KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/február
NEOWESTERN
• Benke Attila: Vadnyugat jelen időben A western mint parabola
• Szalkai Réka: Mitológia helyett pszichológia Beszélgetés Anders Thomas Jensennel
• Kovács Bálint: „Az ellendrukkereknek lesz igaza” Beszélgetés Miklauzic Bencével
• Baski Sándor: A szabadság tere Parkoló
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: A valóság meglepő ereje Szuperhős és önreflexió
• Sándor Anna: A lúzer színeváltozása Szuperhősök – másképp
TUDÓSOK A MOZIBAN: GENETIKA
• Győrffy Iván: Isten a laborban Genetika
• Géczi Zoltán: A genom lelke Az origó
• Sepsi László: Rossz vér Eugenetika és horrorfilm
MAGYAR MŰHELY
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 2. rész
• Bilsiczky Balázs: Rókatündér Sutapesten Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
• Fülep Márk: A hangok mögötti ember Beszélgetés Pethő Zsolttal
• Veress József: Harmadik nekifutás Kelecsényi László: Klasszikus, kultikus, korfestő
FESZTIVÁL
• Báron György: Fekete éjszakák Tallin
• Teszár Dávid: Koreai riviéra Busan
INTERNET
• Szirmai Gergő: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
• Szűk Balázs: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
FILM / REGÉNY
• Géczi Zoltán: A pokolba és vissza Rendíthetetlen
• Simor Eszter: Testben mondom el Rendíthetetlen
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Győztes és áldozat Amerikai mesterlövész
• Varró Attila: Távoli Behatoló Eszköz Blackhat
• Kránicz Bence: A vesztesek dühe Foxcatcher
• Csiger Ádám: Jazz életre-halálra Whiplash
• Huber Zoltán: Igény szerint Dumapárbaj
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Második esély
• Kolozsi László: Szerelmes nővérek
• Barkóczi Janka: Fehér árnyék
• Varró Attila: Vadon
• Baski Sándor: Öveket becsatolni!
• Roboz Gábor: Esélylesők
• Tüske Zsuzsanna: Későnérők
• Vajda Judit: Vadregény
• Vajda Judit: Vadregény
• Sepsi László: A hetedik fiú
• Csiger Ádám: Mancs
• Huber Zoltán: Elrabolva 3.
• Kránicz Bence: Joker
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az íj

Egy másik sziget

Vincze Teréz

Kamaradráma különös figurákra és veszedelmes viszonyokra: új variáció egy Kim Ki-duk témára.

 

A magyar filmforgalmazás Kim Ki-duk ügyben úgy látszik magasabb fokozatba kapcsolt. Tavaly készült filmjének mostani bemutatója után már elmondhatjuk, hogy a dél-koreai mester utóbbi három évben forgatott négy filmjéből hármat láthatunk a hazai mozikban. A Tavasz, nyár, ősz, tél és tavasz… és a Lopakodó lelkek után Az íj című darab nyomán valóban elkezd kibontakozni a magyar mozinézők számára is egy rendezői alkat rajza. E három filmben jól nyomon követhetőek az eddig 12 filmből álló életmű legfontosabb motívumai, azonban az is igaz, hogy némiképpen azért torzítanak is az összképen, ugyanis mind abba a tendenciába kapcsolódnak, mely Kim-nél lényegében éppen a Tavasz, nyár…-ral kezdődött, és melyet a korai – némiképp fésületlen de erőteljes sodrású – darabokhoz képest a kevésbé erőszakos, inkább a misztikus elemekkel bőven megrakott, példabeszédszerű munkák jellemeznek.

Az íj alapötlete egyszerűségével és minimalizmusával jól jellemzi Kim alkotásmódját. A teljes film egy rozoga bárkán játszódik, ami a nyílt tengeren horgonyoz. A kis stábbal, gyorsan dolgozó rendező ezúttal mindössze 17 napot forgatott az egyetlen helyszínen, hogy a néhány szereplős kamaradrámát rögzítse. A történetben – mint Kim filmjeiben már többször, így A szigetben és a Tavasz, nyár…-ban is – központi jelentőségű a külvilágtól elzárt, vízen úszó helyszín. A kis világnak, a bárkának két lakója van: egy 60 év körüli férfi és egy kamasz lány, akit az öreg tíz évvel korábban hozott a hajójára, s azóta a lány soha nem is hagyta el a helyet. A férfi a lányt „magának neveli”, segítőtársa, élete egyetlen értelme, s terve szerint a 17. születésnapján elveszi majd feleségül. Megélhetésük forrása, hogy a bárkán horgászokat fogadnak (A szigetben egy nő üzemeltet vízen úszó házikókból álló horgásztelepet).

A népmesei egyszerűségű történetben az alapvető konfliktust a kis világ és a külvilág konfliktusa adja: egy kamasz fiú személyében egy napon megérkezik a külvilág csábító üzenete a világtól elzárt bárkára. A lány, a fiú és az általa megtestesített külvilág iránti vágytól hajtva kezd öntudatra ébredni és önállóan cselekvő, de legfőképpen: érző lénnyé válni.

A Lopakodó lelkekből már ismert technikát használja Kim a két főhős (az öreg és a lány) ábrázolásában: a film során egyáltalán nem halljuk őket beszélni, bár látjuk, hogy beszélnek (valakinek a fülébe suttognak), hangos beszédet csak a külvilágból érkezőktől hallunk. A verbális kommunikáció szerepét – ismét csak a teljes életművet jellemző forma – a szimbolikus cselekvések sora veszi át, az érzelmi átalakulást pedig mindig a megszokott, rögzült mozdulatok, cselekvéssorok kizökkenése jelzi. A verbalitás alternatívájaként most először jelenik meg hangsúlyosan Kimnél a zene. Már az első képeken az öreget látjuk, aki az íjába helyezett dob és a kifeszített húrok segítségével vonós hangszert varázsol a fegyverből, ami azután a hangsúlyos pillanatokban hol hangszerként, az érzelmek kifejezőjeként, hol a védelmezés és bosszúállás, hol pedig a mágia, a jóslás, végül a birtoklás és beavatás eszközeként tér vissza a filmben.

A két főhős kapcsolatának összetettségét jelképezi a „jövendőmondó” rituálé, melyben a lány az öreg által végzett misztérium médiuma. A film ezen túl is tele van egyszerűségükben nagyszerű, gondosan felépített, kristálytiszta szimbolikájú cselekvésekkel, tárgyakkal és személyekkel. A dramaturgiai ésszerűséget azonban néha már – misztikummal sem magyarázható módon – felváltja a szimbólumok működtetésének puszta mechanizmusa (például miért hozza el a bárkára másodszor is az öreg az egyértelmű veszélyt jelentő fiút?). Az ilyen jellegű ésszerűtlenségeket az előző filmben (szerintem) még ki lehetett magyarázni, itt ez már (nekem) nem sikerült. A túlzott letisztultság igézete, a végleteket közelítő egyszerűség pedig mintha helyenként odavezetett volna, hogy a Kim filmjeit a giccstől elválasztó halvány határvonal, amelynek halványsága egyébként organikus része a Kim-féle világmodellnek, ezúttal teljesen eltörlődött volna, például a vonószenei futamokkal bőven megtámogatott tengeri naplementékben.

Azonban bármennyire is az artgiccs és az eredeti hangú művészet ingoványos határvidékén vezet is az ösvény, amin Kim jár, számomra továbbra is ő az egyik legérdekesebb kortárs filmalkotó. És már készül is a 13. filmje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8606