KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/március
OLASZ POLIP
• Nevelős Zoltán: Szemben az erőszakkal Olaszország ólomévei
• Bikácsy Gergely: Maffia-átvilágítás Francesco Rosi (1922-2015)
• Csiger Ádám: Minden maffiózó rohadék Gomorra-sorozat
• Soós Tamás Dénes: „A pisztoly marad, hozd a cannolit!” A maffia Amerikában
U.S. ARMY VS. DJIHAD
• Géczi Zoltán: Aszimmetrikus hadviselés Amerika terrorellenes háborúja
FRANCIA MULTICOLOR
• Barkóczi Janka: Meseváros végzete Timbuktu
• Szatmári Zsófia: Kirepülni szabad Party Girl, Csajkor, Küzdők
• Ádám Péter: A humor mártírjai Charlie Hebdo-per
MAGYAR MŰHELY
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 –3. rész
OROSZ HISTÓRIA
• Geréb Anna: Az utolsó orosz zsidó nemes Eisenstein tabui
• Veress József: „A múltat be kell vallani” Egy orosz szöveggyűjteményről
SVÉDKESERŰ
• Vincze Teréz: „Nézd legott komédiának…” Roy Andersson: Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről
• Varró Attila: Álomjáték Julia kisasszony-adaptációk
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Szigorúan ellenőrzött gyönyör E. L. James: A szürke ötven árnyalata
• Vajda Judit: Gyógyíthatatlanul romantikus Sam Taylor-Johnson: A szürke ötven árnyalata
KRITIKA
• Kovács Bálint: Dinnyeleves újhagymával Ujj Mészáros Károly: Liza, a rókatündér
• Fáber András: Filmet rendezni Alain Resnais: Szeretni, inni és énekelni
• Kránicz Bence: A simlis és a szende Tim Burton: Nagy szemek
MOZI
• Árva Márton: Rio, szeretlek!
• Forgács Nóra Kinga: Csodák
• Roboz Gábor: Fácángyilkosok
• Varró Attila: Kéjlak
• Tüske Zsuzsanna: Elemi szerelem
• Baski Sándor: Az új barátnő
• Kovács Kata: Ahol a szivárvány véget ér
• Kolozsi László: Őrült szerelem
• Sepsi László: Jupiter felemelkedése
• Kránicz Bence: Kingsman: A titkos szolgálat
• Huber Zoltán: Csocsó-Sztori
• Simor Eszter: Shaun, a bárány – a film
DVD
• Fekete Martin: Foto Háber
• Gelencsér Gábor: Vörös föld
• Pápai Zsolt: Az Élet Könyve
• Lakatos Gabriella: Ez történt Budapesten
KÖNYV+DVD
• Murai András: Örömtankönyv Varga Balázs: Final Cut – A tankönyv
• Gelencsér Gábor: Puszták képe Szekfü András: „Magánkalóz a filmdzsungelben”
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Rövid leltár az új szezon előtt

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Cybervilág

Kubrick és az A. I.

A M.I. mutánsaink

Tillmann József A.

Mennyi Kubrick van egy MI-ben? Spielberg filmje fel sem veti a mesterséges intelligencia érzelmi problémáját.

 

Hogy Kubrick szándékai szerint milyen formát öltött volna utolsó filmje, azt legfeljebb a túlnani filmszínházban lesz alkalmunk láthatni. Amit viszont az itteniekben lehet látni a rendező-páros terveiből, színtiszta spielbergi termék. Az előkészületek, a hosszas telefon- és telefax-kapcsolat révén kirajzolódó koncepció egy nagy, közös mű lehetőségét ígérték. Ám ami sikeredett, az éppen azt a bizonyos valamit nélkülözi, amitől Kubrick munkái magasan kiemelkednek a mozgóképipari termékek tömegéből.

Bár elmondása szerint Spielberg úgy érezte „hogy Stanley valójában nem halt meg, mivel velem volt a forgatókönyv írása és a film felvétele során”, az A. I.-t elnézve nyilvánvaló, hogy korántsem volt zavartalan a túlvilágról érkező telefaxok vétele. Kubrick késői műveihez képest különösen éles a kontraszt: e film rendezője a való világ meglehetősen tagolt domborzatából főként az érzelgős játékok hegyeit észleli. (Nomen est omen: Spielberg = játékhegy). Pedig a MI majdani mutánsai(nk), ezek a Mesterséges Intelligenciával bíró lények éppen az érzelmek kérdését vetik fel példátlan élességgel.

Az érzelmekről – szokásos filmes előfordulásuk alapján – egykönnyen vélhető, hogy hollywoodi hiedelemvilágban előforduló fűszerek, melyeket a könnyek hathatósabb fakasztására adnak alkalmat. Ennek a melanzsnak az újabb keletű térhódítását a szociologikus és historikus színezetű magyarázatkísérletek a racionalizálódásra, a világ „varázstalanodására” (Max Weber) adott reakcióként szokták értelmezni. Az agykutatás újabb eredményei azonban az érzelmek új értelmezésére vezettek (Detlef Linke). E szerint nem pusztán szentimentális szemlélődésekre alkalmat adó érzületekről van szó, hanem életfontosságú képességről: az érzelmek az agyi alrendszerek jelzéseinek szintéziséből születnek és a magatartás orientációját hivatottak megadni.

A jövőre nézve ez azzal a következménnyel járhat, hogy MI majdani mutánsai(nk) nem pusztán járulékos elemekként, afféle dekórumként, hanem magas intelligenciájuk magától előálló képességeként tanúsítanak érzelmeket.

Alighanem e lehetőség felvetése miatt figyelt fel Kubrick Brian W. Aldissnek a film alapjául szolgáló A szuperjátékok kitartanak egy nyarat című elbeszélésére (magyarul a Galaktika 1981/42. számában olvasható). A novella világában – akárcsak Kaliforniában – örök nyár van, és makulátlan műkavics a kertben. Az édeni helyről aztán egy ponton kiderül, hogy illúziótechnikai tünemény: a „többi közé beékelt lakásnak nem voltak ablakai: senki sem kívánta látni a túlzsúfolt külvilágot.” A sci-fi reál vagy noir vonulatába sorolható műben egy olyan környezet sejlik fel, amelyben alapvető emberi képességeket a túlnépesedés következményei szorítanak szigorú és intézményes korlátok közé. A lottón nem vagyonokat, hanem gyermekek világra hozatalának engedélyezését lehet nyerni. Aldiss a műfaj bevett, futurooptimista közhelyeit – „mindenkinek meglesz rá a módja, hogy saját házában élvezhesse egy Einstein szolgálatait” – kifinomult iróniával ellenpontozza („emberszolgánk áldás lesz, hiszen minden kérdésre válaszolni fog, és a legunalmasabb társalgás sem fogja untatni”). Hőseiről adott jellemzései metszően pontosak: „egy korábbi és kevésbé kifinomult nemzedék – a szemüktől eltekintve – finom embereknek tartotta volna őket. Elegáns karcsúságuk magyarázata egy ártalmatlan élősködő szalagféreg, amely lehetővé teszi a gazdája számára, hogy 50 százalékkal is több ételt vegyen magához, anélkül, hogy féltenie kellene az alakját.”

A történet tengelyében itt is ugyanaz áll, mint a filmben: a MI-gyereknek „anyjához” fűződő kapcsolata; érthető és viszonzatlan vonzódása. A nő részéről pedig az ugyancsak érthető, önkéntelen szeretetgesztusakkal tarkított viszolygás. A természetes és a mesterséges állandó egymásba mosódásának és szétválásának hol lazább, hol erősebb feszültsége kezdi ki és bomlasztja fel – mind az irodalmi, mind a filmbeli változatban – ezt az évszázezreken keresztül kondicionált kapcsolatot.

A MI-gyerek érzelmei valóságosak; átéltek és reflektáltak. (Az elbeszélésben nem szembesül sorozatban gyártott társaival; tudatában van mesterséges voltának.) MI-macijával folytatott dialógusa során megkérdi tőle: „Hogy tudja az ember megmondani, mi a valódi, és mi nem? Mire azt a választ kapja, hogy „senki sem tudja, mit jelent valójában az, hogy valódi’.”

Spielberg szentimentális filmje fel sem veti a mesterséges intelligencia érzelmi problematikáját, a benne rejlő fejlődéslehetőségeket. A MI-kisfiú érzelmeit merő programként láttatja, változatlanul, fejlődésképtelenül „futtatja le” – bombasztikus szentenciákkal felvirágozva („Elindultál, hogy valóra váltsd álmaidat, amit gépek még sosem tettek”).

Magasröptű és mélyen szántó szofizmák amúgy is szép számmal akadnak a filmben („a történelemben mindennek megvan a lenyomata; egy nap az örökkévalóság; te vagy az emberi nem élő emlékezete…”). Ezek hivatottak enyhíteni a szellem (és a rendezőtárs) hiánya következtében előállott helyzeten. Éppoly funkcionálisak, mint az érzelmek – olykor dramatikai funkciót töltenek be, de leginkább merő színezékként szolgálnak.

Mivel „a jövőre vonatkozó sejtések befolyásolják a jövőt” (Soros György), jövőnknek nem tenne jót, ha a MI-problémánk ennyiben maradna. Az ilyes tudományos-fantasztikumnál már a tudomány is képes volt tovább tekinteni, amikor is köreiben felvetődött, hogy a mesterséges intelligencia magas fokának elérése esetén emberi jogokkal kell felruházni – a gépeket. S ha már fennáll jogaik lehetősége, miért zárnánk ki azt, hogy érzelmeik lehessenek, s hogy ezek akár fejlődhessenek is?!

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/11 34-35. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3500