KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/április
JANCSÓ MIKLÓS
• Báron György: Képek a hagyatékból A formalista és a moralista Jancsó
• Pintér Judit: Éljen Garibaldi! Jancsó Olaszországa − az olaszok Jancsója
• Muhi Klára: Jancsó-domb Beszélgetés Kende Jánossal
• Szekfü András: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 2. rész
• Förgeteg Balázs: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 2. rész
MESTERKURZUS
• Forgách András: A háromnevű Philip Seymour Hoffman (1967-2014)
• Nánay Bence: Rendet, rendet, műrendet! Wes Anderson képkompozíciói
MŰKINCSEK NYOMÁBAN
• Kránicz Bence: Mona Lisa meséje Hollywoodi képhamisítók
• Géczi Zoltán: A Führer múzeuma Műkincsrablók, műkincsvadászok
MAGYAR MŰHELY
• Szalay Dorottya: Trenden innen és túl Magyar kísérleti filmes körkép
• Lichter Péter: Láthatatlan határsértések Kísérleti kerekasztal
• Schubert Gusztáv: Kontracinema.com A kísérleti film honlapja
FESZTIVÁL
• Horváth Eszter: A szabad akarat illúziója Frankofón Filmnapok
• Szatmári Zsófia: Üdvözlet a kisvárosból Beszélgetés Guillaume Brac-kal
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: A szélcsend hullámain A mai bolgár film
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: Digitális operaház Társművészetek a mozikban
TELEVÍZÓ
• Roboz Gábor: A lápvidék rémei A törvény nevében
FILM / REGÉNY
• Forgács Nóra Kinga: Az emlékezés kórháza Charlotte Roche//David Wnendt: Nedves tájak
KRITIKA
• Varró Attila: Művészi véna Műkincsrablók, műkincsvadászok
• Margitházi Beja: Vissza a természethez Viharsarok
MOZI
• Kolozsi László: Gyermekeink
• Barkóczi Janka: Az ártatlanság virágai
• Forgács Nóra Kinga: Mr. Morgan utolsó szerelme
• Margitházi Beja: A hang ereje
• Vajda Judit: Szerelem a felhők felett
• Alföldi Nóra: 9 hónap letöltendő
DVD
• Nagy V. Gergő: Buffalo Bill és az indiánok
• Pápai Zsolt: Nebraska
• Soós Tamás Dénes: Világvége
• Bocsor Péter: Moby Dick
• Géczi Zoltán: Oldboy (2013)
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

A sipsirica

Kétfélidős adaptáció

Loránd Gábor

Mikszáth Kálmán igazi varázsló volt. Varázsló abban, hogyan kell mesélni, szórakoztatni, adomázni – és megdöbbenteni egy hirtelen tragikus fordulattal; kedves humorral, meleg „helyi színekkel” elandalítani – és jeges hideg zuhannyal mindjárt fel is ébreszteni: vége a szórakozásnak, nyissuk ki a szemünket, az élet egyáltalán nem olyan színes-vicces, és ő maga, az író is csak megtréfált bennünket. Így kijózanodva talán majd többet fogunk gondolkodni.

A kis sipsirica („süldő leány”) története is ilyen elgondolkoztató történet. A tabáni kisvendéglő vidám virágszálát anyja ágyasnak adja el tízezer forintért egy főúrnak; a gyalázatot leleplező gimnáziumi tanár tébolydában végzi – és minden megy tovább. A hatalom, sértetlen maradván, újabb lányokat vásárolhat – a vendéglősnéhez hasonló eladót biztosan talál, amíg pénzviszonyok szorítják ki az emberi viszonyokat; a publikum pedig egy ideig még bizonyára bárgyú kényelemmel és álmos pislogással asszisztál az efféle cserékhez, valamint őrültnek bélyegzi és kiveti köreiből azt, aki fellázad az általuk néha tán szidott, de alapjában véve makulátlannak tisztelt Rend ellen.

Már a témából is kitűnik tehát, valóban „jeges” csattanót tartogat számunkra az író, hasonlóképpen a Noszty-regényéhez, amely szintén az 1906-os évben látott napvilágot. Kétségkívül nyoma sincs itt már Mikszáth művészetében ama sokat emlegetett dzsentrinosztalgiának, egyáltalán, semmiféle nosztalgiának, mely az úri osztályhoz fűzné. Nagyon komor és keserű hangok szólalnak meg ebben a prózában, de úgy, hogy közben az író ahhoz a bizonyos varázslathoz, alkotói módszeréhez hű marad: kacagtat, szórakoztat. Utánozhatatlan hangulatú életképekben vezet körül bennünket a Fehér Pávához címzett kiskocsmában, hangosan derülünk a törzsvendégek pazar jellemrajzán, örömünket leljük a csendes budai mikrovilággal való ismerkedésben és nem utolsósorban Mikszáth szellemes eszmefuttatásaiban (lásd Wildungen báró monológját a szabadság magyar fogalmáról).

Ha valamiben adósunk Katkics Ilona egyébként színvonalas és a mikszáthi alapgondolathoz hű filmje, úgy ez éppen a vidámság, a szórakoztatás. Ezért éreztem „kétfélidősnek” az adaptációt. Az első félidő – tehát amíg túlsúlyban vannak a fentebb felsorolt mulattató elemek – erőtlen, mint egy lábadozó beteg. Bágyadtan hunynak ki az élcek, kicsit fáradt rutinnal komédiáznak a színészek, mintegy kötelességszerűen formálják meg a nagyérdemű asztaltársaságot – szemben az eredeti mű figuráival, akik nagyobb élvezettel teszik ezt a papíron, ami így életre is kel. Még a máskor oly kiváló Pécsi Ildikó és Őze Lajos sem érzi otthon magát igazán szerepében (az utóbbi rá is kényszerül némileg, hogy a kedves-bogaras, duzzogó-önérzetes Druzsba tanár úr helyett végig szúrós-mogorva Druzsba tanár urat alakítson); Győrffy György, Fülöp Zsigmond, Horkai János, Kovács Károly felmondják a leckét, talán csak Szilágyi István nyújt egyenletesen jó teljesítményt.

A finom árnyalatok mosódnak egybe, a harsány színek sápadnak el tehát ebben az első félidőben. Érdekes, a rendező mintha érezné ezt, ám nem azzal korrigál, hogy felpörgeti a humor helyenként akadozva forgó kerekét, hanem inkább egy kissé előrevetíteni igyekszik a komor végkifejlet árnyékát. (Feltehetően ezért mogorva kezdettől fogva Druzsba tanár, aki – a dramaturgia hibájából – már jóval idő előtt, Jahodovska házasságkötésekor szenvedélyesen kikelni kényszerül „a hely romlottsága” ellen, amit mi sem indokol. Maga Mikszáth nem is esett ilyen túlzásokba…)

A tragikus eseményekhez érkezve, szemlátomást könnyebbnek érzi feladatát a rendező. Otthonosabban, hatásosan rajzolja meg a környezetet és mozgatja benne színészeit. Őze alakítása is itt nyer erőt és plaszticitást. Felgyorsul, feszessé válik a ritmus, elmaradnak az üresjáratok, „ülnek” a poénok, és felragyognak a színek. Igen ügyes húzás a kastély-jelenet stílusos lerövidítése és átfogalmazása (jól jön ehhez a fölöslegesen nem modernkedő, csak egyszerűen jó kísérőzene), a tanár elhurcolása; a záró képsorok pedig abszolút hitelesen, képi fantáziával és valódi drámaisággal mutatják fel a mű lényegi gondolatát.

Fogyatékosságai ellenére is emlékezetes tévéfilm készült a sipsiricáról szóló realista meséből. Csak sajnálhatjuk, hogy nem lett belőle igazi „varázslat”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/03 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7953