KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/július
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Elvesztett illúziók A magyar politikai film korszakai – 1. rész
• Hegedüs Márk Sebestyén: Holt ügyek Miért rosszak a magyar krimik?
ÁLLATI ELMÉK
• Forgách András: Lili és Hagen Fehér Isten
• Sepsi László: Borzasztó természet Állathorror
• Csiger Ádám: Rossz nevelés Samuel Fuller: Fehér kutya
FEMME FATALE
• Pápai Zsolt: Kleopátra lánya Százéves a femme fatale
• Zsubori Anna: Freud a Disney-kastélyban Demóna
DIVATMOZI
• Tüske Zsuzsanna: Yves Saint Laurent Divat-vásznak
• Varró Attila: Divatképek és Nagyítás Fotós-montázs
LENGYEL FILM
• Zalán Vince: Öt nem könnyű darab Krzysztof Zanussi
• Pályi András: Ki vagy? Lengyel Filmtavasz
HÖLLERING
• Kelecsényi László: Höllering a Hortobágyon Beszélgetés Szekfü Andrással
• Szekfü András: A puszta meséje Passuth László és a Hortobágy-film
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Eszköztelenül Wiesbaden - goEast Filmfesztivál
• Buglya Zsófia: Filmhangok vegyeskarra Linz – Crossing Europe
• Mátyás Győző: A tabuk ellen Krakkó
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Apokalipszis, mindig Hiroshi Sakurazaka: A holnap határai
• Kránicz Bence: Továbbélők Doug Liman: A holnap határa
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: A kánon joga Gelencsér Gábor: Eredendő máshol
HATÁRSÁV
• Szabó Dénes: Szerepjáték tárgyakkal Beszélgetés Szöllősi Gézával
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Szuperhősök, labdával Futball és reklám
• Pernecker Dávid: Szilíciumláz Mike Judge: Szilícium-völgy
KRITIKA
• Sepsi László: A deviancia varázsa Frank
• Barotányi Zoltán: Első fokon Ítélet Magyarországon
• Vajda Judit: Őserdők hősei Volt egyszer egy erdő; Amazónia
MOZI
• Barkóczi Janka: A pokol kapujában
• Jankovics Márton: Meteora
• Vajda Judit: Csillagainkban a hiba
• Margitházi Beja: A pap gyermekei
• Kránicz Bence: X-Men: Az eljövendő múlt napjai
• Sepsi László: A tengerre várva
• Huber Zoltán: Istenek kalapácsa
• Csiger Ádám: Már megint lakótársat keresünk
• Andorka György: Hogyan rohanj a veszTEDbe?
• Varró Attila: Kavarás
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Európa visszatér PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Latin-amerikai portrék

Jackie

Soós Tamás Dénes

Jackie – amerikai-chilei-francia, 2016. Rendezte: Pablo Larraín. Írta: Noah Oppenheim. Kép: Stéphane Fontaine. Zene: Mica Levi. Szereplők: Natalie Portman (Jackie Kennedy), Caspar Phillipson (John F. Kennedy), Peter Sarsgaard (Robert Kennedy), (Lyndon B. Johnson), Greta Gerwig (Nancy), Billy Crudup (Az újságíró). Gyártó: Wild Bunch. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 100 perc.

 

Legalább Liberty Valance, de azt is mondhatnánk, JFK óta tudjuk, hogy amikor a legendából tények lesznek, a legendát kell publikálni. Tudta ezt Jackie Kennedy is, aki alig egy héttel a férje halála után, a Life magazin interjújában teremtette meg a JFK elnökségét kérészéletű édennek láttató Camelot-mítoszt, és tudja Pablo Larraín is, aki arra tesz kísérletet, hogy egymás mellé nyomtassa a kettőt, és nemcsak a legendát, de a legendát inspiráló valóságot is közzétegye. Az életrajzi filmek kényelmes dramaturgiáját elvető, hősnője életéből csupán töredékeket felvillantó gyászfilm gerincét épp ez az interjú adja, amelyben a politikusfeleség a saját és férje imidzsét is kontrolláló médiamanipulátornak mutatkozik, de a Jackie legnagyobb erénye, hogy a bábjátékos portréja mellé másikat is illeszt. A megtört özvegyét, a helyét kereső feleségét, és persze a privátszféráját óvó közszereplőét, aki férjéhez hasonlóan nemcsak azt érzékelte, hogy a valóságnál – a tényleges eredményeknél – immár fontosabb a valóság látszata, hanem azt is, hogy a JFK elnökséget idealizáló legendával építhet csak olyan sáncot maga és a magánéletében leskelődő nagyközönség közé, ami mögé elbújhat. Larraín, aki már a ban is kesernyés iróniával firtatta a média örökké manipulatív természetét, azt kutatja, mi volt a valós, és mi a megjátszott Jackie életében, és megint arra a következtetésre jut, hogy bár a politika színházában nem lehet és talán nem is érdemes a kettőt szétszálazni, a vizuális manipuláció mögött a folyamatot kézivezérlő embert is fel kell mutatni a maga vágyaival és hibáival egyetemben. Még akkor is, ha most csak a valóságnál nagyobb legendát, a mítoszalkotó mítoszát találja a színfalak mögött, mert abban is látni lehet az emberit: a gyilkosság sokkját, a gyász drámáját, a férfiak – Bobby Kennedy, Johnson emberei – akaratával folyvást megküzdő nő barikádharcait, melyek hatásukat a saját kora számára is elsősorban ikonikus képeken létező Mrs. Kennedy emlékezetes fotóinak (LBJ beiktatása, JFK temetése) mitikus erejű újraalkotásából nyerik. Abból, hogy Larraín gondolatgazdag, de rideg szépségű filmje annak a törékeny, de erős, félénk, de magabiztos nőnek ábrázolja Jackie-t, mint a megengedő utókor, csak közben hozzáfűzi: érdemben, tartásban, illúzióteremtésben bizony ő is ízig-vérig Kennedy volt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/02 27-28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13058