KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/december
MAGYAR MŰHELY
• Baski Sándor: Leltár miatt nyitva Magyar Filmhét
• Jankovics Márton: A bőség zavara Magyar Filmhét: kísérleti- és játékfilmek
• Gelencsér Gábor: Máskép(p) Magyar falu
• Schubert Gusztáv: Tizenkét szék Film, kritika, forgalmazás
• Stőhr Lóránt: Emberképző Illés György (1914-2006)
• Kolozsi László: Zászlómon a magyar színészek Beszélgetés Fazekas Csabával
EMBER AZ ŰRBEN
• Baski Sándor: A végtelenbe és tovább Csillagok között
• Hirsch Tibor: Féreglyuk-feeling Az univerzum meghódítása
ORWELL 1984
• Czigányik Zsolt: A Nagy Testvér árnyékában George Orwell: 1984
SAINT-EXUPÉRY
• Ádám Péter: Rajzolj nekem repülőt Saint-Exupéry és a film
• Saint Eva Marie: Igor Filmnovella
• Sándor Anna: A rózsa vándora A kis herceg mozija
GODARD
• Varró Attila: Fáktól az erdőt Godard: Búcsú a nyelvtől
• Kelecsényi László: Vezetékneve: Godard Az örök rebellis
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Istenek, emberek, rózsák Gdynia
HATÁRSÁV
• Zalán Vince: Szemben a gonosszal Wim Wenders: A Föld sója
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Orvosi acél Steven Soderbergh: A sebész
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Vadkeleten Délibáb
• Sepsi László: A dögevő álma Dan Gilroy: Éjjeli féreg
MOZI
• Barkóczi Janka: GETT - Válólevél
• Baski Sándor: Zárt rendszer
• Árva Márton: Eszeveszett mesék
• Kovács Bálint: Szexterápia A holocaust a lengyel filmben
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Solothurn

Super 8-as demokrácia

Gulyás Gyula

Gulyás János

Tudósítóink beszámolója

El lehet képzelni egy olyan filmszemlét, ahol a különböző rendű-rangú és rendeltetésű műfajok és műnemek együtt vonulnak fel, azaz a Super 8 mm-es mágneshangos „csirkebelek”, a szuper-editált Umatic rendszerű videokazetták éppúgy jelen vannak, mint a normálnak nevezett 35 mm-es „szuperek” kistestvéreikkel, a tizenhatos keskenyekkel, függetlenül attól, hogy valamelyik tévéállomás, filmstúdió vagy csak egy baráti társaság finanszírozta őket; netán egyetlen személy, minden „jogosítvány” nélkül? Ráadásul minden nevező meghívást kap, s a megjelenő hivatalos dokumentumfüzetekben – valamint minden egyes program előtt szóban is – azonos terjedelemben és hangsúllyal közlik a fontosabb életrajzi s gyártási adatokat a másfél órás kosztümös meg az ötperces animációs vagy experimentalista művek előtt.

A kérdés költői. Solothurnban így, együtt jelent meg az a 108 mű, amit az elmúlt esztendő svájci termésének lehet nevezni.

A „nem-szervezettség” látszólagossága uralkodott az egész filmszemlén, kezdve, az információs anyagokon: bárki, aki benevezett, az saját maga vetíthetett is, elvégezhette a reklám- és sajtófőnöki teendőket, azaz vagy mással készíttetett plakátot, vagy ott a helyszínen ő maga – rajzolt-írt-montírozott egyet, s abból annyi tónusos fénymásolatot húzott le ingyen és bérmentve az odaállított xerox-gépen, amennyit elégségesnek vélt az egykori Landhaus lépcsőházainak, folyosóinak, büféjének, mosdóinak a teleragasztására és a helyszíni árusításra is. Ugyanígy a különböző intézmények és csoportok saját kiadványaikat is piacra dobták, – s fogytak is nagy tételben, meglepő módon, nemkülönben a filmfotók és a magnókazettára átírt filmzenék. Mindezekből a vendégek estéről estére kaptak egy halommal, hogy az éjfél utánig tartó vitákon legyen miből tájékozódniuk.

Nincsenek díjak. Semmiféle. Akkor pedig zsűri sem kell. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a solothurni filmnapokat egy kommuna tartja fenn (azaz minden kiadásukat maguk fedezik), akkor önkéntelenül arra gondolunk: talán ezért megy ilyen jól, ezért ilyen kifejezetten lelkes a hangulat. Itt az alkotók nemcsak szóba állnak egymással, de nyilvánosan is elmondják véleményüket egymás munkájáról.

Két mozihelyiségben és egy video-klubnak nevezett alkalmi teremben párhuzamosan pergett a műsor; délutánonként a széksorok között is ültek, s a hét végére annyira fokozódott az érdeklődés, hogy a programokat teljes egészükben meg kellett ismételni.

De lehet-e mindezt csakugyan komolyan venni?

Mindenesetre Jean-Luc Godard – mint „tiszteletbeli” svájci – elküldte ide a svájci filmintézet igazgatójának szóló „filmlevelét”; egy másik, tizenhárom perces keskeny-filmben Truffaut nálunk is népszerű hősét, Jean-Pierre Léaud-t ismertük föl. Ugyancsak részt vett a szemlén legújabb alkotásával az egyik legnevesebb honi rendező, Alain Tanner; a Light Years Away (Fényévek távolában) című, Cannes-ban díjazott filmjével.

Nem volj nap, hogy ne láttunk volna legalább egy élményszerű alkotást. Mindjárt az elején vetítették az Ich möchte Bundesrat werden (Szövetségi tanácsos szeretnék lenni, rendezője: Tula R. Roy) című, mozgássérültekkel készített dokumentumfilmet, melyben hosszasan megfigyelt és jól szelektált szituációkban követik és analizálják a kamaszokból álló kis csoportot, minden érzelgősségtől mentesen, de bensőségesen. A fiúk egyebek közt állatorvosok felügyeletével beteg háziállatokat gyógyítanak, míg a lányok egy csecsemőotthonban gyerekeket látnak el, védőnők segédletével, intenzív metakommunikációval kísérve. Zárásképpen, a lehetséges jövőt vázolva, egy gyárlátogatáson vesznek részt, ahol az üzemvezető közli, mennyi lesz a bérük, s látjuk, ahogy megfogan lassacskán a gondolat, s ki is mondják: hiába is teljesítenek annyit, mint egy-egy bérmunkás, tizedét se kapják…

Az Unseri Wohnschtross (A mi lakóutcánk) című film alkotója, Urs Berger Super 8-as szinkronhangos kamerájával négy éven keresztül rögzítette az eseményeket, örökített meg kisebb csatákat a különböző szervekkel, míg végül a film hősei elérték, hogy utcájuk „lakóutcává” váljék. S ha 98 perces filmjét feszesebbre vágva értékesebbnek is el tudnánk képzelni, mindenképpen figyelemre méltó készítésének módszere.

Mint vállalkozás volt érdekes a sok filmet bemutató zürichi Cooperativa nicaraguai tudósítása a jelenlegi helyzetről színes Super 8-as, hangos, másfél órás filmen; valamint két videoprogram a tanításban alkalmazható kreativitás buktatóiról, illetve a zürichi diáktüntetésekről, gyár- és épületfoglalásról és a hatóság fellépéséről.

A sok hagyományos technikájú és szellemű animációs munka közül kiemelkedett az egyetlen vonalrajzzal megoldott La Solution (A megoldás, rendezője Maurice Giacomini). A Le ravissement de Frank N. Stein (Frank N. Stein elragadtatása, rendező: Georges Schwitzgebel) a címében is jelzett horrorfilm eszköztárát vonultatja fel, egy kiváló grafikával megoldott szubjektív kamera folytonos rohanásával egymásba nyíló termek során keresztül, míg a maximumig fokozott feszültségben végre valaki felismeri Frankensteint, elsikítja magát, amitől a szörnyeteg egy vetítőgépben futó filmszalaggá változik.

A Notre Dame de la Croisette főhősnőjét a cannes-i fesztivál forgatagában filmezi a rendező (Daniel Schmid), hogy a fogadások, megnyitók, sajtótájékoztatók zűrzavarában statisztáljon, – s hozzá a sztorit utólag vették fel üres helyszíneken, szállodai szobákban.

Végezetül a legmaradandóbb élményt nyújtó filmről, Sebastian C. Schroeder alkotásáról, az O wie Oblomovról (O, mint Oblomov). A szerző ma is gyakorló építészmérnök, s mint ilyen tanított az egyesült államokbeli Utah egyetemén, ahol a film néhány részletét is felvette. A közismert goncsarovi hősre és regényre a monogramon kívül a filmnek és főhősének tudatos „passzív rezisztenciája”, szelleme utal – többsíkúan. A filmen belül portréfilmet láthatunk Nepro mérnökről, miközben élőadással jelentkezik a helyi televízió riporternője. E két médium mellett a mérnök videokazettákon és archívfilmeken jeleneteket idéz fel a múltjából, egy vegyianyaggyártó konszern működéséről, s ezen belül saját privát és társadalmi életének ellehetetlenüléséről. Ezt a filmes-tévés-videós önreflexió-sort, mint egy eredetmondát, keretezik a 68-as zürichi mozgalom eredeti archívfelvételei, s jelölik ki érzelemgazdagon a megtett út, a vállalt döntés elkerülhetetlenségét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/06 40-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7071