KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/április
JANCSÓ MIKLÓS
• Báron György: Képek a hagyatékból A formalista és a moralista Jancsó
• Pintér Judit: Éljen Garibaldi! Jancsó Olaszországa − az olaszok Jancsója
• Muhi Klára: Jancsó-domb Beszélgetés Kende Jánossal
• Szekfü András: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 2. rész
• Förgeteg Balázs: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 2. rész
MESTERKURZUS
• Forgách András: A háromnevű Philip Seymour Hoffman (1967-2014)
• Nánay Bence: Rendet, rendet, műrendet! Wes Anderson képkompozíciói
MŰKINCSEK NYOMÁBAN
• Kránicz Bence: Mona Lisa meséje Hollywoodi képhamisítók
• Géczi Zoltán: A Führer múzeuma Műkincsrablók, műkincsvadászok
MAGYAR MŰHELY
• Szalay Dorottya: Trenden innen és túl Magyar kísérleti filmes körkép
• Lichter Péter: Láthatatlan határsértések Kísérleti kerekasztal
• Schubert Gusztáv: Kontracinema.com A kísérleti film honlapja
FESZTIVÁL
• Horváth Eszter: A szabad akarat illúziója Frankofón Filmnapok
• Szatmári Zsófia: Üdvözlet a kisvárosból Beszélgetés Guillaume Brac-kal
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: A szélcsend hullámain A mai bolgár film
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: Digitális operaház Társművészetek a mozikban
TELEVÍZÓ
• Roboz Gábor: A lápvidék rémei A törvény nevében
FILM / REGÉNY
• Forgács Nóra Kinga: Az emlékezés kórháza Charlotte Roche//David Wnendt: Nedves tájak
KRITIKA
• Varró Attila: Művészi véna Műkincsrablók, műkincsvadászok
• Margitházi Beja: Vissza a természethez Viharsarok
MOZI
• Kolozsi László: Gyermekeink
• Barkóczi Janka: Az ártatlanság virágai
• Forgács Nóra Kinga: Mr. Morgan utolsó szerelme
• Margitházi Beja: A hang ereje
• Vajda Judit: Szerelem a felhők felett
• Alföldi Nóra: 9 hónap letöltendő
DVD
• Nagy V. Gergő: Buffalo Bill és az indiánok
• Pápai Zsolt: Nebraska
• Soós Tamás Dénes: Világvége
• Bocsor Péter: Moby Dick
• Géczi Zoltán: Oldboy (2013)
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A halott Ember levelei

Nagy Zsolt

Ez a felkavaró, megdöbbentő erejű alkotás azoknak a filmeknek a sorába illeszkedik, melyek témája egy, a huszadik század második felének emberiségét fenyegető nagyon is valódi veszély, a harmadik – és egyben bizonyosan utolsó – világháború véletlen vagy szándékolt kirobbanása. Míg a Másnap című amerikai film elsősorban technikai, bizonyos értelemben science fiction jellegű megközelítéssel fordult a témához, az Obioba, avagy a civilizáció vége című lengyel produkció pedig a határhelyzetbe került embercsoport morális állapotát vizsgálta, Lopusanszkij filmje a maga teljességében igyekszik megrajzolni a zsákutcába jutott civilizáció tablóját. Lenyűgöző atmoszférateremtő erejével, szuggesztív és nagyon tudatosan megkomponált képi világával, gondolatgazdag dialógusaival, a hiteles szituációkkal és a nagyszerű színészi munkával a rendező az utóbbi esztendők egyik legjobb szovjet filmjét alkotta meg. A harminc-ötven évre vagy talán mindörökre a föld alá szorult emberiség „története” becketti végjáték, vakond-vegetálás a megállt időben, melynek egysége „egy szürkület”.

A múzeum óvóhelyén rekedt maroknyi csoport, amely a komputer hibájából és emberi mulasztás miatt kirobbant apokaliptikus katasztrófa előtt hajdan volt kultúrák tárgyi emlékeit őrizte, maga válik múzeumi tárggyá: az ostoba, természet feletti hatalmával rosszul sáfárkodó, évszázadok során felhalmozott tudását önmaga ellen fordító, önhitt emberi faj kihalófélben lévő emlékműve lesz. Ebből a „zónából” küldözgeti valahol a külvilágban, a föld felszínén élő (?), harcoló(?) fiának egyre ritkuló leveleit a Nobel-díjas Tudós – Rolan Bikov megrázó alakítása –, aki a halál árnyékában is gondolkodik, mér, számol, hisz, megpróbálja felfogni és értelmezni a felfoghatatlant, azt, hogy az emberiség története véget ért. A lassú agónia állapotában, a lábbal hajtott generátorok pislákoló villanykörtéinek fényénél felvillannak a „temetetlen holtak” különböző típusai: a Központi Bunkerből bizottság élén érkező Mengele-szerű orvos, aki élet és halál uraként dönt a pokrócaikba lárvaként begubózó, sugárfertőzött gyermekek sorsáról; a társadalomtudós-filozófus, aki megszállottan diktálja írógépbe üzenetét egy jövendő civilizáció számára, vagy a fia szeme láttára öngyilkosságba menekülő, önként sírgödörbe mászó apa alakja. S ideig-óráig újratermelődnek a föld alatti társadalom szükségleteit és vágyait kiszolgáló intézmények, működik a feketepiac, az illegális játékbarlangban gázálarcban ülő alakok figyelik a rulett pörgését, amíg be nem tör a (hazai? megszálló?) láthatatlan főparancsnokság rohamosztaga, hogy váratlan razziájával még totálisabbá tegye a háborút, kiterjesztve azt az engedetlen civil lakosságra is. A különleges sárgásszürke fényben, lángoló és romba dőlő épületek, hatalmas, dübörgő harcjárművek és helikopterek képei között a háttérben sorra feltűnnek az egykori emberi kultúra immár értelmetlenné üresedett motívumai: a kereszt, egy antik szoborfej, egy múmia alakban eltemetett ember, a derékig vízben álló, beszakadt polcaival félig kiürítetten árválkodó könyvtár, amelynek egyetlen gyakorlati funkciója maradt: a hadtörténeti lexikonokat fűtésre lehet használni. A Tudós és a gyermekek karácsonyfája a civilizáció hulladékából, rozsdás rugókból, vasdarabokból kapa díszeit. A céltalanul forgó asztali földgömb képe pedig hosszú időre bevésődik emlékezetünkbe. Úgy érzem, ez lehetett volna a film igazi befejezése.

Az utolsó kockákon azonban, a Tudós halála és temetése után maroknyi gyerekcsoport vág neki a radioaktív sivatagnak. Hová mennek, milyen céllal, nem tudjuk meg. Talán az örök emberi reményt szimbolizálják, a hitet, hogy mindaz, amit Lopusanszkij elemi erejű víziójában elénk tárt, soha sem válik valósággá, megmarad egy nagyon tehetséges, saját korára érzékeny művész figyelmeztetésének.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/11 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5161