Láttuk még

A pillangókisasszony visszatérése

Kapecz Zsuzsa

A szovjet filmgyártásban virágkorát éli a híres művésznők pályafutását bemutató filmek készítése. Nemrég idézték meg Anna Pavlovát és Ljubov Orlovát a filmvásznon, most pedig a neves ukrán énekesnő, Szolomija Kruselnyicka került sorra. Kruselnyicka egy galíciai kis faluból indult el a világot jelentő deszkák felé, első sikereit a lvovi operánál aratta, majd Pétervár, Bécs, Milánó következett, végül a forradalom után a lvovi konzervatórium tanári katedrája. Szerepléseinek fénykorában együtt énekelt Carusóval és Batoccianival; Puccini személyes barátságát élvezte, aki rábízta a Manon Lescaut főszerepét, később pedig az először kifütyült Pillangókisasszony eléneklését, ami a művésznő pályájának csúcsát jelentette.

Mindezt és a fontosnak vélt magánéleti vonatkozásokat a rendező, Oleg Fialko érdekes szerkezetű filmben tudatja a nézővel. A Zűrzavaros út és a Kemény ember című munkái után, amelyek egészen más stílusúak voltak, és más környezetben játszódtak, Fialko megpróbált váltani, témában is, formailag is. A már idős énekesnő maga mesél az életéről, és a különböző idősíkok szeszélyesen, „az emlékezet mechanizmusát követve, nyugtalanul hullámzónak, felbukkannak, eltűnnek... A film magas színvonalú képi és zenei kultúráról tanúskodik...” (Szovjetszkaja Kultura, 1983. szept. 10.) Kétségtelen, hogy az elsőfilmes operatőr, Gennagyij Engsztrem az újonc berendezőkkel együtt bravúros munkát végzett, a századelő gyönyörű szecessziós ruháiban, épületeiben, tárgyaiban tobzódnak a képek. A sajátos szerkezet azonban nem szolgál azzal az újszerűséggel, amellyel eleinte biztat: a cselekmény akadozik, a párbeszédek fülsértően didaktikusak, és a szintén ezzel a filmmel debütáló Jelena Szafonova alakítása elég jellegtelen.

A film legvégén, néhány archív fotó segítségével megjelenik előttünk az igazi Kruselnyicka. Határozott tekintetű, karakteres vonású, dekoratív jelenséget látunk; de annak találgatása, hogy milyen volt valójában – akár a színpadon, akár a kulisszák mögött – továbbra is a képzeletünkre marad: Fialko filmje semmiképp sem róla szól, inkább csak igényes esztétikai kézikönyv a szecesszió barátainak.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1985/09 46. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6024

Cikk értékelése:

szavazat: 1333 átlag: 5.58