Világűrfilmek

Az avantgárd film és a sci-fi

Etűdök szupernovára

Lichter Péter

Az avantgárdból technikai képzettségük révén az absztrakt filmesek kerültek legközelebb a hollywoodi filmstúdiókhoz.

Ha az avantgárd (vagy kísérleti) filmekre gondolunk, akkor általában a hollywoodi filmipartól a lehető legtávolabb eső, öntörvényű és nehezen megközelíthető műalkotások jutnak az eszünkbe. Pedig a kísérleti film száz éves története során gyakran került meglepően szoros kapcsolatba a fősodorbeli filmiparral – habár erre a különös nászra több évtizedet kellett várni, egészen a tudományos-fantasztikus filmek inváziójáig.

Az avantgárd film változatos képet mutató csoportján belül az absztrakt filmesek kerültek legközelebb a hollywoodi filmstúdiókhoz. Első látásra talán meglepőnek tűnik, hogy a leginkább elvont, nonfiguratív képekkel dolgozó művészeket szippantotta fel az Álomgyár, de ha a szigorúan szabványosított gyártási mechanizmussal dolgozó filmipar nézőpontjából tekintünk a kísérleti film tulajdonképpen teljesen amatőr körülmények között dolgozó magányos művészeire, akkor ez a választás már nyilvánvaló. Az absztrakt filmesek ugyanis az avantgárd film technikailag legmagasabban képzett művészei, akik alkotásaikkal újabb és újabb mozgóképes technikákkal kísérleteznek. A „kísérleti film” minden más esetben semmitmondó terminusa az ő esetükben bátran használható: az absztrakt filmesek a szó valódi értelmében új formákkal és technikákkal kísérleteztek, nemegyszer magas szintű mérnöki tudással hoztak létre korábban nem létező apparátusokat. Ez pedig komoly értékkel bírt a második világháború utáni amerikai filmiparban.

Az első technikailag is magasan képzett absztrakt filmes a német Oskar Fischinger volt, aki elsőként kísérletezett a színes filmben rejlő lehetőségekkel. Olyan nonfiguratív animációs filmeket készített, amik az érzékek összekuszálására épülő szinesztéziás hatást modellezték: ezek közül a Composition in Blue (1935) volt a legfontosabb. Fischinger egyébként abból a szempontból is úttörő volt, hogy az avantgárd filmesek közül elsőként ő tudott jövedelmező bérmunkákat vállalni a filmiparban: például rakétaterveket készített Fritz Lang 1929-es sci-fijéhez, A Hold asszonyához. Később Fischinger sok más honfitársához hasonlóan az Államokba emigrált, ahol komoly hatással volt a negyvenes években induló absztrakt filmesekre, legfőképpen a Whitney testvérekre.

John és James Whitney valósította meg azt a mérnök-művész ideált, amit Fischinger korábban elkezdett: az idősebb testvér, John a háború előtt zeneelméletet tanult Angliában, később pedig a Lockheed Aircraft Factory-ban dolgozott nagy sebességű fototechnikai eszközök fejlesztésén és egyéb olyan képalkotási kísérleteken, amik révén felbecsülhetetlen technikai tudást halmozott fel. Később az ötvenes években az IBM ösztöndíján készítette el az első számítógép által generált vizualizációkat, az ő nevéhez fűződik tehát a ma ismert grafikus interfészek őseinek kifejlesztése is. Whitney módszeresen használta fel a legújabb technológiákban fejlő lehetőségeket, filmjei, mint a Permutation, a Catalog vagy a Matrix ezen eszközök tesztfilmjei is voltak egyben. Gene Youngblood, a nagy hatású Expanded Cinema című, 1971-ben megjelent médiateoretikai könyv szerzője Whitney-ben a jövő művészét ünnepelte, aki egy zenész vagy festő intuícióját képes egy mérnök tudásával és fegyelmével kombinálni. Youngblood az expanded cinema („kiterjesztett film”) fogalma alá azokat a műalkotásokat sorolta, amelyek a legkorszerűbb technológiákkal kitágították a médium esztétikai horizontját.

A Youngblood által ünnepelt művészek közé tartozott Jordan Belson is, aki Whitney-hez hasonlóan korábban soha nem használt technológiákkal kísérletezett: röntgengépekkel, számítógépekkel és a legújabb képalkotói eljárásokkal alkotta meg az absztrakt filmjeit, amiket gyakran San Francisco legnagyobb planetáriumában vetítettek elektronikus zenei kísérettel – ezzel Belson tulajdonképpen a VJ-műfaj egyik pionírja is volt. Jordan Belson művészete állt a legközelebb a tudományos fantasztikus zsánerhez, nem véletlen, hogy később ő lett Hollywoodban a legtöbbet foglalkoztatott kísérleti filmes. Legszebb munkái közül a Re-Entry (1964) John Glenn 1962-es űrutazásáról szól, egészen pontosan az űrhajó légkörbe való visszatéréséről: ez volt a NASA Mercury-programjának egyik legfontosabb állomása, hiszen az asztronauta az első amerikaiként több mint négy órát töltött űrhajójával Föld körüli pályán. Az űrhajózás e korai, fapadossága ellenére heroikus korszakáról forgatott sikeres játékfilmet Philip Kaufman 1983-ban Az Igazak címmel. A filmben felbukkannak Belson ködösen vibráló absztrakt képei is: Kaufman a légköri jelenségek ábrázolására kérte fel a kísérleti filmest. Az alapvetően realista hangvételű, a megtörtént eseményeket hűen követő film inkább tekinthető „tudományos-történelmi” filmnek, mint tudományos-fantasztikusnak; ám Belson absztrakt képeinek hála néhány pillanatra a fantasztikum került előtérbe. A sci-fi zsánerében készült hollywoodi filmek alapvetően ehhez hasonlóan használják az absztrakt filmek képsorait: olyan jelenségek ábrázolására, amik előtt a mindent racionalizáló tudomány tanácstalan marad.

Az ötvenes-hatvanas évektől kezdve megszaporodtak az űrutazással, az ismeretlen világokba tett kalandokkal foglalkozó történetek, amelyek értelemszerűen új, a közönség által még soha nem látott látványvilágokat kívántak. A sci-fi irodalomhoz képest a film éppen az attrakcióval tudott többet nyújtani: a lélegzetelállító látványvilággal csábított. Az absztrakt filmesek speciális tudása ekkor jött kapóra, hiszen olyan képsorokat tudtak alkotni, amilyeneket a közönség még sohasem láthatott – Belson és Whitney különböző sci-fik vizuális effektusaiért feleltek, illetve tanácsadóként vettek részt a munkálatokban. Ez az átjárás a fősodor és az avantgárd között a hetvenes évek második felétől vált szinte mindennapossá, amikor a tudományos-fantasztikus zsáner a legnagyobb nyári sikereket tudta kitermelni.

Az absztrakt film formavilágának legközismertebb fősodorbeli megjelenése Stanley Kubrick klasszikusához, a 2001:Űrodüsszeiához kötődik. Kubrick a fiatal trükkmesterrel, Douglas Trumbull-al hónapokig tanulmányozta Belsonék absztrakt filmjeit, illetve fel is kérték John Whitney-t, hogy adjon technikai tanácsokat a film utolsó negyedében megjelenő, majdnem tíz perces absztrakt képsorhoz, a Csillagkapu-szekvenciához. Az elhíresült jelenetben a film egyik szereplője, David Bowman asztronauta egy ismeretlen tér-idő járaton száguld keresztül, hogy később saját halálának és újjászületésének legyen tanúja. A Ligeti György zenéjével aláfestett szédítő képsor Kubrick filmjének fő attrakciója lett, ezzel az avantgárd esztétikája széles tömegek számára lett elérhető. A sci-fi szinte azonnal kultikussá vált a fiatalok körében, a virágzó hippikultúra legelszálltabb éveiben voltak olyan nézők, akik csak a Whitney által inspirált absztrakt jelenetre ültek be a moziba.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2016/09 40-42. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12862

Cikk értékelése:

szavazat: 11 átlag: 6.55