KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/március
JANCSÓ MIKLÓS
• Szekfü András: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 1. rész
• Förgeteg Balázs: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Schreiber András: Két szűk esztendő Beszélgetés Havas Ágnessel
MELODRÁMA
• Pápai Zsolt: Pátosz és realizmus John Cassavetes modern melodrámái
• Kovács Ilona: Ha a botrány elmarad [RÉSZLET] Apácasors Diderot-tól napjainkig
LATIN BŰNÖK
• Géczi Zoltán: Latin bűn A latin-amerikai thriller evolúciója
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Czigány Tamás (1928-2014)
LATIN BŰNÖK
• Sepsi László: Foggal-körömmel Latin-amerikai horrorfilmek
VERHOEVEN
• Csiger Ádám: Hús + fém [RÉSZLET] Paul Verhoeven – 2. rész
• Andorka György: Engedelmes test Robotzsaru
BALKÁN EXPRESSZ
• Szíjártó Imre: Csonka napok Új szerb film
FILMZENE
• Pernecker Dávid: Ki ölte meg Bambit? Julien Temple Sex Pistols-filmjei
TELEVÍZÓ
• Gáncsos Kármen: Éjjel-nappal fikció Televíziós dokurealizmus
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Én és énke a filmvásznon Amszterdam
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: A börtönből jött királyfi Joyce Maynard: Nyárutó
• Baski Sándor: Családi pótlék Jason Reitman: Nyárutó
KRITIKA
• Pályi András: Kérdések a múlthoz Wałęsa – A remény embere
• Huber Zoltán: Variációk kanapéra Couch Surf
• Nagy V. Gergő: Vissza a kamaszkorba Megdönteni Hajnal Tímeát
• Muhi Klára: Azok a régi hengergőzések Szerelempatak
MOZI
• Csiger Ádám: A plebejus herceg
• Baski Sándor: A Grand Budapest Hotel
• Kránicz Bence: Prince Avalanche – Texas hercege
• Forgács Nóra Kinga: Vijay és én
• Sepsi László: Én, Frankenstein
• Andorka György: Téli mese
• Huber Zoltán: Herkules legendája
• Roboz Gábor: Nyomtalanul
• Varró Attila: Műkincsvadászok
• Horváth Eszter: Idegen a tónál
• Kovács Kata: Végtelen szerelem
DVD
• Pápai Zsolt: Meteo
• Csiger Ádám: Mozimaraton: Akciófilmek hétvégére díszdoboz
• Soós Tamás Dénes: Hamarosan…
• Tosoki Gyula: Félelmetes nap
• Soós Tamás Dénes: A folyosó túloldalán

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Kémek hídja

Hidegháborús hősök

Pápai Zsolt

Spielberg-modor, Coen-humor.

 

A hollywoodi film az értékszemléletét tekintve kötött alakzat, az alapelemei állják az idők viharait, efemer filmtörténeti periódusokat nem számítva alig változtak. A hollywoodi filmek alapján olybá tűnik, az országban bárki sokra viheti, mert mindenki a farzsebében hordja a marsallbotot, az Egyesült Államok pedig a létező világok legjobbika, ahol még akkor is jó, ha egyébként véletlenül éppen rossz élni, és ahol – mint a happy end jelzi – bármely probléma megoldható. A mindenkori hollywoodi mesterek bravúrja, hogy az USA önreklámját globálisan vonzóvá képesek tenni.

Steven Spielberg új munkája is ilyen: rabul ejti az európai tekintetet, jóllehet az amerikai önfényezés non plus ultrája, iskolai szemléltető ábrája. A valós alapú, feszült kémhistória a hidegháború semmiből jött hősének, a kispályás biztosítási perek világából a nagypolitika frontvonalába csöppenő ügyvédnek, James B. Donovannek állít emléket (akinek Hollywood-kompatibilis figurája furcsa módon eddig csak egyszer tűnt fel mozgóképen, mégpedig Delbert Mann 1976-os, Francis Gary Powers: The True Story of the U-2 Spy Incident című, tévés dokudrámájában). Donovan az ötvenes évek végén a „dekonspirálódott” Rudolf Abel szovjet kém védőügyvédjeként lett országosan ismert, majd főszerepet játszott a kettészakadt Berlinben az USA és a Szovjetunió közötti titkos fogolycserében is, amelyben az alku egyik alanya éppen Abel volt.

A Kémek hídja könnyed és kompakt munka, az alapos műfajismeret, a különböző hangnemeket mérnökien keverő metódus, valamint a ragyogó ritmus emeli átlag fölé. Témája, dramaturgiája, színvilága miatt a Münchenhez áll legközelebb az életműben, de jobban sikerült annál, híján van ugyanis a haszontalan kitérőknek. Spielberg patikamérlegen méri a feszültséget, és még melodráma-vonzalmát is takarékra állítja, néhány hatásvadász premier plánon kívül csak a zárlatra tartogat – igaz, nem keveset – belőle, továbbá Donovan és Abel viszonyának bemutatásához használja. Utóbbiak kapcsolatának rajza épp ezért ellentmondásos: itt Spielberg egyrészt ügyesen adaptálja az üldöző és üldözött közötti hasonlóságot nyomatékosító metaforát (amit olyan remekművek használtak ki, mint Peckinpah Vad bandája és Pat Garrettje, Milius Dillingere vagy Mann Szemtől szembenje), mindazonáltal kicsit túllő a célon, amennyiben a zárlatra szívélyesnek mutatja a felek viszonyát.

A film legmeglepőbb eleme a humora. Spielbergnek a humor sosem volt erőssége („Nem vagyok vicces srác” – fogalmazott tűpontosan fekete komédiája, a Meztelenek és bolondok fiaskója után), most azonban, centikre a hetventől, sikerült a rendezőnek átlépnie a saját árnyékát. Ehhez a forgatókönyvet jegyző – pontosabban Matt Charman eredeti szkripjét újraíró – Coen fivérek is kellettek. Bevonásuk a projektbe mindazonáltal kockázattal is járt, egyrészt mert erős stílusú alkotókról van szó, akik képesek egyéniségükhöz hajlítani bármely történetet, másrészt számos munkájukban éppen hogy a hollywoodi filmek – köztük az utóbbi évtizedek Spielberg-opusai – értékszemléletét fricskázták. Spielberg vállalta a rizikót, de nem hagyta, hogy a Kémek hídja gyenge pastiche-sá (Coen-imitációvá) alakuljon, vagy ami még rosszabb: a mostanra végtelenül unalmassá vált posztmodern műfajjátékok számát gyarapítsa. Nem történelmi börleszk született tehát, hanem a műfaji hagyományokat tisztelő, egyúttal finom humora révén a hidegháború abszurditását nyomatékosító mozi. Bár akad jelenet, amely élénk Coen-inspirációt mutat (lásd az Abel állítólagos családját bevezető szekvenciát), Spielberg vasmarokkal fogja a filmet.

A forma konvencionális, de apró vizuális ötletek színesítik. Mint például a nyitányban, ahol a mimikahiányos orosz kém az önportréját festi (nehéz eldönteni, hogy a valódi arc vagy a másolata kiismerhetetlenebb), de említhetőek a végig következetesen alkalmazott, mégsem tolakodó átélezések is (azaz a fókusz áthelyezése egy snitten belül a kép előteréből a hátterébe, vagy fordítva), amik mintegy azt sugallják, hogy a látható – vagy ha tetszik: a fókuszált – képek mögött (előtt) titkolt jelentések bújhatnak meg.

A Kémek hídja egészében egy hetven felé közeledve is jó állóképességű, egyúttal – mint a humor bevonása jelzi – megújulni kész rendezőt mutat. A megújulási vágy azonban Spielberg eredeti kvalitásait nem erodálta: hihetetlen, hogy az amerikai kiválasztottság-tudat propagandafilmje ilyen vonzó legyen.

 

KÉMEK HÍDJA (Bridge of Spies) - amerikai, 2015. Rendezte. Steven Spielberg. Írta: Matt Charman, Ethan és Joel Goen. Kép: Janusz Kaminski. Zene: Thomas Newman. Szereplők: Tom Hanks (Donovan), Austin Stowell (Abel), Amy Ryan (Powers). Gyártó: Amblin Entertainment / Dreamworks / Fox 2000. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 141 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12552