KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/április
JANCSÓ MIKLÓS
• Báron György: Képek a hagyatékból A formalista és a moralista Jancsó
• Pintér Judit: Éljen Garibaldi! Jancsó Olaszországa − az olaszok Jancsója
• Muhi Klára: Jancsó-domb Beszélgetés Kende Jánossal
• Szekfü András: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 2. rész
• Förgeteg Balázs: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 2. rész
MESTERKURZUS
• Forgách András: A háromnevű Philip Seymour Hoffman (1967-2014)
• Nánay Bence: Rendet, rendet, műrendet! Wes Anderson képkompozíciói
MŰKINCSEK NYOMÁBAN
• Kránicz Bence: Mona Lisa meséje Hollywoodi képhamisítók
• Géczi Zoltán: A Führer múzeuma Műkincsrablók, műkincsvadászok
MAGYAR MŰHELY
• Szalay Dorottya: Trenden innen és túl Magyar kísérleti filmes körkép
• Lichter Péter: Láthatatlan határsértések Kísérleti kerekasztal
• Schubert Gusztáv: Kontracinema.com A kísérleti film honlapja
FESZTIVÁL
• Horváth Eszter: A szabad akarat illúziója Frankofón Filmnapok
• Szatmári Zsófia: Üdvözlet a kisvárosból Beszélgetés Guillaume Brac-kal
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: A szélcsend hullámain A mai bolgár film
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: Digitális operaház Társművészetek a mozikban
TELEVÍZÓ
• Roboz Gábor: A lápvidék rémei A törvény nevében
FILM / REGÉNY
• Forgács Nóra Kinga: Az emlékezés kórháza Charlotte Roche//David Wnendt: Nedves tájak
KRITIKA
• Varró Attila: Művészi véna Műkincsrablók, műkincsvadászok
• Margitházi Beja: Vissza a természethez Viharsarok
MOZI
• Kolozsi László: Gyermekeink
• Barkóczi Janka: Az ártatlanság virágai
• Forgács Nóra Kinga: Mr. Morgan utolsó szerelme
• Margitházi Beja: A hang ereje
• Vajda Judit: Szerelem a felhők felett
• Alföldi Nóra: 9 hónap letöltendő
DVD
• Nagy V. Gergő: Buffalo Bill és az indiánok
• Pápai Zsolt: Nebraska
• Soós Tamás Dénes: Világvége
• Bocsor Péter: Moby Dick
• Géczi Zoltán: Oldboy (2013)
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Egy leendő ladomi leletből

Az avatárok eljövetele

Tillmann József A.

A jövő interfészek-lakóinak már moziba sem kell menniük: a térkorrektor segítségével a mozi megy beléjük.

 

Minden technikai médium egyesítése meglepő következményekkel járt. Mivel már egyetlen készülék sem különült el, kezelésük nem kötődött helyhez, és az interfészeket, akárcsak a jelenítőket tetszőleges helyekre lehetett telepíteni. Volt, aki beérte az asztallap kézre álló részével, másnak nemhogy a négy fal, de még a mennyezet sem bizonyult elégnek, és a szenzibilizált padlóra is egy mediterrán sziget rózsaszín fövenyének folyamatos képét kérte le a fölé függesztett Figyelőről. (Ebből adódtak bonyodalmak: néha az átvonuló rákok okoztak riadalmat, máskor meg vörösizzásba váltott, mivel az elboruló ég miatt a színkorrekció túlvezérlődött...)

A interfészkek komfortja, főként az idősebbeknél, fokozott elszigetelődésre és olykor súlyos pszichés problémákra vezetett. Az egyedüllét nehézségét sokan csak úgy voltak képesek elviselni, ha magukat állandóan élőképekkel vették körül. A családi fotóalbum intézményét felváltó szolgáltatás révén bárki élőképpé szintetizáltathatta rég hunyt eleit vagy elenyészett kedveseit. A kultfilmek rajongói pedig a térkorrektor révén akár minden idejüket kedvenceik karéjában tölthették. A realitásérzék széleskörű elvesztése azonban annak volt köszönhető, hogy a szappanoperákat már nemcsak kívülről lehetett nézni, hanem bele is lehetett bújni egy-egy szappanbuborékba.

Jótékonyan hatott, hogy az Egyesítés nyomán mindenkinek magának kellett kialakítania saját interfészkét – hacsak nem akart a kényelmetlen egyenfészkek egyikébe kerülni. Módszeres tűnődést kívánt annak számbavételére, hogy mi az, ami tulajdonosára tartozik; mi is az, ami igazán érinti, és mi mindent kell távol tartania. Nemcsak a kezelhetőség, az arányos kiábrázolás is vetett fel kényes kérdéseket. (Olykor kisebb megrázkódtatásokat okozott a szembesülés a személyes élet szétszéledtségével.)

Konfigurációjának kialakításán túl az adta az interfészek személyes jellegét, hogy csak tulajdonosa hangjára hallgatott (ha akusztikusan vezérelték) és csak kézrátétel révén lehetett hozzáférni (amikor manuálisan kezelték).

Az interfészek igazi forradalma azonban az avatárok eljövetelével kezdődött. Az avatár a fészek szellemének manifesztációja volt, méghozzá tetszés szerint alakítható látszattestben. (Alakját FIGURA-formázóprogrammal tetszés szerint lehetett kialakítani, vagy a személyi tárló képmásaiból szintetizálni.) Az avatárban egy rendkívüli képességű titkár/nő, egy őrangyal és egy intelligens ágens legjobb képességei elegyedtek. Felülmúlhatatlan volt a beérkező jelek szűrésében, a gondoskodásban és a felderítésben. (Fejlettebb formáik arra is képes voltak, hogy – önmagukat a szolgáltatók szűrői számára észrevétlenné tömörítve – átpásztázzanak szédítő adathalmazokat. Ezzel megóvták gazdáikat az ún. információk révén előálló eltompulástól, továbbá a szükségtelen költekezéstől.) Fejlődőképes programozása révén nemcsak sokféle szolgálatra volt képes, de ura/úrnője személyiségének fejlődését is folyamatosan követni tudta. Rövid tanulási fázis után válogatási szempontját is átvette, sőt, ezek lehetséges evolúcióját is extrapolálni tudta. Ez a képessége a lehívott kép-, a szó-, és a hangmintázatok gyakoriságának és összetételének folyamatos elemzésén alapult. (A kezdeti, szavakra szorítkozó szelektálást – az alapjául szolgáló analitikus nyelvfelfogással együtt – a kudarcok tömkelege után föl kellett adni, és magasabb komplexitású jellemzőket kellett keresni.)

Az avatár nem pusztán a képarchitektúrát és alakulását, a kulcsszavak és logikai struktúrák továbbképződését, hanem a felfogott hangok harmonizáltságát és ritmusképleteik fejlődését is követte, s így a gondolatformák evolúcióját is hathatósan támogatni tudta. Egy idő múltán az avatárnak saját mintázat-észlelőképessége fejlődött ki, ami a keresések hatékonyságát is sokszorosára növelte. A megbízatások teljesítése mellett ezért mindig felajánlhatta a látványok, szószövevények és hangalakzatok válogatott kínálatát. Az avatár ajánlata – kedvező kiindulófeltételek mellett – a megismerés kimeríthetetlen mélységeibe vezető lépcső következő fokát képezte. (Kedvezőtlen konstelláció és rossz kalibráltság mellett, persze, a rossz irányába vezető regressziónak is nagy sebességű segédletéül szolgáltak...)

Az avatár a kapcsolatok ápolásában is pótolhatatlanná vált: rendszeresen egyeztette észleléseit a baráti avatárokkal, így az összecsendülések sűrűsödése vagy a széthangzások kritikussá válása esetén szót kérhetett és személyes találkozásokra tehetett javaslatot. (Ez mellesleg elejét vette annak, hogy uraik/úrnőik eltérő irányultsága folytán érintkezésképtelenné váljanak. Mint ahogy megakadályozta azt is, hogy legtágabb társulásuk számtalan szubkultúra összefüggéstelen szövevényére szakadjon szét.)

Mindazonáltal általánossá válásukkal egyidejűleg veszélyes jelenségek is mutatkoztak, és súlyos balesetek is előfordultak. Felülmúlhatatlan hatékonyságú és fürgeségű szolgákként nélkülözhetetlenné tudták tenni magukat, s így akaratlanul is úrrá váltak uraik/úrnőik fölött. Nem egy fészeklakó saját avatárjának áldozatává vált: volt, aki a közreműködése nélkül már nem volt képes elemi műveletek elvégzésére, és a rendszer összeomlása után néhány nappal éhen halt. Tömegesen szedte áldozatait az avatárok által előidézett tespedtségi szindróma is: a térteljes, reállal rivalizáló képek sokak számára nélkülözhetővé tették a közvetlen közelséget, így aztán nemcsak az utazásról szoktak le, hanem idővel járóképességüket is elvesztették.

Kevésbé volt közvetlenül önveszélyes az a mentális átalakulás, ami hatalommániára hajlamos egyéneknél következett be: avatárjaik ténykedése nyomán a mindenhatóság érzése és a mindentudás téveszméje töltötte be elméjüket. (Bár lehet, hogy ez a közreműködésük nélkül is megesett volna velük – hiszen erre már az avatárok eljövetele előtt is bőségesen volt példa.)


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/09 40-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4568