KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/szeptember
A NAGY HÁBORÚ (1914-1918)
• Fáber András: Az őskatasztrófa Francia filmek az első világháborúról
• Schreiber András: Nyugaton a helyzet Németek az első világháborúban
• Takács Ferenc: A régi hazugság Angolszász filmek az első világháborúról
• Szekfü András: „E filmeknek csak ürügy a háború” Beszélgetés Ormos Máriával
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Kata: Az elit klub felrobbantása Beszélgetés Pálfi Györggyel
• Szíjártó Imre: Köszönik, lehetnének jobban Határon túli magyar film: Szlovákia
FILMISKOLA
• Grunwalsky Ferenc: Tükör előtt A filmszínészek képzéséről
HOLLYWOODI CSILLAGOK
• Orosdy Dániel: Mindenki álomgyára Hollywoodi önvizsgálat
• Varró Attila: Családi paraziták Térkép a csillagokhoz
SZEXTÉTIKA
• Kelecsényi László: A képmás és a modellje Sylvia Kristel: Meztelenül
• Veress József: Szex a vásznon Kelecsényi László: Filmszextétika
ÉLETKÉPEK
• Margitházi Beja: Átkeretezett életek Michael Apted: Up
• Szabó Ádám: Mikor a gyermek gyermek volt Sráckor
TÖRÖK FILM 100
• Barkóczi Janka: A Zöld Fenyő örökösei 100 éves a török film – I. rész
• Gyenge Zsolt: A távolság poétája Nuri Bilge Ceylan
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Élet a halál után Misztikus melodrámák
• Pernecker Dávid: A bűnhődés senkiföldjén Rectify
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Nem az a háború John Le Carré: Az üldözött
KRITIKA
• Czirják Pál: „És íme, remekül van a fiú” Zomborácz Virág: Utóélet
• Soós Tamás Dénes: Muszklimítoszok Hercules-filmek
MOZI
• Vajda Judit: Michel Houellebecq elrablása
• Varga Balázs: Ida
• Kovács Kata: Az élet ízei
• Csiger Ádám: A csodabogár
• Árva Márton: Az ígéret földje
• Baski Sándor: Heli
• Andorka György: Lucy
• Varga Zoltán: Oculus
• Kránicz Bence: The Expendables - A feláldozhatók 3.
• Sepsi László: A galaxis őrzői
• Varró Attila: Tini nindzsa teknőcök
• Kovács Marcell: A vihar magja
DVD
• Pápai Zsolt: Muhammad Ali a Legfelsőbb Bíróság ellen
• Czirják Pál: Másfélmillió lépés Magyarországon
• Kránicz Bence: A másik csaj
• Géczi Zoltán: Műkincshajsza
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Szuperhősök áradata PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Élet, könnyek, szerelem

Bánlaki Viktor

 

Valamikor, tán húsz éve is megvan, a szovjet mozikban – majd idehaza – nagy sikerrel, de nagy vitákat is kavarva vetítettek egy szovjet filmet, Marlen Hucijev Mi, húszévesek című munkáját. Sokunknak, az akkori húszévesek nemzedékének életre szóló élménye maradt. Most, a húsz év előtti negyven-ötvenévesek szerencsésebbjei – akik kevés kivétellel a vita-barikád másik oldalán álltak akkor – megérhették, hogy róluk is elkészüljön egy hasonmás alkotás, amelynek rendezője, Nyikolaj Gubenko bátran adhatta volna a „mi, hetvenévesek” címet. Hucijev féldokumentarista-féljátékfilmes módszere újult meg itt, lágyabb színekkel, modernebb eszközökkel.

Egy – vélhetőleg közép-oroszországi – „öregek otthonában” vagyunk. Az egykori földesúri kastély omladozik, a park az állandó ősz bágyadtságát leheli. Szelíd matrónák, virgoncságot mutató öreg legények, tolókocsis vagy éppen betegágyban tengődő aggastyánok népesítik be a múltnak ezt az álmodozó világát; az élet itt csak pislákol, az élet odakinn zajlik. Turgenyev öregjei menekülnek az emlékeiktől, és mégis azok által léteznek, azok által odázzák el a végzetes határt, amelynek csendje azonban a kínos pontossággal megszervezett napok minden percére rátelepül. Új orvosnő érkezik az otthonba – Zsanna Bolotova, a húsz évvel ezelőtt ünnepelt szépségű színésznő játssza káprázatosan –; inkább finom lényével, csalódásokon nevelt ráérzéseivel, jelenlétével és kevésbé a szegényes műszerekkel gyógyítja a betegeket, s még inkább az egészségesnek látszókat. Az otthon képe már-már idillikus: íme, így élvezik a megérdemelt pihenés hónapjait-éveit (kinek mennyi jut) az egyáltalán nem silány öltözetű, a társadalom által megbecsült, tisztességesen ellátott öregek. Igaz, látogatók nem jönnek hozzájuk, a külvilág a túlsó parton nyüzsög, ám mindegyikük úgy tudja, ennél jobb soruk nekik már nem is lehet. Lám, az igazgató is jó ember: ugyan kilométerekre üvöltő hangosbeszélőn közli az ajánlottan közös programokat, ugyan „kontingensnek” nevezi a szürkehajú tömeget, de szívén viseli a sorsukat, bár nem velük, hanem a húsos idomú konyhalány csiklandozó társaságában fogyasztja többfogásos ebédjét. Nincs miért lázadni itt, és nem is vetemedik erre egyikük sem, hacsak az nem számít lázadásnak, hogy a haldokló öreg férfi felépül, hogy érzései, mi több, érzelmei is vannak, és hogy ezeket az érzelmeket táplálni is meri a valaha sztárcsillogású egykori énekesnő. Persze más is makrancoskodik: a háború katonája kutyát lop be, az öreg tolószékes értelmiségi többször elmondja, hogy a szenilitásra egyetlen gyógyszer van, a guillotine, s még a gondnok-mindenessel is bajok vannak: tántoríthatatlanul részeges. Csak egy bentlakó lázad csupán: az orvosnő, s ő is csak az igazgató s nem a lét kérlelhetetlen rendje ellen, hiszen tudja, hogy ahhoz a régi mesék varázsfüve kellene. Ebben a csendre ítélt világban azonban a lázongásnak nincs értelme: az igazgató nagyhangú parancsuralma nem feledtetheti saját magával sem, hogy ő is ide van szögezve; az egykori énekesnő nyolcvanadik születésnapjának ünnepségei ugyan visszahozzák a látszólagos idillt, de az idő visszafordíthatatlanságáról, az érzelmek parazsának kihunyásáról is tudósítanak. Zsanna Bolotova, az orvosnő szerepét játszva sugározza magából, hogy emlékszik még húszéves korának ragyogására, de negyvennégy esztendősen már jól tudja: a következő húsz év – amely nála talán nem az öregek otthonába vezet – éppúgy fog elzúgni fölötte, mint a film megkülönböztethetetlenül kitűnő alakítást nyújtó hivatásos és amatőrszínész öregjei fölött.

Gubenko filmjének lírája az élet késői hétköznapjainak igaz érzelmeit vetíti elénk, szégyenlős melankóliával, az emelt fővel várt elmúlás rettenetében is emberségesen. A rendező mesterségbeli tudása, kitűnő színészvezetése, minden sziporkázástól mentes ábrázolásmódja láttán azt mondhatjuk: talán remekmű született.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6021