KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/szeptember
A NAGY HÁBORÚ (1914-1918)
• Fáber András: Az őskatasztrófa Francia filmek az első világháborúról
• Schreiber András: Nyugaton a helyzet Németek az első világháborúban
• Takács Ferenc: A régi hazugság Angolszász filmek az első világháborúról
• Szekfü András: „E filmeknek csak ürügy a háború” Beszélgetés Ormos Máriával
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Kata: Az elit klub felrobbantása Beszélgetés Pálfi Györggyel
• Szíjártó Imre: Köszönik, lehetnének jobban Határon túli magyar film: Szlovákia
FILMISKOLA
• Grunwalsky Ferenc: Tükör előtt A filmszínészek képzéséről
HOLLYWOODI CSILLAGOK
• Orosdy Dániel: Mindenki álomgyára Hollywoodi önvizsgálat
• Varró Attila: Családi paraziták Térkép a csillagokhoz
SZEXTÉTIKA
• Kelecsényi László: A képmás és a modellje Sylvia Kristel: Meztelenül
• Veress József: Szex a vásznon Kelecsényi László: Filmszextétika
ÉLETKÉPEK
• Margitházi Beja: Átkeretezett életek Michael Apted: Up
• Szabó Ádám: Mikor a gyermek gyermek volt Sráckor
TÖRÖK FILM 100
• Barkóczi Janka: A Zöld Fenyő örökösei 100 éves a török film – I. rész
• Gyenge Zsolt: A távolság poétája Nuri Bilge Ceylan
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Élet a halál után Misztikus melodrámák
• Pernecker Dávid: A bűnhődés senkiföldjén Rectify
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Nem az a háború John Le Carré: Az üldözött
KRITIKA
• Czirják Pál: „És íme, remekül van a fiú” Zomborácz Virág: Utóélet
• Soós Tamás Dénes: Muszklimítoszok Hercules-filmek
MOZI
• Vajda Judit: Michel Houellebecq elrablása
• Varga Balázs: Ida
• Kovács Kata: Az élet ízei
• Csiger Ádám: A csodabogár
• Árva Márton: Az ígéret földje
• Baski Sándor: Heli
• Andorka György: Lucy
• Varga Zoltán: Oculus
• Kránicz Bence: The Expendables - A feláldozhatók 3.
• Sepsi László: A galaxis őrzői
• Varró Attila: Tini nindzsa teknőcök
• Kovács Marcell: A vihar magja
DVD
• Pápai Zsolt: Muhammad Ali a Legfelsőbb Bíróság ellen
• Czirják Pál: Másfélmillió lépés Magyarországon
• Kránicz Bence: A másik csaj
• Géczi Zoltán: Műkincshajsza
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Szuperhősök áradata PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

„Éljen a nemzet”

Ludassy Mária

A Marseillaise-t Jean Renoir 1937-ben forgatta. Nem tartozik a remekművei közé, ám mint nagy legendaképző történelmi film tartandó számon: a francia Népfront vetítette vissza 1792-re álmait.

A francia forradalom 200. évfordulója kapcsán kibontakozó vita, kiváltképp Furet és iskolájának „revizionista” történetírása után ma megdöbbentően „szoc. reál” típusúnak tűnik föl Renoir filmje: a reakció (e néven nevezve) oly sötétben bujkáló, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, az „Osztrák nő” nem csak ellenforradalmi, de kurva is, férje, a király falánk és buta, az arisztokrácia fényt űz és kegyetlenkedik – rögtön az elején gályára akarnak küldeni egy parasztot, aki „leütvén egy rossz galambfiat” úrbéri jogokat sértett. A szerelmi szál is kellően szentimentális – a főhős és szíve választottja közt az első csók csak akkor csattan el, midőn hősünk haldoklik a királyi palota ostrománál szerzett halálos sebe következtében. Ám ahogyan e sebet szerezte, az délkörünkön némi reflexióra adhat alkalmat a pusztán külső jegyek alapján akár A jégmezők lovagja jellegű történelmi-nemzeti mítoszteremtő filmek típusához sorolható alkotás apropójából. Ugyanis hősünk éppen a királyi palotát védő svájci testőrök egyikével próbált fraternizálni – „Állj a nép közé!” unszolta, midőn orvul lelőtték. A filmben fel-felhangzik a „Vive la nation!” az „Éljen a nemzet!” kiáltása, ám sohasem az idegenek (másnyelvűek, másfajúak) ellenében, hanem a francia királlyal, a francia főnemességgel szembeni forradalmi érzület kifejezéseképp. „Mi a nemzet?” teszi fel a renani kérdést a francia hazafias érzelmektől nem egészen mentes marseille-i erődparancsnok az erődöt a francia nemzet nevében lefoglaló forradalmár-katonának, s az így válaszol: „egymást segítő polgárok szabad társulása”. Vérről, génről, talajgyökérről és egyéb németes-mélymagyar mítoszi kellékről szó sincs: a Társadalmi szerződés szép fikciója szerint a nemzet szabad társulás konstituálta köztársaság, ahol is a demokratikus alkotmány elfogadása tesz a politikai nemzet részévé – és tesz attól idegenné (a legtöbb francia ős felsorolása ellenére is) a politikai illojalitás, a köztársaság eszméjének el-nem-fogadása. Ezért mondhatta magától értetődően naiv sanculotte hősünk a svájci gárdistának: „állj a nép közé”, mert „osztály-” és nem faji alapon definiálta a népet – ahogy mutatis mutandis az emigránsok között is az „osztályszolidaritás” döntötte el az osztrák–porosz csapatok behívását a franciák forradalmi népe ellenében. Az „éljen a nemzet” kiáltás azt jelentette, hogy „haljon a király”, ám magában foglalta a világ demokratáinak „francia” állampolgárságát: Bentham és Paine, Priestley és Pestalozzi a demokratikus köztársasági berendezkedés híveként lettek magától értetődő módon „franciák”, ahogy a Gironde kozmopolita világforradalmárai is úgy vélték, hogy német vagy olasz földre a francia szuronyok nem a franciák oktrojált alkotmányát, hanem az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát masíroztatják be, ergo ez a francia hódítás a világszabadság térhódítását jelenti.

Ám megjelenik a filmben – igaz, idealizálva-mitizálva – e rousseau-i direkt-demokratikus népfenség- és nemzetfogalom antiliberális felfogásának előjátéka is. A Jakobinus Klubban elhallgattatott girondista szónoknak ugyan egyik klubtársa még a védelmére kelt – „e társaságban mindenkit megillet a szólásszabadság joga” –, ám a plebejus demokratikus forradalmi igazság hevülete nem csak az „ellenforradalmi”, de a forradalmon belüli eltérésnek-ellenzéknek sem sok teret hagy. A „honfiak” által legtöbbet aposztrofált két név – Marat és Robespierre – tették őshonossá francia földön azt az ideológiát, mely szerint „az országban csak két párt van: a nép és a nép ellenségei”, s bár kétségkívül nem faji-leszármazási alapon, de nem kevésbé kíméletlen módon kívántak leszámolni a „nép ellenségének” nevezett mássággal. Az egységes népakarat forradalmi-demokratikus mítosza éppoly radikálisan kizárja a nemzet testéből az eltérő gondolkodásmód, a kritikus kétely, a nem kellő mértékű hazafias hevület képviselőit, mint majdan a németek etnikai-erkölcsi egységnek felfogott nép- és nemzetfogalma. Ám a francia nemzetfogalomban – még a legkevésbé szabadelvű változatában is – benne van a szabad választás motívuma: a demokratikus köztársaság polgárává nem születési véletlen, hanem tudatos döntés tesz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/10 21-22. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=742