KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/február
NEOWESTERN
• Benke Attila: Vadnyugat jelen időben A western mint parabola
• Szalkai Réka: Mitológia helyett pszichológia Beszélgetés Anders Thomas Jensennel
• Kovács Bálint: „Az ellendrukkereknek lesz igaza” Beszélgetés Miklauzic Bencével
• Baski Sándor: A szabadság tere Parkoló
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: A valóság meglepő ereje Szuperhős és önreflexió
• Sándor Anna: A lúzer színeváltozása Szuperhősök – másképp
TUDÓSOK A MOZIBAN: GENETIKA
• Győrffy Iván: Isten a laborban Genetika
• Géczi Zoltán: A genom lelke Az origó
• Sepsi László: Rossz vér Eugenetika és horrorfilm
MAGYAR MŰHELY
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 2. rész
• Bilsiczky Balázs: Rókatündér Sutapesten Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
• Fülep Márk: A hangok mögötti ember Beszélgetés Pethő Zsolttal
• Veress József: Harmadik nekifutás Kelecsényi László: Klasszikus, kultikus, korfestő
FESZTIVÁL
• Báron György: Fekete éjszakák Tallin
• Teszár Dávid: Koreai riviéra Busan
INTERNET
• Szirmai Gergő: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
• Szűk Balázs: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
FILM / REGÉNY
• Géczi Zoltán: A pokolba és vissza Rendíthetetlen
• Simor Eszter: Testben mondom el Rendíthetetlen
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Győztes és áldozat Amerikai mesterlövész
• Varró Attila: Távoli Behatoló Eszköz Blackhat
• Kránicz Bence: A vesztesek dühe Foxcatcher
• Csiger Ádám: Jazz életre-halálra Whiplash
• Huber Zoltán: Igény szerint Dumapárbaj
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Második esély
• Kolozsi László: Szerelmes nővérek
• Barkóczi Janka: Fehér árnyék
• Varró Attila: Vadon
• Baski Sándor: Öveket becsatolni!
• Roboz Gábor: Esélylesők
• Tüske Zsuzsanna: Későnérők
• Vajda Judit: Vadregény
• Vajda Judit: Vadregény
• Sepsi László: A hetedik fiú
• Csiger Ádám: Mancs
• Huber Zoltán: Elrabolva 3.
• Kránicz Bence: Joker
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Györffy Miklós: Mágia és mesterség

A Bergman-univerzum

Murai András

Györffy Miklós a teljes életmű ismeretében bővítette és gondolta újra 1976-os Bergman-monográfiáját.

 

Bergmanról írni „számomra régóta személyes ügy”, olvashatjuk Györffy Miklós vallomását könyvének – Mágia és mesterség. Ingmar Bergman művészete – előszavában, és rögtön az ötszáz oldalas monográfia legelején lelki rokonságot érzek a szerzővel. Talán ő is arra gondol, hogy Bergman azon alkotók közé tartozik, akiknek filmjeit nem csak filmtörténeti jelentőségük miatt veszi elő újra és újra a szerzői filmek kedvelője, hanem azért is, mert az élet alapkérdéseiről olyan kíméletlen őszinteséggel és általános érvénnyel beszél, hogy filmjei sokadszorra is a szembesítés eszközeivé válnak. Bergmant nézni kész önterápia.

Újítás és ismétlés kettőssége jellemzi Györffy Miklós majd’ negyven év után másodszor megírt Bergman-pályaképét. Az első, 1976-ban megjelent könyv az 1972-ben készült Jelentek egy házasságból ismertetésével zárult, az akkor 54 éves Bergman több mint 35 mozifilmet rendezett, ennél is több forgatókönyvet írt, és néhány tévéfilmet is készített. Az addig is rendkívül gazdag életmű ezt követően további 16 mozi- és tévéfilmmel, és közel egy tucat szépirodalmi munkával bővült kivételesen nagyszabású alkotói pályává. A most már a teljesség igényével készült Mágia és mesterségben Györffy rendkívüli alapossággal veszi sorra az összes művet, az 1944-ben íródott első forgatókönyvtől a 2003-ban bemutatott Sarabande-ig bezárólag (csak néhány korai tévéfilm, és egy kései könyv, a felesége betegségét és halálát dokumentáló Három napló maradt ki). A Bergman pályáját annak belső logikája alapján kitűnően tagoló könyvben valamennyi filmjéről hosszabb-rövidebb elemzést olvashatunk, és a jól ismert filmtörténeti klasszikusok mellett olyan érdekességekről is tájékozódhatunk, mint a nálunk kevésbé ismert időskori művek (Képcsinálók, 2000, Áldottak, 1985), vagy a nehezebben hozzáférhető korai forgatókönyvek és rendezések (1944 – 1949). Ugyanakkor a Mágia és mesterség gyenge pontja szerintem épp itt, a filmek gyakran hosszú leíró bemutatásában található. Ez különösen ott okoz problémát, ahol nem lehet a művet egyértelmű történetként leírni (Persona, Suttogások, sikolyok).

A lezárult életmű más perspektívába helyezi a korábban már elemzett alkotásokat, így az olvasó nem egyszerűen egy bővített kiadást vehet a kezébe: minőségét tekintve is új könyvről van szó, még ha több helyen oldalak, sőt teljes fejezetek kerültek is át az elsőből a Mágia és mesterségbe. Az egyik változás, hogy Györffy eltávolodik, ha nem is szakad el teljesen a hatvanas és hetvenes években oly gyakori, Bergman-filmek értelmezésére jellemző filozófiai, leggyakrabban Sartre-ból és Kierkegaard-ból levezetett magyarázatoktól. „Bergmanban szokás volt filozófust látni, holott ő egyáltalán nem tartotta magát annak és tényleg nem is volt az” – írja Györffy korábbi önmagát is felülbírálva. Különösen az önéletrajzi munkák (Laterna magica, Képek), valamint a fikciós formába öntött családi történetek (Fanny és Alexander, Legjobb szándékok, Vasárnapi gyerekek, Öt vallomás) ismeretében élet és mű, szerző és a szerzői film szoros összekapcsolódása lesz az oeuvre megértésének kulcsa. Rendszeresen kezdődnek például fejezetek Bergman zaklatott magánéletére vonatkozó leírásokkal, az életrajzi adatokat aztán Györffy összeköti a filmekkel, és magyarázatokat talál bennük a rendező jellegzetes, monomániásan ismétlődő témáira vonatkozóan. Feltűnően sokat idéz Györffy Bergmantól, elemzéseiben gyakran támaszkodik a szerző saját filmjeiről kialakított álláspontjára. A filozófiai-teológiai megközelítést tompító értelmezések mellett ezért is nehezen érthető, miért ragaszkodik Györffy továbbra is a Trilógia elnevezéshez a Tükör által homályosan, az Úrvacsora és a Csend hármasa kapcsán, mikor kiemeli, hogy maga Bergman is értelmetlennek tartja a trilógia-magyarázatot.

Izgalmas a könyvben nyomon követni a Bergman-univerzum kibontakozását. Ugyanis Györffy, aki rendkívül felkészült ismerője a Bergman-világnak, különösen nagy hangsúlyt helyez az életművet összetartó motívumok keresésére és felmutatására. Miközben szigorúan kronologikusan halad, folyamatosan előre- és visszautal a filmeket összekötő témákra, a Bergmannak köszönhetően világhírnévre szert tevő alkotótársakra, a színházi munkához közel álló dramaturgiai megoldásokra. Beszédes például ebből a szempontból, ahogy az egyáltalán nem egységes Bergman-életmű első filmjeiben, amikor a kezdő svéd rendező az olasz neorealistákat másolja, Györffy meglátja a később jellegzetesen bergmanivá váló reménytelen szülő – gyermek, apa – fiú kapcsolat témáját.

A gondosan szerkesztett könyvben sajnos nincsenek képek, e hiányérzetet viszont enyhíti a szerző részletező, szemléletes és közérthető stílusa.

 

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2014.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 46-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11718