KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/március
JANCSÓ MIKLÓS
• Szekfü András: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 1. rész
• Förgeteg Balázs: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 1. rész
MAGYAR MŰHELY
• Schreiber András: Két szűk esztendő Beszélgetés Havas Ágnessel
MELODRÁMA
• Pápai Zsolt: Pátosz és realizmus John Cassavetes modern melodrámái
• Kovács Ilona: Ha a botrány elmarad [RÉSZLET] Apácasors Diderot-tól napjainkig
LATIN BŰNÖK
• Géczi Zoltán: Latin bűn A latin-amerikai thriller evolúciója
KRÓNIKA
• Schubert Gusztáv: Czigány Tamás (1928-2014)
LATIN BŰNÖK
• Sepsi László: Foggal-körömmel Latin-amerikai horrorfilmek
VERHOEVEN
• Csiger Ádám: Hús + fém [RÉSZLET] Paul Verhoeven – 2. rész
• Andorka György: Engedelmes test Robotzsaru
BALKÁN EXPRESSZ
• Szíjártó Imre: Csonka napok Új szerb film
FILMZENE
• Pernecker Dávid: Ki ölte meg Bambit? Julien Temple Sex Pistols-filmjei
TELEVÍZÓ
• Gáncsos Kármen: Éjjel-nappal fikció Televíziós dokurealizmus
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Én és énke a filmvásznon Amszterdam
FILM / REGÉNY
• Kolozsi László: A börtönből jött királyfi Joyce Maynard: Nyárutó
• Baski Sándor: Családi pótlék Jason Reitman: Nyárutó
KRITIKA
• Pályi András: Kérdések a múlthoz Wałęsa – A remény embere
• Huber Zoltán: Variációk kanapéra Couch Surf
• Nagy V. Gergő: Vissza a kamaszkorba Megdönteni Hajnal Tímeát
• Muhi Klára: Azok a régi hengergőzések Szerelempatak
MOZI
• Csiger Ádám: A plebejus herceg
• Baski Sándor: A Grand Budapest Hotel
• Kránicz Bence: Prince Avalanche – Texas hercege
• Forgács Nóra Kinga: Vijay és én
• Sepsi László: Én, Frankenstein
• Andorka György: Téli mese
• Huber Zoltán: Herkules legendája
• Roboz Gábor: Nyomtalanul
• Varró Attila: Műkincsvadászok
• Horváth Eszter: Idegen a tónál
• Kovács Kata: Végtelen szerelem
DVD
• Pápai Zsolt: Meteo
• Csiger Ádám: Mozimaraton: Akciófilmek hétvégére díszdoboz
• Soós Tamás Dénes: Hamarosan…
• Tosoki Gyula: Félelmetes nap
• Soós Tamás Dénes: A folyosó túloldalán

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

MIR-képek

Űrkaland és laposfogó

Dániel Ferenc

Az Űrodüsszeia kabinon belül formatiszta film, mozgóképi allegóriái kevésbé időállóak.

 

Mindig éber tekintettel figyeltem, hogy a filmbeli tudományos fantasztikum, függetlenül a cselekmény bárgyú katasztrofizmusától és western-romantikájától, mennyire ki volt/van szolgáltatva a mindenkori divatnak, dizájnnak. Rakétasilók, fel-, és leszállópályák, hajtóművek, fedélzeti műszerek, jelzők, vezérlő-berendezések, billentyűk, nyilászárók, fegyverzetek, kommunikációs eszközök, jelmezek, maszkok, torzult ábrázolatok, a bestiárium!, még a különféle oszcillogrammok és villogások is mennyire korhoz, naphoz kötöttek. Egyrészről élősdijei a tudományos haladásnak, másrészt azonban termékei a piacon versengő effektus-iparágnak. Ami az Air Force-nál virtuális kiképzőelem, majd háborúsdi, az szabadon elegyedik Disneylanddel s a videóanimációs műtermek újdonságaival. Csak pénz kérdése, hogy a képzelet manipulációit tágas térbeli méretekben vagy monitornyi szűkösségben végezhetjük-e.

Mindjárt 2001-et írunk. Az Űrodüsszeia megcélzott évét. Kubrick nem érte meg, de nekrológ helyett talán kimondható, hogy Clarke-kal közösen alkotott egykori film-utópiája csak kevéssé évült el. Ő (vagy ők) a pontosan meg nem határozott végcélú űrkaland kockázatos voltát, két magasrendű intellektus (a központi számítógép és az argonauta) beláthatatlan kimenetelű küzdelmét axiómaként kezelték. Rejtélyes szabályokat alkottak az integritásra, az elkülönülésre, a belső gravitációs terek átjárhatóságára, az obszerváció és a gondolatátvitel kettős játékaira. Az űrhajón belül teremtett magány és figyelem kinematográfiája révén sikerült kiváltaniuk a nézőből is: itt lényegi dolgok történnek, a száguldás dimenziói immár nincsenek szinkronban az ember által érzékelhető idővel (időtlenséggel), felgyorsult idővel. Kubrick kabinon belül formatiszta filmet csinált, de a száguldó világegyetem állomáshelyein ő sem úszta meg brachista megoldások nélkül (ez minden utópia, képzelgés hátulütője). A fény-hangáradás még elmegy. A majmok bolygója nem. Az alvó jövőidő kolumbáriuma végképp nem. A mozgóképi allegóriák (pláne, ha irodalmi fogantatásúak) nem nagyon időállóak.

Egy klubvetítésen láttam az Űrodüsszeia egy swifti változatát, egy körülbelül ötven perc terjedelmű videó-művet, bár elnéztem volna több órán át is. Valóságalapú „alkotásról” van szó, a BBS jegyezte, valójában azonban két honfitársunk – Artner Iván és Barcs Miklós – keze munkája. A kukkoló, lánglelkű szuper-hackerek otthon barkácsolt ketyeréikkel „ráálltak” az orosz (szovjet?) űrközpont és a Mir hullámhosszára, s órákig, napokig (talán hetekig) lopták, dekódolták az űrállomásról közvetített, belső használatra szánt képet és hangot. A kép néha kissé kásás volt, a hang elmosódott, szaggatott (ez még növelte az orv munka hitelét). Az űrállomás kitartóan száguldott Föld körüli pályáján. Hogy mióta tartózkodtak odafent az űrmunkások, az nem tudható, ám a felvételekből kisejlett, régóta. Mert gyakran cefetül unatkoztak. S hogy a közérzetük ne romoljon, játszadoztak.

Súlytalanságban dalra fakadtak. Kiszedték ketreceikből az odafenn kikelt kis szárcsafiókákat, lebegő táncot járattak velük, úgyhogy az állatok szeme majd kigúvadt, lábuk kalimpált (volna). Üdítőital- gömböcskékkel passzolgattak, néha valamelyiket lenyelték. Otthonról hozott emléktárgyakat mutogattak, párosítgattak így-úgy. Mulattatóan mímelték a tubusból evést. Előpecáztak valami űrbeli kis koszt, szemetet s egy Junoszty márkájú ódon porszívóval (nem könnyen) beszippantották. Bohóckodtak a kondicionáló futópadon. Képbe került a szerszámos-készlet: mintha egy Kurszk melléki falu autójavító műhelyéből kölcsönözték volna: fogók, vésők, kalapácsok, csavarhúzók s egyéb, ormótlanságok. Egy férfias küllemű kollegina is belibegett, vele némafilmes pantomim-szerelmet lehetett utánozni.

A mutatvány kényszeredettnek tűnt. Az idő végtelennek. Az űrközpont láthatatlan ügyeletesei talán hivatalból bajtársiasak, inkább fásultak voltak. A „vége-érzet” dominált. Most, hogy a MIR végre lakatlan és a hidegháború idiotizmusa (mint ürügy) szertefoszlani látszik, az ember (én is, mint kukkoló) könnyebb szívvel búcsúzhat egy falsra sikeredett utópiától: „gyerekek, irdatlan mennyiségű űrhulladékot hagytatok odafenn, a következő fordulóban tisztább, megfontoltabb programot javasolnánk”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/01 12-14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3168