KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/február
NEOWESTERN
• Benke Attila: Vadnyugat jelen időben A western mint parabola
• Szalkai Réka: Mitológia helyett pszichológia Beszélgetés Anders Thomas Jensennel
• Kovács Bálint: „Az ellendrukkereknek lesz igaza” Beszélgetés Miklauzic Bencével
• Baski Sándor: A szabadság tere Parkoló
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: A valóság meglepő ereje Szuperhős és önreflexió
• Sándor Anna: A lúzer színeváltozása Szuperhősök – másképp
TUDÓSOK A MOZIBAN: GENETIKA
• Győrffy Iván: Isten a laborban Genetika
• Géczi Zoltán: A genom lelke Az origó
• Sepsi László: Rossz vér Eugenetika és horrorfilm
MAGYAR MŰHELY
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 2. rész
• Bilsiczky Balázs: Rókatündér Sutapesten Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
• Fülep Márk: A hangok mögötti ember Beszélgetés Pethő Zsolttal
• Veress József: Harmadik nekifutás Kelecsényi László: Klasszikus, kultikus, korfestő
FESZTIVÁL
• Báron György: Fekete éjszakák Tallin
• Teszár Dávid: Koreai riviéra Busan
INTERNET
• Szirmai Gergő: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
• Szűk Balázs: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
FILM / REGÉNY
• Géczi Zoltán: A pokolba és vissza Rendíthetetlen
• Simor Eszter: Testben mondom el Rendíthetetlen
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Győztes és áldozat Amerikai mesterlövész
• Varró Attila: Távoli Behatoló Eszköz Blackhat
• Kránicz Bence: A vesztesek dühe Foxcatcher
• Csiger Ádám: Jazz életre-halálra Whiplash
• Huber Zoltán: Igény szerint Dumapárbaj
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Második esély
• Kolozsi László: Szerelmes nővérek
• Barkóczi Janka: Fehér árnyék
• Varró Attila: Vadon
• Baski Sándor: Öveket becsatolni!
• Roboz Gábor: Esélylesők
• Tüske Zsuzsanna: Későnérők
• Vajda Judit: Vadregény
• Vajda Judit: Vadregény
• Sepsi László: A hetedik fiú
• Csiger Ádám: Mancs
• Huber Zoltán: Elrabolva 3.
• Kránicz Bence: Joker
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Arany ősz

Greskovits Béla

 

Szibéria ősnépei ábécét kaptak a szovjethatalomtól, Közép-Ázsia lovas nomádjai pedig modern, letelepült életformát, villanyt és kőházakat. Információ hiányában nem nagyon jutunk túl e régóta ismert tényeken. Nem tudjuk, hogyan birkóztak meg a törzsek és nemzetségek tagjai a mindennapjaikat átformáló új időkkel, vajon hányuk életét roppantotta meg a megemészthetetlen sebességű életformaváltás, értékeik, szokásaik eróziója. Mert – tapasztalhattuk –, nem zökkenőmentes folyamat a civilizálódás, gyakran értékeket és embereket pusztít, miközben új értékeket és új embereket teremt. A Csendes-óceán egyik szigetcsoportján például egyetlen óvatlan intézkedés, a törzsfőnöki többnejűség vallási és „civilizatórikus” okokból történő megtiltása a társadalom kohéziójának megszűntéhez, bomláshoz, kulturális degenerációhoz vezetett.

Igaz, Szovjet-Kirgizia, az Arany ősz színhelye, nem csendes-óceáni szigetcsoport, társadalma nem kelti a felbomlottság képzetét, mégis, a fentiekhez hasonló aggodalmak fogalmazódnak bennünk, attól kezdve, hogy a kezdő képkockákon megpillantjuk Frunzét, a sztyeppében emelt, lélektelenül szürke betonvárost. Itt élnek a sztyeppéi lovasok leszármazottjai, köztük Okejev filmjének főhőse, Murat is, aki – bizonyos értelemben – a gyors társadalomfejlődés kárvallottja.

Jóllehet, Murat első látásra nem tűnik kárvallottnak, egyáltalán nem. A kirgiz televízió Szovjetunió-szerte ismert riportere ez a fiatalember, népszerű műsorok tervezője és szereplője, de volt már sikeres színházi rendező is. Befutott ember tehát, társadalmi helyzetéhez illő lakással, intellektuális feleséggel és baráti körrel. Csak valami zavart nyughatatlanság, és néhány konfliktus jelzi: valami nincs rendben a riporter életében. Murat állandóan „úton van”: egyik állástól a másikig, feleségétől szeretőjéig, Frunzétól az „aul”-ig (így nevezik a tradicionális kirgiz településformát, a riporter szülőhelyét), és vissza. Nyughatatlansága, önmagával és a világgal való izgága elégedetlensége összeütközések forrásává válik vándorlása valamennyi ideiglenes állomáshelyén, és bár a szovjet televíziózás kulisszatitkaiban járatlan magyar néző nehezen foghatja fel, mi minősül „elhajlásnak” Murat szolid műsoraiban, azt már pontosan értjük, mit tart benne nehezen elviselhetőnek felesége, szeretője, néhány munkatársa és aul-beli ismerőse.

Az összeütközések szakításban tetőznek élete minden egyes színterén, Murat magányossá válik. „Maga kereste a baját” – hallja kollégáitól, feleségétől és rokonaitól, és már mi is hajlanánk e magyarázatra, esetleg megtoldván ítéletünket a modern életforma elidegenítő, atomizáló hatásáról gyakran ismételt közhellyel. Csakhogy az Arany ősz érdekesebb, pontosabb magyarázat lehetőségét kínálja, Murat „modern nomadizálásának” társadalmi-történeti okaira irányítja figyelmünket.

Murat nyilvánvalóan különleges egyéniség. Hisz céltudatosság, bizonyos fajta érzéketlenség és rendkívüli mozgékonyság szükségeltetik ahhoz, hogy valaki ily maradéktalanul el tudja tépni azokat a gyökereket, amelyek szellemhívő apjához, gyermek- és kamaszkorának színteréhez, a nemzetségi közösséghez, az „aul”-beli élet tárgyaihoz és élményeihez kötik. Olyannyira teljessé sikerült „távozása”, hogy – bár ez talán túlzott sarkítás a filmben –, alig egy évtized múltán egyszerűen nem érti, miért tekinti halálos sértésnek aul-lakó ismerőse, hogy megfeledkezett vacsorameghívásáról. A film legérdekesebb képsorain a két távoli világ sértett képviselői szidalmakkal és ökölcsapásokkal igyekeznek egymás fejébe verni, mi a „lényeges” és mi a „lényegtelen” eltérő életelveik (normáik) szerint.

Az egyszeri és teljes szakítás azonban csupán a feltörekvés indító energiáit szolgáltatja, mert amint a kiemelkedést motiváló vágyak a régitől fényévnyi távolságra eső új életforma hétköznapjaivá színtelenednek, kínzó élménnyé válhat a gyökértelenség érzete, s vele együtt újra meg újra igazolásra szorul: mégis megérte szakítani. Bizonyítania kell az eltávozottnak, részint maga előtt, részint – úgy érzi – az aulban maradtak előtt: értük tört ki közülük. Az önigazolás vágya hajszolja végig Muratot a társadalmi és magánéleti érvényesülés különböző stációin, ez teszi őt még inkább gyökértelenné, igazi „lelki hajléktalanná”.

Okejev filmje egy olyan ember „civilizációs betegségéről” szól, aki egész életével igent mondott a civilizációra. Egyetlen – igaz, érdekes, és talán Magyarországon is könnyebben érthető – oldalát mutatta meg a kirgizek beilleszkedési gondjainak és hiányérzetet hagyott bennünk. Mert Murat életpályájának képe is teljesebb lehetett volna, ha többet megtudunk azok sorsáról, akiknek életét különösebb személyes ambíciók híján is kipenderíti alapjaiból a modern kor. Az öregekről, akiket talán klausztrofóbia kínoz panellakásaikban, és a fiatalokról, akik reguláris hadseregben, szervezett gyárakban ismerkednek a modern idők őseik életétől olyannyira elütő rítusával. Nekik néhány évük van annak az útnak a bejárására, amelyet más népek esetében sok generációra osztott szét a történelem.

A film művészi értékei messze alatta maradnak a mondanivaló hatásos közvetítése által megkívánt színvonalnak. Inkább csak levezetjük, semmint katartikusan átéljük a tanulságokat, mert az Arany ősznek – az említett kevésszámú aul-beli jelenettől eltekintve – egyáltalán nincs atmoszférája. Szervetlenül illeszkedik a száraz, darabos műbe néhány – önmagában sem iskolateremtő eredetiségű – jelkép, így például a főhős borongó pillantása által kísért, pányván körbe-körbe vezetett pompás paripa.

Így, bár Murat vándorlása Frunzéból az aulba és az aulból Frun-zéba, felidézi bennünk a mi Cséplő Gyurink ingázásának képeit a putri és a főváros között, az összehasonlítás nem válik Okejev filmjének előnyére. Azt jelzi, hogy az Arany ősznek inkább csak „helyiértéke” lehet jelentősebb. Az sem filmművészeti, hanem talán szociográfiai szempontból.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/11 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6920