FesztiválLilleA képzelet igazságaBikácsy Gergely
Kiküldött munkatársunk beszámolója
„Franciaországnak van egy nagyon gazdag és van egy nagyon értékes filmfesztiválja. A gazdag a cannes-i, az értékes a lille-i” – mondta rokonszenves öniróniával az észak-francia iparváros polgármester-helyettese. Igen: a nagy, a pompázatos fesztiválokon mindenféle protokollmanipuláció, zsűritaktika. „magasabb szempontok” is közrejátszanak a díjkiosztásnál. Kis fesztiválon nincs erre elég energia és pénz, meg aztán a filmek rendezői sem mindig világhírűek.
A magyar versenyprogram alkotói most Lille-ben mind harminc éven aluliak voltak, s ez az „ifjúsági válogatott” jól vizsgázott. Pásztor Ágnes cigánygyerekek meserajzaiból merítő a A hét iker szarvaskígyója éppúgy, mint a három főiskolai vizsgafilm, (Xantus János: És így s eképp tovább, Ledniczky Márton: Castor és Pollux, Kovácsi János: Das Lied) nagy érdeklődést, tetszést keltett, de Hegedűs László rövid kísérleti filmje („experimentális animáció”), a Vázlatok sem bizonyult rossz választásnak. Pedig például Xantus vizsgadarabjához nem ártana Hegelt olvasni, Ledniczky meg Karinthy- és Kosztolányi-motívumokból építkezett, s a fenti szerzők egyike sem túl ismert a lille-i moziközönségnél.
Kovácsi Das Liedje a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége, a FIPRESCI egyik díját is megkapta kiváló és érett színészvezetéséért és a groteszk képi nyelv magas szintű alkalmazásáért. Jó lenne magyar moziban is látni...
Lille-ben idén a szovjet film egyik alig ismert élő klasszikusa, a nyolcvanéves Alekszandr Medvegykin volt a zsűrielnök, s az ő – versenyen kívül – vetített régi filmje, A boldogság az egyik nagy fölfedezés. (Pudovkin és Dziga Vertov egykori társa annak idején, a harmincas évek legelején filmvonattal száguldozott szerte Oroszországban és Ukrajnában.) Az egyik legkülönösebb szovjet film, amit láttam. Propaganda, pőrén agitatív szándék keveredik benne a legbájosabban friss humorral, népmesei hang és ravaszul csavaros, „intellektuális” fordulatok jellemzik. Naivan dovzsenkós majakovszkiji álarccal, vagy fordítva? Az ember akaratlanul azon meditál, hogyan is mutathatták ezt be a sztálini korszakban: az ellenség olyan elvetemült benne, hogy nevetnünk kell ördögi gonoszságain, a hős vöröskatona meg olyan buta szegény, hogy sajnálkozva drukkolunk neki. Inkább a „csodálatos húszas évekre” hasonlított ez a film, mint a tragikus következő évtizedre, amikor készült.
S ugyanehhez a „versenyen kívüli gazdagsághoz”: az éjfél után is vetítőben maradó néző láthatta Koncsalovszkij, Tarkovszkij és Mihalkov főiskolai vizsgafilmjeit, örömteli társak lehettünk e késői vetítéseken, a végtelen orosz kultúra mai legjobbjainak feszülten töprengő társai.
Tulajdonképpen hamis és mesterkélt lenne e beszámolóban mereven elválasztani a hivatalos versenyprogramot a versenyen kívüli vetítésektől. Annál is inkább, mert a fesztivál igazgatójának, Atahualpa Lichynek ezúttal kitűnően sikerült a verseny tematikai, hangulati egységének megteremtése. Mind a kisjáték-, mind az animációsfilm-kategóriában a szovjet filmek bemutatása után gyakorlatilag eldőlt a verseny. A zsűri és a közönség ítélete és érzelmei ritkán találkoznak ilyen pontosan.
A kisjátékfilm-nyertes Találkozás forgatókönyvét a szibériai író, Raszputyin novellájából Gleb Panfilov írta. Rendezője, Ityigilov eddig operatőrként dolgozott. A minálunk is ismert Sztanyiszlav Ljubsin mellett nagyrészt egy csodálatos, lenyűgöző színésznő, Nyina Ruszlanova érdeme a siker. Két ember találkozása egy sivár szállodai szobában. Emlékeiket elevenítgetik, gátlásosan, félszegen, harsány tréfával és fojtott könnyekkel. A vászonra lassan beárad a múlt és a szürke mindennapok vigasztalan, hajnali derengése. „Csehov” – mondta valaki. Az a Csehov, akihez, úgy látszik, a mai szovjet film a legérzékenyebben tud kapcsolódni.
Lille-nek óriási és modern egyetemi városrésze van, komoly munkát végző filmtanszékkel: tanulnak itt filmológiát, szocioképi-lingvisztikát, filmstrukturalizmust. S ez az agyontanult egyetemi közönség vált hálás és őszinte gyermekké, ez tette a fesztivál legnagyobb eseményévé Jurij Norstein félórás rajzfilmjét.
A mesék meséje (Szkázka szkázok) valószínűleg nemcsak az animációs film történetében jelentős dátum, hanem az egyetemes filmművészet sem fog megfeledkezni róla. A képzelet indulatát nyilvánvalóan csak rajzfilmes látomás közvetíthette így, de a vetítés alatt teljesen lényegtelenné váltak a műfajhatárok. Vagy netán „korlátok”: ezek a korlátok ritkán látott gondolati és képi magasságokba engedték át az alkotót és a nézőt. Magunk is beléptünk, akár a film rajzolt alakjai, egy végtelen térbe és időbe. S ez a végtelenség egy pontosan megrajzolt kor és táj birodalma: mint másutt, itt is a boldogságra születnek az emberek, de életükbe mindig belesüvít valami, életüket sohasem élhetik meg, itt havas kertekben vércseppenként óriási piros almák hullnak egyre nagyobb csendben a földre, itt egyre lassul a mozgás, egyre fogynak az élők. Vonatfütty, katonazene, hangszórók, plakátok, pislákoló fények. Kihunyó parázs egy elhagyott orosz faház tűzhelyében. Lassan mindenki ködbe vész: itt recseg a sötét, harap a félelem és csak egy szürke, ijedt farkaskölyök sompolyog a félhomályos, üres házban. Valamikor (tegnap? ma? holnap?) kisgyerekek ugrókötéllel játszottak, s még egy vidám tehénke is velük ugrált – most, „egy embertelen, csupa csősz világban” ez a farkaskölyök dajkálgat egy talált csecsemőt. Emberi dallal, mert ha már az embereket szertefoszlatta a történelem, akkor az emberség már csak egy csecsemőt ringató farkas párás szemében őrződik tovább...
A fesztiválmozi dermedt csöndje és dübörgő tapsa egy egész kultúrát ünnepelt. A Mesék meséje a Tarkovszkij-nemzedék és a nyomukba lépő, hasonlóan gondolkozó fiatalabbak igaz művészetté emelt önvallomása. A rajzfilm, a képzelet legmagasabb rendű igazságával fújta szét a fesztiválon is jelentkező lapos, demagóg, üres álforradalmi (épp ezért hatástalan) szólamokat, melyek – sajnos – leginkább a „harmadik világ” filmjeit jellemezték.
A kilencedik Lille-i Rövidfilm- és Dokumentumfesztivál remekműveket is bemutatott. Maradjanak meg ezek a látogató emlékezetében, jelenjenek meg ezek a magyar filmvásznakon.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1010 átlag: 5.44 |
 |
|
