KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/március
OLASZ POLIP
• Nevelős Zoltán: Szemben az erőszakkal Olaszország ólomévei
• Bikácsy Gergely: Maffia-átvilágítás Francesco Rosi (1922-2015)
• Csiger Ádám: Minden maffiózó rohadék Gomorra-sorozat
• Soós Tamás Dénes: „A pisztoly marad, hozd a cannolit!” A maffia Amerikában
U.S. ARMY VS. DJIHAD
• Géczi Zoltán: Aszimmetrikus hadviselés Amerika terrorellenes háborúja
FRANCIA MULTICOLOR
• Barkóczi Janka: Meseváros végzete Timbuktu
• Szatmári Zsófia: Kirepülni szabad Party Girl, Csajkor, Küzdők
• Ádám Péter: A humor mártírjai Charlie Hebdo-per
MAGYAR MŰHELY
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 –3. rész
OROSZ HISTÓRIA
• Geréb Anna: Az utolsó orosz zsidó nemes Eisenstein tabui
• Veress József: „A múltat be kell vallani” Egy orosz szöveggyűjteményről
SVÉDKESERŰ
• Vincze Teréz: „Nézd legott komédiának…” Roy Andersson: Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről
• Varró Attila: Álomjáték Julia kisasszony-adaptációk
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Szigorúan ellenőrzött gyönyör E. L. James: A szürke ötven árnyalata
• Vajda Judit: Gyógyíthatatlanul romantikus Sam Taylor-Johnson: A szürke ötven árnyalata
KRITIKA
• Kovács Bálint: Dinnyeleves újhagymával Ujj Mészáros Károly: Liza, a rókatündér
• Fáber András: Filmet rendezni Alain Resnais: Szeretni, inni és énekelni
• Kránicz Bence: A simlis és a szende Tim Burton: Nagy szemek
MOZI
• Árva Márton: Rio, szeretlek!
• Forgács Nóra Kinga: Csodák
• Roboz Gábor: Fácángyilkosok
• Varró Attila: Kéjlak
• Tüske Zsuzsanna: Elemi szerelem
• Baski Sándor: Az új barátnő
• Kovács Kata: Ahol a szivárvány véget ér
• Kolozsi László: Őrült szerelem
• Sepsi László: Jupiter felemelkedése
• Kránicz Bence: Kingsman: A titkos szolgálat
• Huber Zoltán: Csocsó-Sztori
• Simor Eszter: Shaun, a bárány – a film
DVD
• Fekete Martin: Foto Háber
• Gelencsér Gábor: Vörös föld
• Pápai Zsolt: Az Élet Könyve
• Lakatos Gabriella: Ez történt Budapesten
KÖNYV+DVD
• Murai András: Örömtankönyv Varga Balázs: Final Cut – A tankönyv
• Gelencsér Gábor: Puszták képe Szekfü András: „Magánkalóz a filmdzsungelben”
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Rövid leltár az új szezon előtt

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Hívójel

„A vonatoknak menni kell”

Mágori Erzsébet

 

Szűkszavú, feszesen szerkesztett film a Hívójel, melynek forgatókönyvét Kereszty András irodalmi riportja alapján Szántó Erika írta. Témája egy a valóságban megtörtént katasztrófa megrázó esetét idézi az emlékezetünkbe.

A film készítőit azonban nyilvánvalóan nem a katasztrófa ténye, hanem a szerencsétlenséget előidéző láthatatlan mögöttes összefüggések izgatták. Hogyan vélekedik az a becsületes, lelkiismeretes, átlagos képességű ember, aki szándéktalanul ötvenkét ember halálát okozza? Mennyiben felelős ő maga, és milyen mértékben okozzák a személyétől független körülmények a katasztrófát? A film voltaképpen nem is a vasúti szerencsétlenségről, sokkal inkább egy szerencsétlen vasutasról szól. A probléma csupán az, hogy a bűnös körülményeket nem lehet a vádlottak padjára ültetni. Csak az ember ítélhető el, aki a karácsony előtti csúcsforgalomban – tévedésből, bizonytalanságból vagy mert nem volt meg a modern forgalomirányító berendezések kezeléséhez a megfelelő gyakorlata? – egy rossz gomb lenyomásával a tömegszerencsétlenséget előidézte.

Nemere László minden külsőséges hatáskeltéstől tartózkodó filmje pontos, logikus, szakszerű nyomozás alapján főleg a vasúti katasztrófa emberi, technikai és vasút-szervezeti hátterét igyekszik feltárni. (Mintha Szántó Erika is nem filmtörténetet, hanem egy kitűnő menetrendet szerkesztett volna.) Ám éppen ez a jó értelemben vett hideg objektivitás válik a film hasznára. Különösen a fiatal ügyészt alakító Juhász Jácint alakja lesz fokról fokra izgalmasabbá, aki a nyomozás hivatalos kereteit messze túllépve kutatja az okokat a vétkes forgalmista családja, munkatársai, barátai környezetében. Megkapó az a folyamat, ahogyan a kezdetben fölényes, pedáns, elegáns hivatalnok lassan átalakul, úgyszólván kivetkőzik ügyészi mivoltából, és maga is ugyanolyan bizonytalan, esendő emberré válik, mint az idős vasutas, Bencze Ferenc visszafogott alakításában. Szinte szánalmat kelt, amint gondterhelten jön-megy, zötyögő vicinálisokon utazik gyűrött ballonkabátjában – akár egy magyar Columbo –, hogy az igazi bűnöst megtalálja. Egészen addig, míg egy magasabb beosztású MÁV-alkalmazott, némi cinizmussal a hangjában, arra nem figyelmezteti, hogy náluk nem dobnak ki egy öregedő embert, aki több mint harminc évet lehúzott a vasútnál, elvégre humanitás is van a világon! És ha egy sebészprofesszor megöregszik, ugyan ki vonja felelősségre, mert néhány embert halálra operált? Meg aztán nézzen csak körül az iparban, a politikában: ott nem mennek egymásnak a vonatok?

Túl sok a nyitva hagyott kérdés, a személyes és hivatali érdekek szálai egyre reménytelenebbül kuszálódnak össze. Egy valami látszik csak bizonyosnak. Nem egyedül az öregedő, elbizonytalanodott, túlterhelt vasutast kellene felelősségre vonni és a vádlottak padjára ültetni. A modern irányító berendezéseket ötévenként cserélték a forgalmi irodában, egy fiatal vasutaslány játszva bemutatta, hogyan kell a gombokkal helyesen bánni. Igaz, az embereket nem lehet ötévenként lecserélni, mint a gépeket, de továbbképezni igen! Méghozzá a felelősséggel arányos alapossággal.

A vonatoknak menni kell! amint azt az idős vasutas becsvágyó felesége keményen kijelenti. Az ügyész végül is nem tudja, kit vádoljon, mert az ő fejében is „összementek a vonatok”.

Legkevésbé a film befejezése meggyőző. Amikor az ügyész meglátogatja a foglyot, és közli vele, hogy kegyelmet kaphat, az az érzésünk, hogy a volt forgalomirányító nem örül igazán a szabadulásának.

A nézők sem. Tömegkatasztrófa történt, ki ennek az oka? Aki megnyomta a végzetes gombot: felelős. A film felsorakoztatta az enyhítő körülményeket, bebizonyította, hogy a legfőbb felelősség nem a vádlottat terheli. Mégis a szerencsétlenséget nem a vak véletlen okozta, előkészítette ezt a rossz munkaszervezés, túlterheltség, a hasonló munkakörben dolgozók időszakos pszichológiai vizsgálatának elmulasztása. Nem értek az automata irányító rendszerekhez, de azt tudom, hogy a valóban modern elektronikus rendszerek „tudják” az összes vonatok helyi mozgását, abszurd utasítás esetén sem hajlandók két szerelvényt egymásba ereszteni.

A vádlott számára talán elég büntetés a bűntudat, ami most már végigkíséri őt élete végéig, de az igazi humanizmus az lenne, ha a vasút megtenné azokat a (részben költséges) intézkedéseket, melyekkel fokozná minden utazó ember biztonságát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/10 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7706