KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/május
MOZI VS. INTERNET
• Baski Sándor: Járatlan utakon A Netflix és a többiek
• Soós Tamás: Az elfeledett mozi Magyar filmforgalmazás
• Kovács Bálint: A mamut és a hangya Alternatív filmforgalmazók
• Kránicz Bence: Szabadulóművészek Magyar garázsmozi
CLINT EASTWOOD
• Benke Attila: Mindörökké Fakó Lovas Clint Eastwood városi westernjei
• Pápai Zsolt: Volt egyszer egy vadnyugati hős Clint Eastwood: Fennsíkok csavargója
ARTSZEXFILMEK
• Varró Attila: Érzelmek birodalma Pornó és melodráma
• Kovács Marcell: Bundás vénuszdombok Jesus Franco szexfilmjei
• Gelencsér Gábor: Pillangóhatás Peter Strickland: The Duke of Burgundy
LENGYEL FILM
• Pályi András: Milyen távol, milyen közel Tadeusz Konwicki mozija
• Gyenge Zsolt: Húsba zárva Malgorzata Szumowska: Az Ő nevében…
OROSZ KRIMIK
• Forgács Iván: Mit sugároz a mai Oroszország? Orosz bűnügyi sorozatok
• Csiger Ádám: A forradalmár, aki felfalta gyermekeit Daniel Espinosa: A 44. gyermek
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Halál, hol a te kardod? Dömölky János (1938-2015)
• Hirsch Tibor: Felmenni, visszajönni Mai magyar falu-filmek
• Varga Zoltán: Animáció-történeti körséta 100 éves a magyar animáció
FESZTIVÁL
• Gáncsor Kármen: Rövidre vágva Friss Hús 3.0
• Buglya Zsófia: Rejtett tartalékok Graz – Diagonale
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Mélyvörös Jean-Patrick Manchette: Gunman
• Sepsi László: Visszafogott vezeklés Pierre Morel: Gunman
KRITIKA
• Muhi Klára: Bedarál-e? Nagy Viktor Oszkár: Hivatal
• Horeczky Krisztina: Elfolyik-e az élet? Almási Tamás: tititá
• Barkóczi Janka: Megint tavasz George Ovashvili: Kukoricasziget
MOZI
• Sepsi László: Citizenfour
• Baski Sándor: Hétköznapi vámpírok
• Kovács Kata: Violette
• Forgács Nóra Kinga: Adaline varázslatos élete
• Csiger Ádám: Lámpagyújtogatók
• Vajda Judit: Ne zavarjatok!
• Kolozsi László: 3 szív
• Roboz Gábor: Rekviem egy macskáért
• Kránicz Bence: A Lazarus hatás
• Sándor Anna: A lázadó
• Huber Zoltán: Halálos iramban 7
• Jankovics Márton: Hó az édenkertben
• Varró Attila: A szerelem üstököse
DVD
• Pápai Zsolt: Vigasztaló Marcelino: Kenyér és bor
• Gelencsér Gábor: A tanítványok
• Szabó Adrienn: 2001: Űrodüsszeia
• Soós Tamás Dénes: Picasso kalandjai
• Fekete Martin: Merénylet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Hazai haladás

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Még egy csók

Dupla dogma

Kárpáti György

Fanatikus skótok, bigott muzulmánok. Szabad akarat a kőbe vésett parancsolatokkal szemben.

Egy ideges fűszeres – megunva a kutyák örökös incselkedését – áramot vezet a boltja előtt álló hirdetőtáblájába, majd amikor egy négylábú megpróbálja becélozni az illemhelynek kipécézett bádogreklámot, oktondiságáért megkapja a maga kis áramütését, s vinnyogva ugrik félre – körülbelül ennyi az összes humor Ken Loach legújabb alkotásában, a Még egy csókban. A nyitósnittben a társadalmi és szociális problémák iránt érzékeny rendező még némi iróniával tekint főhőseire, a bevándorló munkásosztály és a dolgozó kispolgárság tagjaira – bár már ebben a képtelen képben is érezhető némi tehetetlenséggel vegyes frusztráció –, aztán az elkövetkező percekben egyre jobban lebontja a bohó gondtalanság falát, pontosabban olyan falat emel(tet), mely átvitt értelemben egy egész családot választ ketté.

Ellentmondásos a tett, hiszen a pakisztáni családfő csak a többszáz éves hagyományoktól vezérelve szeretne új lakrészt építeni házasodni készülő csemetéjének, ám a kedves, virágokkal teli kert lerombolása az idill és harmónia szétzúzását szimbolizálja. Az építés, építkezés itt nem konstruktív folyamat, hanem az akarata ellenére házasodni kényszerített fiatalember lelkének bebörtönzése, önállóságának, személyiségének korlátozása.

A muzulmán fiú nem is hagyja magát, így a neki kiszemelt lány mellett a családját is otthagyja – elköltözik hazulról, hogy később találkozzon az igazival, aki fehér és nem mellesleg keresztény. Minő irónia, kettejük kapcsolatát a férfi családján túl a nő egyházi iskolája sem nézi jó szemmel – ugyanaz az elutasítás, ugyanaz a kanossza vár mindkét emberre, csak más közegben, más kultúrában. A nagy kérdés: a szabad akarat mennyiben élvez prioritást a kőbe vésett dogmákkal szemben?

Napjaink Angliájában a bányabezárások okozta első sokkon, a növekvő munkanélküliségen, az egzisztenciális válságon már túl vagyunk, s valószínűleg az Európai Unió bővítése is növeli azt a feszültséget, melynek hatására a bevándorlók, valamint az olcsó munkaerő tömeges nyugatra áramlása rémálomként nyomasztja meg a nyugati országok lakosait. Bár London évek óta a nemzetek nagy gyűjtő- és olvasztótégelye, itt és most a pakisztáni emigránsok beilleszkedési nehézségeiről esik szó, a sorok között pedig két vallás tradíciói – a keresztény-katolikus és a muzulmán – feszülnek egymásnak, s ebből adódnak a legélesebb ellentétek. Erre is láttunk már példát, ám A Kelet az Kelet még többnyire elviccelődte a konfliktusokat, s nem fogalmazódtak meg benne olyan erőteljesen a morális problémák (ráadásul ott a bevándorló pakisztáninak angol volt a felesége is). A Még egy csókban vallással, emberi kapcsolatokkal, hagyományokkal nincs viccelődés, sőt a zéró tolerancia elve lép életbe. A pakisztáni család hallani sem akar fiuk fehér és főképp keresztény barátnőjéről, s szó sincs arról, hogy valaha elfogadnák a számukra elfogadhatatlant. Önálló döntéseknek helye nincs – szól a verdikt, s ezzel együtt kerül parkoló pályára a renitens férfi karrierre vágyakozó húgának a szülői döntéssel szemben álló véleménye is (amely ugyan elnagyolt és elhanyagolt, ám a főproblémához tökéletesen illeszkedő cselekményszál).

„Nem tudom megérteni ezt a nemzedéket. Azt hittem ismerem valamennyire a fiatalokat, de mintha a falnak beszélnék” – ordít az iskolaigazgató a kirohanásán csak nevetgélő gyerekeknek Ken Loach 1969-es, Kes című filmjében, s az elszigetelődés témája 35 évvel később is zökkenőmentesen adaptálható a kor társadalmi viszonyaira, generációs különbségeire. Ken Loach érezhetően szociál-érzékeny a kispolgárság elesett figuráival, az átlagemberrel, a dolgozó társadalommal szemben. A Nevem, Joe alkoholista Joe-ja (Peter Mullan), a Riff-Raff börtönből szabadult kétkezi munkás Steve-je (Robert Carlyle) tökéletes alteregói a Kes forrófejű, oktondi bátyjának, Judnak, s illeszkedik ebbe a sorba a Még egy csók Casimja is. Itt ugyan a megnemértés nem társadalmi, hanem vallási indíttatású, de az ellenállás ugyanolyan kilátástalan, reménytelen szélmalomharc.

Amíg a Kesben a sólyom – a szabadság megtestesítője és gyerekfőhős életében az egyetlen igazi érzelmi kötelék – a frusztrált társadalom és a teljes kiábrándultság szimbólumaként kitekert nyakkal a szemetesben végzi, addig itt legalábbis kétértelműséget rejt a befejező képsor. Lehet, hogy a ködös albioni depresszióból is van kivezető út, s a meg nem értés fala is leomlik egyszer. Ha akarom, akkor viszont minden változatlan.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/06 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8289