KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/március
JANCSÓ MIKLÓS
• Szekfü András: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 1. rész
• Förgeteg Balázs: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Schreiber András: Két szűk esztendő Beszélgetés Havas Ágnessel
MELODRÁMA
• Pápai Zsolt: Pátosz és realizmus John Cassavetes modern melodrámái
• Kovács Ilona: Ha a botrány elmarad [RÉSZLET] Apácasors Diderot-tól napjainkig
LATIN BŰNÖK
• Géczi Zoltán: Latin bűn A latin-amerikai thriller evolúciója
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Czigány Tamás (1928-2014)
LATIN BŰNÖK
• Sepsi László: Foggal-körömmel Latin-amerikai horrorfilmek
VERHOEVEN
• Csiger Ádám: Hús + fém [RÉSZLET] Paul Verhoeven – 2. rész
• Andorka György: Engedelmes test Robotzsaru
BALKÁN EXPRESSZ
• Szíjártó Imre: Csonka napok Új szerb film
FILMZENE
• Pernecker Dávid: Ki ölte meg Bambit? Julien Temple Sex Pistols-filmjei
TELEVÍZÓ
• Gáncsos Kármen: Éjjel-nappal fikció Televíziós dokurealizmus
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Én és énke a filmvásznon Amszterdam
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: A börtönből jött királyfi Joyce Maynard: Nyárutó
• Baski Sándor: Családi pótlék Jason Reitman: Nyárutó
KRITIKA
• Pályi András: Kérdések a múlthoz Wałęsa – A remény embere
• Huber Zoltán: Variációk kanapéra Couch Surf
• Nagy V. Gergő: Vissza a kamaszkorba Megdönteni Hajnal Tímeát
• Muhi Klára: Azok a régi hengergőzések Szerelempatak
MOZI
• Csiger Ádám: A plebejus herceg
• Baski Sándor: A Grand Budapest Hotel
• Kránicz Bence: Prince Avalanche – Texas hercege
• Forgács Nóra Kinga: Vijay és én
• Sepsi László: Én, Frankenstein
• Andorka György: Téli mese
• Huber Zoltán: Herkules legendája
• Roboz Gábor: Nyomtalanul
• Varró Attila: Műkincsvadászok
• Horváth Eszter: Idegen a tónál
• Kovács Kata: Végtelen szerelem
DVD
• Pápai Zsolt: Meteo
• Csiger Ádám: Mozimaraton: Akciófilmek hétvégére díszdoboz
• Soós Tamás Dénes: Hamarosan…
• Tosoki Gyula: Félelmetes nap
• Soós Tamás Dénes: A folyosó túloldalán

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Lázadó ifjúság

Jake Schreier: Papírvárosok

Ballagás előtt

Jankovics Márton

A filmváltozatban a lázadásnál vonzóbb a konformitás.

„Ez egy papírváros, benne papíremberekkel a papírházaikban” – foglalja össze a kamaszkori elidegenedés esszenciáját az überkúl és titokzatos Margo, egy üres irodaházból szemlélve az alvó kertváros pislákoló fényeit. A film főhőse azonban nem ő, hanem a mellette álló Quentin, akinek most majdnem kiugrik a szíve a helyéről, de amúgy állandóan jó jegyeket kap a gimiben, soha nem hiányzott még egyetlen óráról sem, és minden erejével arra készül, hogy hamarosan a lábuk előtt elterülő papírváros egyik megbecsült papírembere legyen.

Ugyanazon a mozgójárdán – vagy ha jobban tetszik: futószalagon – áll ő is, amely lassú kérlelhetetlenséggel szállította Dustin Hoffmant a felnőttek álszent és konformista plasztikvilága felé a Diploma előtt főcímében. Quentin már az expozícióban leleplezi kispolgári öndefinícióját, mikor bevallja a nézőnek, hogy élete ugyan kissé unalmasnak tűnhet, de ez csak azért van így, mert ő egyszerűen az unalmat szereti. Ezekbe a sótlan hétköznapokba robban bele forgószélként az utca túloldalán lakó, mégis elérhetetlen Margo, aki egy személyben képviseli Quentin számára a vad és csábító Mrs. Robinsont, valamint az ő érzékeny és ártatlan lányát.

Persze nem 1968-at írunk, így itt már nincs semmiféle ellenkulturális éle a fiatalok lázadásának, ami ki is merül néhány meredekebb diákcsínyben és igazolatlan órában. A szatirikus társadalomkritika helyett így inkább az édesbús melodrámára helyeződik a hangsúly, akárcsak a tavalyi John Green-adaptációban, a rákos fiatalok tragikus szerelmét bemutató Csillagainkban a hibában. A Papírvárosok kamaszait végül nem a tragikus betegség, de még csak nem is a polgári család velejéig romlott intézménye szakítja el egymástól, hanem a konformista életmódhoz való eltérő viszonyuk áll kettejük közé.

Hiába veszettül vonzó Margo szabadsága Quentin számára, a felnőtté válás kulcsa számára már nem a kimenekülésben és a szülői minták dacos elutasításában rejlik, hanem épp abban a döntésben, hogy önszántából tagozódik be az életét kiszámítható pályára állító társadalmi konvenciókba.

Ehhez a kispolgáriságot rehabilitáló, érett döntéshez persze kötelező kalandokon keresztül vezet az út, amelyek a film játékidejének nagy részét kitöltik. A romantikusan végigbetyárkodott éjszakát követően köddé vált Margo utáni kutakodás először egy játékos és kissé logikátlan kriminarratívát majd egy road movie-keretet kínál föl a csapatépítésre. Ahogy ugyanis haladunk előre, a film egyre szájbarágósabban érzékelteti, hogy a küldetés igazi célja nem is Margo megtalálása, hanem a különféle felnőtté avatási rítusok megugrása, valamint a hamarosan szétszéledő haveri társaság valódi közösséggé érése.

Mert ezúttal is egy iskolai határhelyzet adja a felnőttéválás tematika szimbolikus keretét: most nem a diploma, hanem a ballagás előtt járunk. A regénnyel ellentétben, a forgatókönyv erre fűzi fel a film utolsó harmadának határidő-dramaturgiáját: azért kell olyan veszettül rohanni, mert Quentin barátai mindenképpen vissza akarnak érni a végzősök báljára, ami tulajdonképpen nem más, mint a társadalmi konvenciók kicsiny laboratóriuma. Míg Green az érzelmi csúcsponton vágja el a történetet a könyvben, addig a film az utolsó buliban ereszti el a szereplők kezét, közhelyes „az élet megy tovább”-szentenciákba fojtva a szolid katarzissal kecsegtető veszteségérzést.

Azonban nem a lapos finálé a film legnagyobb gyengéje, ennél sokkal fájóbb pont a figurák érdektelensége. Az még kevésbé zavaró, hogy Quentin bájos kis haverjai egy-egy tulajdonság mentén felskiccelt, iskolai karaktertípusok, akik egész megbízhatóan szállítják a drámai hangvételt ellensúlyozó komikumot. Még az is megbocsátható, hogy Margo figurája lényegében üres, hiszen az ő alakja eleve a titokzatosság kultusza mögött meghúzódó ismeretlenről szól. Az viszont már sokat árt a film élvezhetőségének, hogy maga a főhős sem képes igazi azonosulási pontként szolgálni, annyira sótlan és egysíkú marad. És ez még akkor is így van, ha ez az unalmasság jelenti a karakter öndefinícióját.

A Quentint alakító Nat Wolff még viszonylag jól működött a Csillagainkban a hiba humorforrást biztosító mellékszereplőjeként, ám a színészi kvalitásai itt látványosan elégtelennek bizonyultak a figura érdekessé tételéhez (hiába hasonlít egy-egy pillanatra a fiatal Dustin Hoffmanra, teljesen hiányzik a játékából az a feszültség és vibrálás, ami a Diploma előtt Benjét jellemezte). Végső soron a filmet épp az temeti maga alá, amitől Margo félti az alvó várost: karakterei élettelen, egydimenziós papíremberekké válnak.

 

PAPÍRVÁROSOK (Paper Towns) – amerikai, 2015. Rendezte: Jake Schreier. Írta: John Green regényéből Scott Neustadter és Michael H. Weber. Kép: David Lanzenberg. Szereplők: Nat Wolff (Quentin), Clara Delevingne (Margo), Austin Abrams (Ben), Halston Sage (Lacey), Justice Smith (Radar). Gyártó: Fox 2000 Pictures. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 105 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/09 11-12. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12375