KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/február
NEOWESTERN
• Benke Attila: Vadnyugat jelen időben A western mint parabola
• Szalkai Réka: Mitológia helyett pszichológia Beszélgetés Anders Thomas Jensennel
• Kovács Bálint: „Az ellendrukkereknek lesz igaza” Beszélgetés Miklauzic Bencével
• Baski Sándor: A szabadság tere Parkoló
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: A valóság meglepő ereje Szuperhős és önreflexió
• Sándor Anna: A lúzer színeváltozása Szuperhősök – másképp
TUDÓSOK A MOZIBAN: GENETIKA
• Győrffy Iván: Isten a laborban Genetika
• Géczi Zoltán: A genom lelke Az origó
• Sepsi László: Rossz vér Eugenetika és horrorfilm
MAGYAR MŰHELY
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 2. rész
• Bilsiczky Balázs: Rókatündér Sutapesten Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
• Fülep Márk: A hangok mögötti ember Beszélgetés Pethő Zsolttal
• Veress József: Harmadik nekifutás Kelecsényi László: Klasszikus, kultikus, korfestő
FESZTIVÁL
• Báron György: Fekete éjszakák Tallin
• Teszár Dávid: Koreai riviéra Busan
INTERNET
• Szirmai Gergő: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
• Szűk Balázs: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
FILM / REGÉNY
• Géczi Zoltán: A pokolba és vissza Rendíthetetlen
• Simor Eszter: Testben mondom el Rendíthetetlen
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Győztes és áldozat Amerikai mesterlövész
• Varró Attila: Távoli Behatoló Eszköz Blackhat
• Kránicz Bence: A vesztesek dühe Foxcatcher
• Csiger Ádám: Jazz életre-halálra Whiplash
• Huber Zoltán: Igény szerint Dumapárbaj
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Második esély
• Kolozsi László: Szerelmes nővérek
• Barkóczi Janka: Fehér árnyék
• Varró Attila: Vadon
• Baski Sándor: Öveket becsatolni!
• Roboz Gábor: Esélylesők
• Tüske Zsuzsanna: Későnérők
• Vajda Judit: Vadregény
• Vajda Judit: Vadregény
• Sepsi László: A hetedik fiú
• Csiger Ádám: Mancs
• Huber Zoltán: Elrabolva 3.
• Kránicz Bence: Joker
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Határsáv

Kovásznai-kiállítás

Filmfestmények

Palotai János

Kovásznai György (1934–1983) rajzfilmrendező eredetileg képzőművésznek készült. A festészet szelleme animációit is végigkísérte.

 

Kovásznait utolérte a „végzet”. Egyik korai filmjében (Tükörképek, 1965) egy kutya és egy macska betéved a múzeumba, képmásaikat nézni, amelyeket a film alkotója készített. Most ezek a festmények is bekerültek a Magyar Nemzeti Galéria kiállításába, Kovásznai filmjeivel együtt. Felértékelésük a kor iránti érdeklődéssel, a retróval is magyarázható.

Nemcsak a könyveknek van meg a maguk sorsa, a képeknek is. Kovásznai másik, ’64-es filmjében egy gitáros fiú járkál a régi képtárban, ahol a festmények mellett egy fotón fésülködni kezd egy teltidomú, „barokkos” női akt. Vélhetően a meztelenség miatt tiltották be ezt a rajz-, festmény-, fotó-, mozgókép-kollázsfilmet. Pedig Kovásznai azért is választotta az animációt, mivel ott kevesebb konfliktusra számíthatott, mint festőként. A Képzőművészeti Főiskolát két év után otthagyta (1954) annak akadémizmusa miatt: „a tanárokat tehetségtelennek, a szellemet pedig ostobának tartottam”. A kiállítás megidézi a kort, Ék Sándor, Barcsay Jenő, Bernáth Aurél, Fónyi Géza képeivel, Kovásznai korai „stílusgyakorlataival”, majd a bányákban töltött munkásévek során készített vázlataival, melyek beépültek tíz évvel későbbi filmjébe (A fény öröme) és sötét tónusú festményeibe (Bányában, Tárna).

Kollázsfilmjei emlékeztetnek Vajda Lajos képeire és Korniss Dezső festményeire. Korniss révén ismerte meg a modern európai festészetet és vele együttműködve készítette hatvanas évekbeli filmjeit: Monológ (1963), Gitáros fiú (1964), Reggeltől estig (1967), Egy festő naplója (1968) – ez utóbbi Korniss festményeit szervezi mozgóképsorozattá. A Házasodik a tücsök (1969) Korniss szürreális képeiből indul ki, folytatva a hazai festészeti stílusok képviselőinek a hatvanas évekig történő bemutatásával. A festmények és fotók ötvözésével létrehozott mozgó montázs, „a mozgásban, az el nem szigetelt jelenségek sorozatában látáson” alapul, amit életfilozófiájának tart (hasonlóan Moholy-Nagy Motion in picture-beli megfogalmazásához.) E gondolat esszenciája az Átváltozások, mely 1965-ben elnyerte a mannheimi fesztivál Arany Dukát díját és vele együtt az esseni Volkwang Múzeum ösztöndíját, amit Kovásznai világnézeti okból visszautasított. (Munkái itthon ritkán részesültek elismerésben.) Az Átváltozások „egyetlen mozgásba hozott festmény” filmje, amit a trükkasztalon festett folyamatosan. Ezért alig maradtak meg olyan „fázisképek”, mint amiket a kiállítás a többi filmből bemutat. A montázs, a hangkollázs mellett (Hullámhosszok) a szöveg, a narrativitás foglalkoztatta. Drámákat, regényt, novellákat és elméleti tanulmányokat is írt. Ezek elemző feldolgozása még hátravan. Írt a „totálfilmről” és az „anima véritéről” is. Előbbin az animációs és a natúrtechnika kombinációját értette, amit a Reggeltől estigben és A város a szememen átban igyekezett megvalósítani. Az anima vérité – a dokumentarista valóságábrázolás társítása a képzőművészeti szemléletmóddal – a Rügyfakadásban jelent meg legteljesebben.

Dinamikussága, stílusvariációs képessége a hazai pop-art művelői közé sorolja. Kovásznai azonban nem a popkultúra sztárjairól, hanem a francia forradalom ikonjairól festett sorozatokat (Ca ira). Utolsó éveiben, utolsó munkáiban szintézisre törekedett: a Szülőföld animációs esszé; egyetlen egészestés rajzfilmje, a Habfürdő-musical. Ennek képeit átfestette, „redukálta” – a kiállításon az eredetiek diákon láthatók. Húsz év alatt 32 filmet „festett”. Utolsó nagyméretű vásznain az atomháború, az emberiség pusztulása miatt érzett szorongás helyén (Apokalipszis) már a saját halál félelme érződik (Temető, Szintézis önarcképpel, Alakok zöld háttérben). E monumentális víziók csak a Galéria előcsarnokában fértek el.

A tárlat a múzeumfelfogás változását is jelzi, az intermediális Kovásznai-kiállítás beleillik Greenaway, Lynch, Tim Burton múzeumi megjelenése és a hazai filmes/képzőművészeti kiállítások sorába: Minden mozi (LuMu); BBS 50. (Műcsarnok). A modern kiállításrendezés multimediális alapkellékeinek itt funkciója van. Az elegancia, amivel Hegyi Lóránd Kovásznait jellemezte, áthatja az életműkiállítást (világítás, a képek elhelyezése, háttér-színek) és a könyvet is, amit a Vince Kiadó jelentetett meg, benne Iványi-Bitter Brigitta művészettörténész (a kiállítás kurátora) Kovásznai-monográfiájával, illetve digitalizált filmekkel és képekkel.


Magyar Nemzeti Galéria 2010. június 5. – szeptember 26.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/08 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10246