KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/május
MOZI VS. INTERNET
• Baski Sándor: Járatlan utakon A Netflix és a többiek
• Soós Tamás: Az elfeledett mozi Magyar filmforgalmazás
• Kovács Bálint: A mamut és a hangya Alternatív filmforgalmazók
• Kránicz Bence: Szabadulóművészek Magyar garázsmozi
CLINT EASTWOOD
• Benke Attila: Mindörökké Fakó Lovas Clint Eastwood városi westernjei
• Pápai Zsolt: Volt egyszer egy vadnyugati hős Clint Eastwood: Fennsíkok csavargója
ARTSZEXFILMEK
• Varró Attila: Érzelmek birodalma Pornó és melodráma
• Kovács Marcell: Bundás vénuszdombok Jesus Franco szexfilmjei
• Gelencsér Gábor: Pillangóhatás Peter Strickland: The Duke of Burgundy
LENGYEL FILM
• Pályi András: Milyen távol, milyen közel Tadeusz Konwicki mozija
• Gyenge Zsolt: Húsba zárva Malgorzata Szumowska: Az Ő nevében…
OROSZ KRIMIK
• Forgács Iván: Mit sugároz a mai Oroszország? Orosz bűnügyi sorozatok
• Csiger Ádám: A forradalmár, aki felfalta gyermekeit Daniel Espinosa: A 44. gyermek
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Halál, hol a te kardod? Dömölky János (1938-2015)
• Hirsch Tibor: Felmenni, visszajönni Mai magyar falu-filmek
• Varga Zoltán: Animáció-történeti körséta 100 éves a magyar animáció
FESZTIVÁL
• Gáncsor Kármen: Rövidre vágva Friss Hús 3.0
• Buglya Zsófia: Rejtett tartalékok Graz – Diagonale
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Mélyvörös Jean-Patrick Manchette: Gunman
• Sepsi László: Visszafogott vezeklés Pierre Morel: Gunman
KRITIKA
• Muhi Klára: Bedarál-e? Nagy Viktor Oszkár: Hivatal
• Horeczky Krisztina: Elfolyik-e az élet? Almási Tamás: tititá
• Barkóczi Janka: Megint tavasz George Ovashvili: Kukoricasziget
MOZI
• Sepsi László: Citizenfour
• Baski Sándor: Hétköznapi vámpírok
• Kovács Kata: Violette
• Forgács Nóra Kinga: Adaline varázslatos élete
• Csiger Ádám: Lámpagyújtogatók
• Vajda Judit: Ne zavarjatok!
• Kolozsi László: 3 szív
• Roboz Gábor: Rekviem egy macskáért
• Kránicz Bence: A Lazarus hatás
• Sándor Anna: A lázadó
• Huber Zoltán: Halálos iramban 7
• Jankovics Márton: Hó az édenkertben
• Varró Attila: A szerelem üstököse
DVD
• Pápai Zsolt: Vigasztaló Marcelino: Kenyér és bor
• Gelencsér Gábor: A tanítványok
• Szabó Adrienn: 2001: Űrodüsszeia
• Soós Tamás Dénes: Picasso kalandjai
• Fekete Martin: Merénylet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Hazai haladás

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Svéd filmhónap

Tisztes ipar

Kúnos László

Mit köszönhet egymásnak a svéd film és Bergman? Erkölcsi nyugtalanságot, befelé fordulást, az arcok költészetét.

 

Nyolcvan év svéd terméséből adott ízelítőt az a mintegy húsz film, melyeket az Örökmozgóban láthattunk nemrég. Olyan filmekről van szó, melyeket Magyarországon nem forgalmaztak, s melyek teljesebbé tették és elmélyítették a svéd filmművészetről kialakított képünket. Csupa igényes, jól megcsinált film, színvonalas forgatókönyvek, kitűnő fotózás, élvezetes színészi munka, rutinos rendezés. Szolid, megbízható minőség, mint általában a svéd ipar produktumaié a gyufától a Volvóig, egy olyan tisztes ipar működésének termékei, mely nem gyárt selejtet, csak jól eladható árut egy olyan közönségnek, mely megszokta és elvárja, hogy a pénzéért jó minőséget kapjon.

Dramaturgiát, szerkesztést, ritmust, a történetmesélés ökonómiáját a svéd rendezők olyan mesterektől tanulhatták, mint Victor Sjöström, akinek öregkori arcát Bergman tette halhatatlanná A nap végében, s akinek ifjúkori arcát és rendezői teljesítményét most két korai némafilmjében is megcsodálhattuk. A Száműzöttek (1917) és A halál kocsisa (1920) beszédes némafilmek; Selma Lagerlöf és Jóhann Sigurjónsson irodalmi alapanyagából tömörített történetük balladaszerűen felépített jelenetekben bontakozik ki, a néző mindvégig úgy érzi, hogy a szereplők szavait pontosan érti. Mindkét film témája a szerelem, a halálnál is erősebb, megtisztító és felemelő szenvedély, mely legyőzi a halált, megmenti az elzüllött ember lelkét az elkárhozástól, de ha kell, szembeszáll a élet igazságtalanságaival, és a halál igazságába menekül. Láthatólag Sjöström filmjeiben születnek meg, itt manifesztálódnak először a század svéd filmművészetének alapvonásai: az erkölcsi tanulságot hordozó témák elsődlegessége, a jó és a rossz határainak kijelölése, a lelki folyamatok láthatóvá tétele, az emberi arc dominanciája.

Súlyos és komoly erkölcsi kérdésekről csak az tud érvényesen szólni, aki kellő távolságból, kellő rálátással vizsgálja az ilyen kérdéseket, akinek van humora. A svéd filmművészetben, minden felszínes előítélettel szemben, jelen van a humor, és erre jó példa a mostani válogatásban két nagyszerű vígjáték is, a Svéd szerelmi történet, Roy Andersson filmje 1970-ből és az Ádám és Éva, Hannes Holm és Mens Herngren 1997-ben készült filmje. Az előbbi mű eredeti címének pontos fordítása Szerelmi történet lenne; a „svéd” jelzőt már külföldön biggyesztették hozzá, igaz, nem minden ok nélkül. Ez a film ugyanis úgy svéd, ahogy, mondjuk az Egy szöszi szerelme cseh. A hétköznapi történet a svéd „Homolkáék” világában játszódik, humora könnyed, megértő, mély és nem ironikus. Nem bánt senkit, ha nevetünk, tudjuk, hogy magunkon mulatunk, mint ahogy az Ádám és Éva finom iróniája is voltaképpen önirónia.

A filmhónap két zászlóshajója közül a megnyitó előadáson vetített Hamsun nagy neveket vonultatott fel. Hőse a Nobel-díjas norvég író, forgatókönyvét a világszerte ismert regény- és drámaíró, a svéd Per Olov Enquist írta, a főszerepet Max von Sydow játssza, rendezője a svéd középgeneráció egyik legismertebb alakja, Jan Troell. Szép és komoly történelmi-életrajzi film, Max von Sydow, mint mindig, most is mesteri alakítást nyújt, akárcsak a feleségét alakító dán színésznő, Ghita Nörby. A téma izgalmas: a nagy író, a nemzet büszkesége hazája megszállása idején nyíltan a megszállók, a nácik oldalára állt, amiért a háború után perbe fogták, és hazaárulásért elítélték. Skandináv film, dán, svéd és norvég pénzből készült, de a vizsgált erkölcsi dilemma európai. Nem menti fel, de nem is ítéli el Hamsunt. A folyamatot mutatja be, a „jó szándékot”, mellyel a pokolba vezető út van kikövezve. És magát a poklot, a történelem, a politika, az öregedés, a házasság poklát. Látványos és méltóságteljes film, még azzal együtt is, hogy helyenként felszínes, teátrális, és közhelyeket fogalmaz meg, ami az életrajz patronjaiból építkező (magyarul könyvformában is kiadott) forgatókönyv számlájára írható.

A legnagyobb várakozás Liv Ullmann filmjét, a Vallomásokat (1997) előzte meg, ez ugyanis Ingmar Bergman legújabb életrajzi „regényének”, a magyarul Öt vallomás címmel kiadott könyvnek a megfilmesítése. A Hamsunhoz hasonlóan ez is a bűnről, a büntetésről, a bűnhődésről és a megbocsátásról szól. Hamsun a hazáját árulta el, Anna a férjét, Hamsun bíróság előtt felelt tetteiért, Anna a lelkész nagybátyja által képviselt világszemlélettel kerül szembe, és közben legbelül persze mindketten önmagukkal számolnak el. A film minden szavát Bergman írta, a történet Bergman édesanyjának házassági válságáról szól, rendezője Liv Ullmann, Bergman egykori élettársa, egyik gyermekének anyja, számos filmjének női főszereplője, az egyik legfontosabb szerepet Max von Sydow alakítja, de mégsem Bergman-film ez, mint ahogy nem volt Bergman-film a korábbi önéletrajzi regényekből készült A legjobb szándékok (Bille August) és a Vasárnapi gyerekek (Daniel Bergman) sem. A Vallomások egy nagyszerű regény kitűnő illusztrációja, nem több, és nem kevesebb. Aki Bergman művére kíváncsi, annak a könyvet kell elolvasnia.

A film egyébként közvetlenül is felveti a kérdést, ami az egész filmhónap fölött ott lebegett: mit köszönhet Bergmannak a Bergman utáni svéd film, és mit köszönhet Bergman a svéd filmművészetnek. A kérdés első felére Jan Troell személyes válasza egyszerűen az volt, hogy az embert, az emberi arcot, az emberi tekintetet, mondhatnánk úgy is, az introspektivitásban megnyíló arc szépségét. A filmhónap újabb filmjei egyértelműen erről tanúskodnak, a régebbiek pedig felelnek a kérdés második felére. Bergman mindent jeles svéd elődeitől és kortársaitól tanult, mindent a svéd filmművészetnek köszönhet. A géniuszán kívül.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/03 48-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3990