|
|
|
Láttuk mégÁllamérdekHarmat György
Lehet ötvözni a politikai gyilkosságok anatómiáját, a krimit és az átélhető sorstörténeteket. Ennek legszebb példája nem is a hatásos, de művészileg vitatható Z..., hanem Pontecorvo remekműve: Az algíri csata. Az eredményhez szükségeltetnek: világos elemzés, a filmeszközök dinamikája, ügyes dramaturgia és emberek, akikért izgulhatunk.
Mi az államérdek? El kell némítani, akár gyilkosság árán is, aki le akarja leplezni a francia kormány nagy pénzt hozó részvételét a piszkos fegyvereladási üzletekben, helyi háborúk szításában. E film érvényes bizonyítási eljárásának hitelét rontják a forgatókönyv naivságai éppúgy, mint az, hogy a dialógusok egytől egyig közhelyek. Holott éppen a látványos filmeszközök nélküli párbeszédes jelenetekre épül, egyébként jól szerkesztetten. A figurák mérlege a „rosszak” oldalára billen, mivel Jean Yanne és Michel Bouquet játéka természetes, míg a „jó” François Périer-é teátrális. A szereplők közös sorsa, hogy nem kaptak emberábrázolási feladatot.
Mi az Államérdek? A jó szándékú könnyfacsarás hol ügyesebb (Nem zörög a haraszt), hol ügyetlenebb (Mindenkinek a maga keresztje) kezű mesterének, André Cayatte-nak, a többinél szikárabb, igen szókimondó, igen sablonos filmje.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1388 átlag: 5.53 |
 |
|
|
|
