KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/június
HRABAL MOZIJA
• Bikácsy Gergely: Mélysár és varázslat Hrabal mozijában
• Kelecsényi László: Ha nem volnának darazsak Hrabal táncórái
• Ardai Zoltán: Spálená utcai MÉH Juraj Herz gyöngyöcskéje
HÍMNEM, NŐNEM, ANIME
• Pusztai Beáta: Csodaország rabul ejt Alice-víziók a japán rajzfilmben
• Varró Attila: Az utolsó sárkány Szél támad
NORMANDIA 1944
• Géczi Zoltán: Kamera pergőtűzben A D-nap filmjei
SPANYOL-MAGYAR
• Lénárt András: Spanyol hungarikum A Budapest-Barcelona tengely
• Baski Sándor: Régi dicsőségünk Magyarok a Barcáért
JANCSÓ MIKLÓS
• Förgeteg Balázs: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 4. rész
• Szekfü András: Kötések és oldások Beszélgetés Jancsó Miklóssal (1968) – 4. rész
• Szűk Balázs: Jancsó feltámadt Vendégjáték Debrecenben
MAGYAR MŰHELY
• Varga Zoltán: Vörössel festett láncok Ezópuszi beszédmód a magyar animációban
• Schubert Gusztáv: Örökmécses? Utolsó órák
FESZTIVÁL
• Huber Zoltán: Komfortzónák Titanic: A sötét oldal
• Horváth Eszter: Arcunkra írva A türelmes Titanic
• Buglya Zsófia: Ambivalens szépségek Graz: Diagonale
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Óda a mindenséghez Kozmosz: Történetek a világegyetemről
KÖNYV
• Kelecsényi László: Nagytól Nagyig Nagy Imre: A Lumière-örökség I-II.
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Instant abszurd Jonas Jonasson: A százéves ember…
• Roboz Gábor: Kockázatos biztonság Felix Herngren: A százéves ember…
• Roboz Gábor: Kockázatos biztonság Felix Herngren: A százéves ember…
KRITIKA
• Kolozsi László: Hol egy Nemzeti süllyedt el Nemzeti dokumentumfilm
• Varró Attila: Határsáv, homályzóna Godzilla
MOZI
• Barkóczi Janka: Tessék mosolyogni!
• Jankovics Márton: Mi vagyunk a legjobbak!
• Csiger Ádám: Bérgavallér
• Nevelős Zoltán: Az ötödik kerék
• Pichler Gréta: Vivian Maier nyomában
• Kovács Marcell: Mr. Jones
• Forgács Nóra Kinga: Fuss, fiú!
• Kovács Kata: Másnaposok szerencséje
• Vajda Judit: Rossz szomszédság
• Sepsi László: A Szépség és a Szörnyeteg
• Kránicz Bence: A csodálatos Pókember 2.
• Tüske Zsuzsanna: Grace - Monaco csillaga
• Varró Attila: Hosszú út lefelé
DVD
• Soós Tamás Dénes: Cimborák – Nádi szélben
• Pápai Zsolt: Minden odavan
• Bocsor Péter: Öld meg kedveseid
• Kránicz Bence: Halálos szerelem
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Újra Donaldék

Szemadám György

 

Újra Donaldék: Miki, Minni, Plútó, Goofy és a többiek. Rövid időn belül ez már a második Walt Disney-sorozat, s újra csak arra gondolok: ez valami őrület! Ha naiv volnék, azt mondhatnám: ennyi szorgalommal, technikai bravúrral, kísérletező kedvvel és ötlettel akár műalkotás is születhetett volna. De tudjuk: az animációs filmnek, mint művészi kifejezési formának, éppen Walt Disney ásta meg a sírját (s néha, amikor azt hitte, hogy művészetet „csinál”, akkor állt ettől a legmesszebb). Művészet helyett itt van ez a zavarbaejtően ízléstelen és hihetetlenül szórakoztató giccs-világ, ezekkel a kegyetlen és/vagy hülye műlényekkel, akikről kénytelenek vagyunk elhinni, hogy igazi személyiségek. Mert Walt Disney egyik legfantasztikusabb találmánya: az úgynevezett „személyiség animáció” működik itt, aminek a lényege az, hogy nem csupán a figura „kifelé”-cselekvéseit ábrázolja de a [benne „lezajló”] pszichikai folyamatokat is jelezni próbálja. Például: minden egyes szereplő másképpen, és más reakcióidővel reagál azonos eseményre.

Vannak köztük gyorsabb és lassúbb „észjárásúak”, ingerlékenyebbek és békésebbek, szangvinikusok, melankolikusok, flegmatikusok és kolerikusok. Egy-egy jellemző, apró gesztus telitalálatához persze sokszor hónapok hihetetlenül aprólékos munkája, megfigyelések sora és rettenetesen sok rutin szükséges. Ha vannak „rendezői” és „operatőri” filmek, akkor ezek animátori filmek, mert első helyen mindenképpen az animációs munka, a mozgatásban rejlő lehetőségek minél sokoldalúbb kihasználása áll. Magának a filmnek a történetét is adott helyzetben elképzelhető mozdulatsorok összességéből improvizálja a rendező. Aki – és ezt tudni kell – nem azonos Walt Disney-vel, hiszen Disneynek pusztán annyi köze van egy-egy ilyen kisfilmhez, hogy a benne szereplő figurák és azok világa az ő rajzfilmgyárának standard termékei. Ezen opuszok rendezői többnyire olyan fiatalok voltak, akik be akartak törni a rajzfilm-szakmába, s e munkáikkal akarták bizonyítani képességeiket. A Disney-stáb vizsgamunkái voltak tehát – legalábbis kezdetben –, melyekben minden összesűrűsödik, ami Disney világára jellemző, hiszen azt hivatottak bizonyítani, hogy rendezőik méltóak világ papjaivá lenni. Walt Disney ugyanis elsősorban nem rajzoló (rossz nyelvek szerint nem tudott jól rajzolni) és nem is rajzfilmrendező, hanem egy csudálatos giccsvilág teremtő atyaistene, mely világ egy idő múlva már önmagát szabályozva működött.

Mit számít, hogy Miki egér ormótlanul túlméretezettnek hat Plútó kutya mellett a filmvásznon! Mit számít, hogy a realisztikusabban megrajzolt figurák – például a lovagolni igyekvő lányok – zavaróan idegenek a karikatúraközegben! Mit számít, hogy a hátterek fantáziátlan, sőt néha egyenesen dilettáns képeslapgiccsek! Mit számít, hogy a szereplők egymáshoz való kapcsolatában semminemű emberségesnek nevezhető érzelemről szó sem lehet! Mondom: mit számít mindez ahhoz a profizmushoz képest, amit Disney neve fémjelez! Nekem azok a profi megoldások tetszettek legjobban, amelyek pontosságukkal és munkaigényességükkel tűntek ki. Például: milyen fantasztikusan fröccsent ki a medencéből a víz, amikor Donald egy vödörnyi anyacsavart lódított – egy becsukott ablakon át – a szemünk közé! Ilyen jeleneteket valóban csak Walt Disney-nél lehet látni. Pedig hány rajzfilmes generáció utánozza azóta ezeket a filmeket!

Újra csak arra gondolok: ez valami őrület!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/09 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5726