KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/április
MAGYAR MŰHELY
• Sághy Miklós: A képzelet vasfüggönye A magyar filmek nyugat-képe
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 4. rész
• Bilsiczky Balázs: Párhuzamos valóságok Beszélgetés Zsigmond Dezsővel
• Várkonyi Benedek: Kossuthkifli és forradalom Beszélgetés Fehér Bélával
TUDÓSOK A MOZIBAN: ROBOTOK ÉVSZÁZADA
• Baski Sándor: Robotmatiné A robot gyermekkora
• Sepsi László: Katarzis és aprómunka A kortárs robotika
• Pernecker Dávid: A holnap markában Futurama-sorozat
JONATHAN GLAZER
• Huber Zoltán: Tiszta kép Jonathan Glazer
• Csiger Ádám: Idegen közöttünk Jonathan Glazer: A felszín alatt
CORMAC MCCARTHY
• Pernecker Dávid: A hiábavalóság szavai Cormac McCarthy-adaptációk
• Huber Zoltán: A hűség nem elég James Franco: Isten gyermeke
FRITZ LANG
• Martin Ferenc: Fenyegető képek Fritz Lang amerikai bűnfilmjei
• Murai András: A forma hatalma Martin Ferenc: A félelem képei
• Schreiber András: Félelem és tömegpszichózis Fritz Lang Dr. Mabuse-filmjei
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: Rögrealizmus Berlin
• Szalkai Réka: Aki nincs ott, lemarad Rotterdam
KÖNYV
• Roboz Gábor: Nagy falat David Cronenberg: Konzum
• Horeczky Krisztina: Dupla R, a különc Michael Feeney Callan: Robert Redford
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Flaubert én vagyok! Posy Simmonds: Gemma Bovery
• Vajda Judit: Cherchez la femme! Anne Fontaine: Gemma Bovery
KÉPREGÉNY
• Bayer Antal: Mindennapi rajzaink Francia szerzői képregények
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Terasz kilátással Laurent Cantet: Havannai éjszaka
• Forgács Nóra Kinga: A test beszél Jean-Pierre Améris: Marie története
• Schubert Gusztáv: Örömzene Sólyom András: Fischer Iván
MOZI
• Baski Sándor: A hírnév ára
• Kránicz Bence: A tenger dala
• Barkóczi Janka: Samba
• Simor Eszter: Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel
• Kovács Kata: Szeleburdi svéd család nyaral
• Csiger Ádám: Toszkánai esküvő
• Huber Zoltán: Bérhaverok
• Kovács Bálint: Üzlet bármi áron
• Margitházi Beja: A hangok
• Sepsi László: Éjszakai hajsza
• Géczi Zoltán: Focus – A látszat csal
• Tüske Zsuzsanna: A szomszéd fiú
• Varró Attila: Hamupipőke
• Jankovics Márton: Utam az iskolába
DVD
• Pápai Zsolt: Conan, a barbár (1982)
• Soós Tamás Dénes: Cha-cha-cha
• Kránicz Bence: Jenkik
• Kránicz Bence: Afrika királynője
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Szuperhősök: dömping és fordulópont

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

A tévé mint családtag

Virtuális viszonyok

Kemenes Tamás

A televízió legnagyobb vágya, hogy végre igazi, kikapcsolhatatlan családtagként szólhasson bele a család legintimebb ügyeibe.

 

„Hogyan? Nincs tévéd? De hát akkor merre néznek a bútorok?!”

Joey, a Jóbarátokból

 

A televízió manapság már nem egyszerűen egy a lakás sok eleme közül, hanem azok uralkodója, könyörtelen szervezőelv, amely nemcsak a néző mindennapjait strukturálja, de megszabja például a nappaliban lévő bútorok elhelyezkedését is. A tévé sajnálatos hiányossága, hogy bár szüntelen villódzásával és egyre szuggesztívebb képsoraival uralja a néző idejét, jelen állás szerint még nem képes uralni a teret. A reklámblokkok ideje alatt persze kétszeresére erősödik a hang, és megakasztja a konyhában őrült tempóban rántottát készítő kezet, de a kép egyelőre nem tud az önnön meghatározó körülményét jelentő statikus dobozból dinamikus látványként kilépni, hogy Maggi tyúkhúslevessel vagy Rákó gumióvszerrel tüzelt monológjaival végre valahára igazi, kikapcsolhatatlan családtagként szólhasson bele a család legintimebb ügyeibe. Márpedig, ne legyenek kétségeink, ambíciója és félelmei a televíziót pontosan ebbe az irányba repítik; mostanra már legjelentéktelenebb műsorait is élőben közelíti a befogadóhoz, és ezért cserébe szintén élő, igazi szerelmet, illetve gyűlöletet, barátságot, együttérzést – tehát a megélés olyan zsigeri elevenségét várja, amelyet a néző korábban csak valós életéből ismerhetett meg és sajátíthatott el. Olyan megélést, amelyben a fogyasztó többé már nem – vagy nem úgy – képes különbséget tenni az igazi világ lényei és azok televízió által sugárzott virtuális féltestvérei között, és amelyben vérre menő viták tárgya, vagy akár válóok is lehet, hogy a nézőt egy virtuális viszony szakítja el a családjától.

A televízió retteg az erejét lecsapoló „valódi”, vagyis segítsége nélkül megképződő intimitástól – és természetesen a nézőtől, aki a kölcsönös birtokbavétel eme új játékát és annak felelősségét nem vállalja. Így legfőképpen attól a „valódi világtól” retteg, amelyből pedig formáit-mintáit annak idején maga is merítette.

A televízió legnagyobb riválisát, az úgynevezett „valódi világot” – „valódi érzelmeket” és „valódi történéseket” – olyan objektummá kívánja átformálni, amely többé már nem nehezedik a megkerülhetetlenség tonnás súlyával az emberre, ellenkezőleg: csupán mint opció tűnik fel előtte. A Nivea testápolóval és Vichy szemránckrémmel örökéletűvé tett „tévéember” megszüntetheti a „valódi világ” egyeduralmát a valóság-piacon – a világ mint választható dolog eszméjének megvalósítása a televízió teljes győzelmének záloga. (Persze az ily módon elhagyott – s így idővel kuriózummá, érdekes színfolttá csökkenő-érlelődő – „valódi világ” majdani visszatérése is már csak termékként lesz lehetséges.)

A kikapcsolódás, pihenés formájában, tehát csak időnként jelentkező, elavult függőség-típus megszűnik, és egy tulajdonképpen végtelenségig szőhető történetté, „életté” válik – a benne való részvétel pedig a néző számára, akár a légvétel, már mint elemi szükséglet tűnik fel. A továbbkapcsolás – horribile dictu: a kikapcsolás – így nem annyira nézői jogot, mint inkább a nézői kötelesség elmulasztását, veszélyes felelőtlenséget (egyenesebben fogalmazva: őrületet) jelent. A műsorfolyamban önmagát nem lelő humánlény távolról sem csupán a tévé szűk keretei közül hullik ki, de a fodrászatok vagy a sörözők kisvilága számára is menthetetlenül elvész.

A mai ember kulcsszava az öröklétet – vagy inkább annak torz paródiáját – életébe visszaemelő kényelem lett; a cél mostantól a gondtalanság biztosítása, végeredményben pedig a világ mint egyetlen világ megszüntetése, ennek pedig remek – egyetlen? – komoly eszköze a televízió, amelynek túlélése így mintha egybefonódna az ember túlélésével: a műsorait mind tökéletesebben nézőire szabó tévé, és az önmagát és viselkedését ebből mind tökéletesebben felépíteni képes humánlény egymás működését végtelenítő szembefordított tükrök.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/08 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9844