KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/február
NEOWESTERN
• Benke Attila: Vadnyugat jelen időben A western mint parabola
• Szalkai Réka: Mitológia helyett pszichológia Beszélgetés Anders Thomas Jensennel
• Kovács Bálint: „Az ellendrukkereknek lesz igaza” Beszélgetés Miklauzic Bencével
• Baski Sándor: A szabadság tere Parkoló
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: A valóság meglepő ereje Szuperhős és önreflexió
• Sándor Anna: A lúzer színeváltozása Szuperhősök – másképp
TUDÓSOK A MOZIBAN: GENETIKA
• Győrffy Iván: Isten a laborban Genetika
• Géczi Zoltán: A genom lelke Az origó
• Sepsi László: Rossz vér Eugenetika és horrorfilm
MAGYAR MŰHELY
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 2. rész
• Bilsiczky Balázs: Rókatündér Sutapesten Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
• Fülep Márk: A hangok mögötti ember Beszélgetés Pethő Zsolttal
• Veress József: Harmadik nekifutás Kelecsényi László: Klasszikus, kultikus, korfestő
FESZTIVÁL
• Báron György: Fekete éjszakák Tallin
• Teszár Dávid: Koreai riviéra Busan
INTERNET
• Szirmai Gergő: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
• Szűk Balázs: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
FILM / REGÉNY
• Géczi Zoltán: A pokolba és vissza Rendíthetetlen
• Simor Eszter: Testben mondom el Rendíthetetlen
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Győztes és áldozat Amerikai mesterlövész
• Varró Attila: Távoli Behatoló Eszköz Blackhat
• Kránicz Bence: A vesztesek dühe Foxcatcher
• Csiger Ádám: Jazz életre-halálra Whiplash
• Huber Zoltán: Igény szerint Dumapárbaj
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Második esély
• Kolozsi László: Szerelmes nővérek
• Barkóczi Janka: Fehér árnyék
• Varró Attila: Vadon
• Baski Sándor: Öveket becsatolni!
• Roboz Gábor: Esélylesők
• Tüske Zsuzsanna: Későnérők
• Vajda Judit: Vadregény
• Vajda Judit: Vadregény
• Sepsi László: A hetedik fiú
• Csiger Ádám: Mancs
• Huber Zoltán: Elrabolva 3.
• Kránicz Bence: Joker
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Fonyó Gergely: Made in Hungaria

Ez az a sótörés?

Barotányi Zoltán

Zenés-táncos retró a hatvanas évekről, bambival, rokenrollal, Ki mit tud?-dal: talán igaz se volt, de szórakoztató.

 

Amikor néhány évvel ezelőtt Fenyő Miklós tollba mondta emlékeit Tasnádi István színműírónak, sejteni lehetett, hogy mindez nem volt hiábavaló. E sajátos, szubjektív oral history dokumentumból azután sikeres zenés darab kerekedett, mely bejárta az országot, s most elkészült egy film is, mellyel kapcsolatban egy dolgot kapásból le kell szögeznünk: az előzetes, részben súlyosan előítéletes várakozások nem kis részére rácáfolva meglepően szórakoztató, épkézláb, akár többször is végigszórakozható zsánerfilm született. A Made In Hungária nem akar mást, mint elmondani, sőt eldalolni egy tanulságos és szórakoztató (helyenként egyenesen a fantasztikumig nyúló) mesét – egy fiatal, tehetséges, Miki nevű srác történetét, aki Amerikából hazajön, és végül csók- és rakenroll-király lesz a mi kis szűkös szemétdombunkon.

A film persze a réges-régmúltban, minimum négy és fél évtizeddel ezelőtt játszódik – márpedig az efféle próbálkozásokkal kapcsolatban általában a történeti hűség legalább minimumát, szigorúbb megközelítés szerint meglehetős dokumentarista hűséget várhatnánk el. De hát lássuk be, ez még úgy ahogy sikerült a Megáll az időben – azóta sokkal inkább dívik a kortalan tanmese műfaja, ahol már nem a mikrotörténészek rigolyái, hanem a kötelező tanulság s a jó mulatság a fontos, s ha ehhez kell némi anakronizmus is, hát a fene bánja. Ráadásul e tekintetben még viszonylag jól is áll a Made In Hungária: a kötelező toposzok, a ©koda Feliciák, a Moszkvicsok, a Wartburgok, a kezdetleges tévék, az archív BKV-buszok, a társbérletek, a házibulik, a rendőrségi kínzókamrák (akarjuk mondani: fogdák) s a csatos Bambi nagyjából rendben is vannak, a korabeli szlenget meg ne várjuk el a maga tökéletességében – legalább egy magyar filmhez ne kelljen tolmács. Az egyetlen furcsa, de könnyen megszokható transzformáció az, hogy Fenyő utószülött slágereit áthelyezik abba a korba, amelyben azok – a film logikája szerint – autentikusan szólhattak volna. S ha aggódtunk is, most meg kell nyugodjunk: a Hungária-klasszikusok a többszöri felmelegítés ellenére is élnek ebben a kontextusban: dramaturgiai jelentőséggel bírnak, rendre a megfelelő helyen szólalnak meg – ráadásul az is kiderül, sokadszorra, hogy Fenyő szerzői/előadói pályafutásnak bizony vannak maradandó darabjai. S hogy a filmben így ülhetnek a képi, zenei poénok, azért sokat tett a stáb is, amely komolyan vette, hogy itt egy szigorú szabályok által korlátozott műfaji filmet fognak forgatni – s abban bizony klappolnia kell mindennek, a koreográfiának hibátlannak és székbe bilincselőnek kell lennie, a dalokat jól kell elénekelni, s megfelelő dózisban kell adagolni romantikát, erotikát, egzotikus korfestést, nagykanálnyi (ez esetben pártállami, rendőri, gumibotos, vízágyús) brutalitást, némi negédességet, és persze kötelező a happy end.

S hogy minden, vagy legalábbis többnyire minden klappoljon, szükség volt egy frissnek tűnő színészi stábra (itt szokott elvérezni a nosztalgikus retrómozik másik nagy csoportja...), s lőn! Szabó Kimmel Tamás rögvest remek választás a fiatal Fenyő szerepére: nagy biztonsággal formálja meg a meseszerűen kedves figurát, mocskos szájjal és romantikus udvarlás közben is meggyőző, lazán „blattolja” a Hungária-nótákat (igen, igen, a filmbéli zenekar tényleg eljátssza a betétdalokat – ami mostanság már haladó hagyomány). Fenyő Iván rutinosan hozza filmbéli ellenlábasát, Rönét, a mindenkit lehúzó dzsigolót, a rockmániás lumpenprolit – az ő alakítása kevésbé izgalmas, de így is rendben van. A Miki szerelmét, Verát alakító Kiss Tünde minimum üdítő jelenség, s bár szerepe csekélyebb, ugyanez mondható el a rosszfiú babáját játszó Valentin Titániáról is. A zenekart s a haverokat adó fiatal színészek reménykeltően játszanak (a nepper és életművész Brenner szerepében feltűnik még egy autentikus rockabilly-hős is: Egri Péter, a Mystery Gang énekes-gitárosa), de a filmet sok tekintetben a kisstílű, bunkó pártkatona szerepében valósággal lubickoló Scherer Péter, illetve a nagyobb szabású káderként pöffeszkedő Hegedűs D. Géza viszi a hátán (no meg a Miki szüleit játszó Vándor Éva és Dunai Tamás). Persze nem hibátlan film a Made In Hungária, néha megdöccen a dramaturgia, egyes jeleneteket és motívumokat oktalanul túlspiláznak. De mégis, tán először sikerült egy népszerű zsánert – az énekes-táncos filmmusicalt – magyarítani, örüljünk neki, hogy csak ennyi makulával.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/03 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9700