Láttuk még

A cukor

Fekete Ibolya

Ha csak valamit is tudnék a tőzsdéről azonkívül, hogy a kapitalizmus egyik legboszorkányosabb intézménye, biztosan élvezném a filmet; e témakörben szerzett ismereteim azonban merőben elméleti jellegűek, így aztán ülök a nézőtéren, mint egy idegen ország kabaréjában, ahol laposnak tűnő poénokon harsányan nevetnek a hazaiak, lévén hogy ők ismerik a kontextust.

Azt még értem, hogy nagymenők nagyban manipulálnak holmi árfolyamokkal, agyafúrt manőverekkel, de a részletek kidolgozását csüggedten feladom úgy a huszadik perc táján, amikor is egy átverés lényegét a „határidőpiac-meghatalmazás” aláíratása képezi.

Persze élvezhetőbb eseményei is vannak a filmnek: két tüneményesen kisstílű szélhámos kalandjai, ama bizonyos kis halaké, akiket a kapitalizmus farkastörvénye szerint előbb-utóbb megesznek majd, csak addig még gyorsan egy nagy játszmába kezdenek. De mire végre eljutunk a valódi mulatságig, a mafla, szemüveges ellenség nadrágjának miszlikbe szabdalásáig vagy a klasszikusan francia fintorokkal megfűszerezett szex-jelenetekig, addigra a történetnek csaknem kétharmadán túl vagyunk.

Elvitathatatlan erénye a filmnek három remek színész játéka. Michel Piccoli nyúlfarknyi szerepben és kopaszon is ragyogó. Jean Carmet kisembere ugyancsak hagyományos francia vígjátéki erényeket mutat: kapzsi, gyáva és utálatos pofozógép, s mégis megőrzi csipetnyi szeretetreméltóságát. Gérard Depardieu tőzsdéző vagánya pedig minden pillanatban elragadó; telivér gesztusai majd szétrepesztik a film gyönge szövetét.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 42-43. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7702

Cikk értékelése:

szavazat: 737 átlag: 5.59