni a város legszebb nőjét (ne valami fröccsöntött Barbie-ra gondoljunk, a lányt Tompos Kátya játssza), de a káröröm hamar a torkunkra forr, és a történet átalakul valami egészen mássá. Egy darabig azt hisszük, bosszú-filmbe fordul, amelyben a lúzer elégtételt vesz a nagydumás örök nyertesen (a lány bátyját Rába Roland játssza), míg végül összeáll a kép: egy nyomozás történetét láttuk, amelyben, akár egykor egy thébai király, nyomozás közben saját életének rejtélyével szembesül. A Köntörfalak persze nem ógörög tragédia, és hepiend nincs, a balfék nem nyeri el a csodanő kegyeit, a Köntörfalak mentes a lúzerromantikától („szeressük őket, hisz végül is olyan édesen csetlenek-botlanak”). Sokkal jobb és igazabb történik, végül összeáll a kép, mindenki a helyére kerül, a lúzer megtudta, hogy olyan mint bárki más, és a szupergirl és a nagyarcú bátyja is ugyanerre jut, ecce homo. Nincsenek örök győztesek és örök vesztesek, legfeljebb agyhalottak, akik – ellentétben a szereplőkkel – sohasem gondolkodnak el a szavak értelmén: mi az, hogy lúzer, szószátyár, fabatka, vagy épp köntörfalak.



KÖNTÖRFALAK – magyar, 2009. Rendezte és írta: Dyga Zsombor. Kép: Marosi Gábor. Zene: UpTownFelaz. Vágó: Czakó Judit. Hang: Székely Tamás. Producer: Elek Ferenc, Major István és Durst György. Szereplők: Elek Ferenc (Zoli), Tompos Kátya (Eszti), Rába Roland (Gábor). Gyártó és forgalmazó: Film Team Kft. 80 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10061