KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/február
NEOWESTERN
• Benke Attila: Vadnyugat jelen időben A western mint parabola
• Szalkai Réka: Mitológia helyett pszichológia Beszélgetés Anders Thomas Jensennel
• Kovács Bálint: „Az ellendrukkereknek lesz igaza” Beszélgetés Miklauzic Bencével
• Baski Sándor: A szabadság tere Parkoló
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: A valóság meglepő ereje Szuperhős és önreflexió
• Sándor Anna: A lúzer színeváltozása Szuperhősök – másképp
TUDÓSOK A MOZIBAN: GENETIKA
• Győrffy Iván: Isten a laborban Genetika
• Géczi Zoltán: A genom lelke Az origó
• Sepsi László: Rossz vér Eugenetika és horrorfilm
MAGYAR MŰHELY
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 2. rész
• Bilsiczky Balázs: Rókatündér Sutapesten Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
• Fülep Márk: A hangok mögötti ember Beszélgetés Pethő Zsolttal
• Veress József: Harmadik nekifutás Kelecsényi László: Klasszikus, kultikus, korfestő
FESZTIVÁL
• Báron György: Fekete éjszakák Tallin
• Teszár Dávid: Koreai riviéra Busan
INTERNET
• Szirmai Gergő: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
• Szűk Balázs: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
FILM / REGÉNY
• Géczi Zoltán: A pokolba és vissza Rendíthetetlen
• Simor Eszter: Testben mondom el Rendíthetetlen
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Győztes és áldozat Amerikai mesterlövész
• Varró Attila: Távoli Behatoló Eszköz Blackhat
• Kránicz Bence: A vesztesek dühe Foxcatcher
• Csiger Ádám: Jazz életre-halálra Whiplash
• Huber Zoltán: Igény szerint Dumapárbaj
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Második esély
• Kolozsi László: Szerelmes nővérek
• Barkóczi Janka: Fehér árnyék
• Varró Attila: Vadon
• Baski Sándor: Öveket becsatolni!
• Roboz Gábor: Esélylesők
• Tüske Zsuzsanna: Későnérők
• Vajda Judit: Vadregény
• Vajda Judit: Vadregény
• Sepsi László: A hetedik fiú
• Csiger Ádám: Mancs
• Huber Zoltán: Elrabolva 3.
• Kránicz Bence: Joker
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Öld meg a sogunt!

Ardai Zoltán

 

Nem a sogunnal, a tartományúrral, hanem annak sogenjével, első végrehajtó emberével kíván végezni az ifjú Takamaru, a kiirtott Momocsi-nemzetség utolsó élő sarja. Utána már úgyis ő telepedhet a soguni székbe, nincs, aki ezt meg tudná akadályozni. A nemes – és nemesi – bosszúvágy átragad a nézőre, akár akarja, akár nem; a filmrege primitív dramaturgiai feszültsége abból származik, hogy csak a legvégén meredhetünk a pokoli sogen vérére, ami ugyan szokatlan szemérmetlenséggel látszik művinek. De szokatlanul szemérmetlen maga az egész produkció is. Semmi előjáték, semmi meggyőzőnek szánt ellenpontozás a villogó szemek, vinnyogó-rikoltó átdöfött torkok, akrobatikus gyilkosságok, már mániákus hatású hereropogtatások tömény látványosságözönéhez. A meg-megszólaló narrátorhang, amint XVI. századi históriai körülményekről tudósít, átlátszóbb manőver, mint a jóindulatú mosoly egyik-másik filmalak részéről.

A meseszerűség és a rituális hangulatú, pantomimikus stilizáltság csupán leplezi, nem lényegíti magába, nem teszi mássá a hátterek mámorító giccsességét, sem az elhangzó szövegek brutális igénytelenségét (amit a magyar szinkron ripacs-hangsúlyai csak aláhúznak). Az időnkénti szónoklatok sótlan demagógiája csak baljós karikatúrája a karate-bölcsességnek. Ami pedig a rockos zenei aláfestést illeti (meg az olyan közeliket, amilyenek például egy ötdanos lányról készültek, aki reklámgörlös kedélyű „hűha”-fintorokat vág), itt ezek végképp egyfajta szemtelen rosszízlés filmes gesztusai.

Meg kell hagyni, eme ízlésnek van mire föl elvetnie gátlásait: Takamaru és csapata valóban uralja a saját testét, így aztán másokét is, a sogen pedig – az utolsó pillanatig úgy tetszik – őket is zsebreteszi, akkora a tudása ezen a téren. Egyes kaszkadőrmutatványok lenyűgözőek, áhítani is nehéz jobbakat. Kár viszont, hogy e mutatványokat egy jobb kalandfilmben elképzelni már sokkal kevésbé nehéz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6863