KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/július
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Elvesztett illúziók A magyar politikai film korszakai – 1. rész
• Hegedüs Márk Sebestyén: Holt ügyek Miért rosszak a magyar krimik?
ÁLLATI ELMÉK
• Forgách András: Lili és Hagen Fehér Isten
• Sepsi László: Borzasztó természet Állathorror
• Csiger Ádám: Rossz nevelés Samuel Fuller: Fehér kutya
FEMME FATALE
• Pápai Zsolt: Kleopátra lánya Százéves a femme fatale
• Zsubori Anna: Freud a Disney-kastélyban Demóna
DIVATMOZI
• Tüske Zsuzsanna: Yves Saint Laurent Divat-vásznak
• Varró Attila: Divatképek és Nagyítás Fotós-montázs
LENGYEL FILM
• Zalán Vince: Öt nem könnyű darab Krzysztof Zanussi
• Pályi András: Ki vagy? Lengyel Filmtavasz
HÖLLERING
• Kelecsényi László: Höllering a Hortobágyon Beszélgetés Szekfü Andrással
• Szekfü András: A puszta meséje Passuth László és a Hortobágy-film
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Eszköztelenül Wiesbaden - goEast Filmfesztivál
• Buglya Zsófia: Filmhangok vegyeskarra Linz – Crossing Europe
• Mátyás Győző: A tabuk ellen Krakkó
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Apokalipszis, mindig Hiroshi Sakurazaka: A holnap határai
• Kránicz Bence: Továbbélők Doug Liman: A holnap határa
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: A kánon joga Gelencsér Gábor: Eredendő máshol
HATÁRSÁV
• Szabó Dénes: Szerepjáték tárgyakkal Beszélgetés Szöllősi Gézával
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Szuperhősök, labdával Futball és reklám
• Pernecker Dávid: Szilíciumláz Mike Judge: Szilícium-völgy
KRITIKA
• Sepsi László: A deviancia varázsa Frank
• Barotányi Zoltán: Első fokon Ítélet Magyarországon
• Vajda Judit: Őserdők hősei Volt egyszer egy erdő; Amazónia
MOZI
• Barkóczi Janka: A pokol kapujában
• Jankovics Márton: Meteora
• Vajda Judit: Csillagainkban a hiba
• Margitházi Beja: A pap gyermekei
• Kránicz Bence: X-Men: Az eljövendő múlt napjai
• Sepsi László: A tengerre várva
• Huber Zoltán: Istenek kalapácsa
• Csiger Ádám: Már megint lakótársat keresünk
• Andorka György: Hogyan rohanj a veszTEDbe?
• Varró Attila: Kavarás
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Európa visszatér PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Tökmag és Gázolaj

Útirajzok a kamaszkorból

Varró Attila

Gondry kamaszhősei saját képzeletük helyett a való életet derítik fel.

 

Michel Gondry nagyjátékfilmes pályafutásának első évtizede nagyjából arról szólt, milyen újabb és újabb igazolást tud felmutatni közönségének a videóklipes bravúrjaiból ismert sajátos vizuális truvájok beágyazására a hagyományos történetkeretek közé. Elmejátékfilmjeinek népszerű sorozata a 2010-es évek elejére kifulladni látszik, a tudományos fantasztikus agymanipulációk (Egy makulátlan elme örök ragyogása), álmok (Az álmok tudománya), svédelések (Tekerd vissza, haver), szuperhős-mutatványok (Zöld Darázs) után tavalyelőtt egy szerzői pályaösszegzésnek is tekinthető Boris Vian-adaptáció hamisítatlan vízió-fiesztájában (Tajtékos napok) Gondry mintha búcsút mondana a szürreál-vurstlinak, még mielőtt végleg beleszorul saját Disneylandjébe. A fordulópontot és új utat egy igen személyes portréfilm, a nagynénjéről forgatott 2009-es Tüske a szívben jelezte, amelyet azóta újabb filmek követtek, középpontban a dokumentumfilmes forma játékos feszegetéseivel, egyfelől az esszéfilm irányába (az árulkodó alcímű A magas ember boldog? Animált beszélgetések Noam Chomsky-val), másrészt a játékfilm felé a Buli a buszon (The We and the I) nagyvárosi útifilmjével, ami egy csapat bronx-i középiskolás hazaútját követi nyomon a tanítás utolsó napján egy helyi járaton, akik dramatizált formában előadják saját életproblémáikat a rendező digicamje előtt. Gondry ezekben a filmekben sem szabadul meg a legfontosabb kézjegyét jelentő barkácsvizuáltól (lásd a Buli a buszon mobiltelefonnal felvett emlék-szekvenciáit), de a szürreális effektparádét immár csak illusztráció, árnyalja, kiegészíti szereplőit, ahelyett hogy meghatározná őket, egyfajta szerzői bálkirálynőként.

Mi sem jelzi szemléletesebben ezt a fordulatot a gyermekrajzok szerepénél Gondry pályáján: ahogy a fantázia alárendelődik, eszközévé válik a valóság ábrázolásának (lásd a Tekerd vissza haver svédelt King Kong és Szellemirtók remake-jeit felváltó fiktív jazz-zenész dokufilmet), úgy értelmeződik át ez a központi motívum is egyik korszakról a másikra. Míg a 2000-es évek pazar formai erődemonstrációi voltaképp életre keltett gyermekrajzok, sajátos gyermeki fantáziával és kreativitással átrajzolt életképek füzérei (mint ezt a Tajtékos napok fináléjának fázisrajz-sorozata mutatja), addig a kézikamerás rögreálban zajló Buli a buszon esetében már konkrét szerepet kapnak a történetben az életüket dokumentáló diákok vázlattömbjeiben, rajzlapjain, egyfajta direkt önreflexióként: ha Gondry korábban filmjei egyszemélyes álmodójaként jelent meg a főhős-alakokban, ma már inkább sajátos, korlátolt eszköztárával leképező rajzolóként jelenik meg. Idei játékfilmje, a Tökmag és Gázolaj immár egyenesen egy 14 éves gyermekrajz-művész kalandjait meséli el, aki az osztály új fiújával, a renitens Gázolajjal társulva kalandos odüsszeiára indul a nyári szünet első napján Franciahon tájain, hogy megtalálja önmagát, kilépve az iskolai skatulyák és az otthoni légszomj szűkös életteréből. Csábítóan kínálkozik a párhuzam a két kamasz és a két Gondry között: az álmodozó, visszahúzódó, társtalan ceruzazseni (akinek még a szülei sem mennek el az első kiállítására) és a vagány, jó tollú és ügyes kezű barkácsmester az író-rendező művészi spektrumának két pólusa, összetevője – a formabontó úti járművüket jelentő, fűnyírómotorral hajtott, muskátlis ablakú kerekes háznál pedig keresve sem találhatnánk találóbb metaforát az életműből az életműre: egyszerre otthonos, privát mikrokozmosz és kalandokra repítő csodajárgány, amit Tökmag rajzából Gázolaj kalapált össze.

Gondry útra kelő kamaszhősei immár nem bizarr elmetúrákban szabadulni vágyó kamaszlelkű felnőttek, de vérbeli kölyök-kalandorok, akik igazi veszélyekkel és kihívásokkal találják szembe magukat – nem csak a művészi újrakezdés szimbólumai, de a visszatalálásé is egy természetesebb, keresetlenebb életformába, ahol a valóság átélt kalandjai vezetnek el a belső és külső világ megismeréséhez. Míg a Makulátlan elme, az Álmok tudománya vagy a Tajtékos napok főhőse a képzeletbe menekült, addig Tökmag és Gázolaj az életet fedezi fel: az erről szóló film pedig minden eddigi Gondry alkotásnál szerethetőbb, üdébb és meghatóbb bravúr, egyszerűségében is sokkal személyesebb, őszintébb – és megszívlelendőbb – alkotás a Tim Burton- és Wes Anderson-féle örökkamasz szerzői univerzumok elragadóan bájos és szívfájdítóan semmitmondó kortárs stílusgyakorlatainál.

 

TÖKMAG ÉS GÁZOLAJ (Microbe et Gasoil) – francia, 2015. Rendezte és írta: Michel Gondry. Kép: Laurent Brunet. Zene: Jean-Claude Vannier. Szereplők: Ange Dargent (Daniel), Théophile Baquet (Theo), Diane Besnier (Laura), Audrey Tatou (Marie-Thérèse). Gyártó: Partizan / StudioCanal. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 104 perc.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12469